Református főgimnázium, Debrecen, 1914

III. Fenntartó és kormányzó testület* A debreceni református főgimnáziumnak, mint a debreceni 'református kollégium egyik alkotó részének fenntartó testülete a tiszántúli református egyházkerület, legfőbb kormányzó ható­sága a kerületet képviselő egyházkerületi közgyűlés, mely a fő­iskola felett való felügyeletet s ennek kormányzását közvetet­lenül a püspök és az egyházkerületi főgondnok s a főiskolai igazgatótanács által gyakorolja. 1. A kollégiumi igazgatótanács az egyházkerületet megillető felügyelet és kormányzat jogának gyakorlásában közvetítő orgánumként működik s figyelmét a főiskola összes szellemi­és anyagi ügyeire kiterjesztvén, a főiskola egész életfolyamára nézve az egyházkerületi közgyűlésnek rendszeres, folytonos és alapos tájékozást nyújt s a fejlesztésre szükséges intézkedéseket az illetékes tényezők meghallgatása után javaslatba hozza. Elnökei: dr. Baltazár Dezső püspök és gróf Degenfeld József egyházkerületi főgondnok. Jegyzője : dr. Pokoly József egyet, tanár. Tagjai: 1. Választott tagok 6 évre : a) az egyházkerület részéről, egyházi részről : Széli György, Dávidházy János, Gö­römbey Péter, Sulyok István, Berey József, Futó Zoltán, Végh József, dr. Ferenczy Gyula; világi részről : György Endre, Kovács Gyula, Fráter Barna, Várady Gyula, Domahidy Elemér, Helmeczy József, Ujfalussy Béla és dr. Baksa Lajos ; b) a deb­receni református egyháztanács részéről : Szele György, Könyves Tóth Kálmán, Dicsőfi József, dr. Ujfalussy József, dr. Nagy Zsigmond, Pénzes Sándor, Sinka Sándor ; c) Debrecen sz. kir. város részéről : Szabó Kálmán, dr. Vargha Elemér, Csóka Sá­muel és dr. Magoss György ; d) a kollégiumi tanárkarok részé­ről : Sass Béla, Pápay József, dr. Gulyás István, P. Nagy Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom