Református főgimnázium, Debrecen, 1925

19 lésének 250 éves fordulóján ünnepély a tornateremben, mely alkalommal Osváth Ödön tartott beszédet. 8. Április 29-én a gályarabok kiszabadítójának, Ruyter Mihálynak halála 250 éves fordulóján ünnepély a gályarabok oszlopa előtt. 9. Május 9-én délelőtt az Ifj. Gyülekezet záróünnepélye az oratóriumban, dél­után az önképzőkör záróünnepélye a tornateremben. 10. Május 29-én a Baltazár-amerikai alapítvány emlékünnepélye a kollégium ora­tóriumában, mely alkalommal az igazgató adta elő az Értesítő elején olvasható beszédet. 11. Május 30-án, e hó utolsó vasárnapján a világháborúban elesett hősök emlékünnepén vettek részt a növendékek s egy szál virágot vittek sírjaikra. 12. Június 4-én a trianoni békediktátum gyászünnepélye a tornateremben, mikor dr. Bessenyei Lajos tartott beszédet. 13. Június 12-én évzáró­iinnepély a Nagytemplomban és a kollégium oratóriumában. f) Az iskola egyházias és hazafias nevelése. Mint mindig, úgy ez évben is, intézetünk régi, nagy hagyományaihoz híven, kiváló gondot fordított a tanári kar a vallásos és hazafias nevelésre. Sőt e tekintetben még fokozottabb buzgóságot fejtett ki, mert érzi, hogy a mai mostoha körülmények között különösen kell ápolni és erősíteni a hitet, erkölcsi jeliemet, egyházias érzületet, nemzet- és hazaszeretetet. A vallásosság és hazafiság porba sújtott nemzetünk és szétdarabolt országunk jövő fölemelkedésének és nagyságának szilárd alapja. Naponként imád­sággal kezdte és végezte az ifjúság a tanítást; melegebb időkben a templomi istenitiszteleteken vett részt, hidegebb hónapokban pedig a h. vallástanár rendszeres ifj. istentiszteletet tartott a torna­teremben. Október 25-én az oratóriumban úrasztalához járultak kon­firmált növendékeink tanáraikkal s a koll. tanítóképzőintézet tanár­karával és tanulóifjúságával együtt. Ez istentiszteletet rendkívül ünnepélyessé és hatásossá tette az, hogy részt vett benne Főtiszt, püspök úr és az ifjúság élén szintén úrasztalához járúlt kísé­retével együtt, valaminthogy a kollégiumi kántus is szép énekekkel emelte az ünnepélyes cselekvény jelentőségét. Május 13-án, áldozó­csütörtökön az oratóriumban újra úrvacsorával egybekötött isten­tiszteletet tartottunk. Konfirmációban szintén május 13-án 72 növen­dék részesült a Nagytemplomban s utána a gyülekezettel közösen felvette az úrvacsorát. Az Erő c. prot. ifj. lapot 235 példányban járatták a tanulók. Többen olvasták a debreceni gyülekezet lapját, a Vasárnapot is. November 9-én Deme László, a magyarországi ker. ifj. egyesület központi kiküldöttje és Az Erő kiadóhivatali főnöke látogatta meg intézetünket s tartott lelkes beszédet a torna­teremben összegyűlt ifjúsághoz. Az iskolán kívül kínálkozó alkal­makat is felhasználtuk a református hit- és öntudat erősítésére, így november 18-án a két felső osztály növendékei résztvettek a 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom