Református főgimnázium, Debrecen, 1914

8 küzdelmeket és szenvedéseket és elmondja dicsőséges végét rövid, de nemes pályájának... Oda nézünk erre a fönséges, megnyugtató égi jelenetre és ámbár most komoran és hallgatagon ültök, ámbár szemeitek könyben fürödnek, tekintetetek a kietlen messzeség iszonyúan romboló képeire mered, kedves ifjak, e felé a magasztos kép felé forduljatok, áldozzatok emlékezetének, tanuljatok tőle lelkesedni, kötelességet teljesíteni és ne feledjétek soha !. . . Befejeztük. . Most már folyjon tovább az ádáz harc, remegtesse meg a föld vajúdó méhét a félelmes ágyúk vészterhes bömbölése, amelytől megvonaglik az, mintha egy egészen új világ ébredését jelentené, népek felszabadított szenvedélyének bőszült dühe, viharos átka söpörjön «s arasson, ha kell, még tovább, a halálnak borzalmas mezején, míg meg nem állítod őket, népek hatalmas Ura, nagy Isten ! És ha majd megelégszel az áldozatok vérének hullásával, amikor majd csordultig telik meg a pohár, amikor a rémületes sötétség borzalmas kárpitja kettéhasad hatalmas szózatodra, hogy titokzatos nagy lelkedből kiáradó fényözön bevilágítson a borzalmak éjszakájába, akkor add óh nagy Isten, magyarok Istene, hogy a győzelemnek e ragyogó hajnalán vértanúink vérével megitatott zászlónk ott lengjen a magasságban diadalmasan, győzelmesen ; engedd, hogy akkor a félelmes magyar kard, békességet és áldást hintő napod fényében ott ragyogjon csorbulatlanul, tisztán és dicsőségesen.