Református főgimnázium, Debrecen, 1912

97 B) Ifjúsági gyülekezet. Az ifjúsági gyülekezet 1912 október 20-án alakult meg S. Szabó József felügyelő tanár vezetése alatt. Tagjai voltak az V—VIII. osztályok református vallású növendékei, összesen 203-an. Az alakuló gyűlésen a gyülekezet szellemi munkásságá­nak vezetésére gondnokokul megválasztották Hajdú Sándor és Kovács Lajos VIII. o. tanulókat; az erkölcsi életre felvigyázó presbyterekül: Filep Gusztáv, Fráter Iván VIII., Joó Ferenc, Vígvári László, VII., Szabó Gyula, Nagy FerencVl., Csánky Ben­jámin, Csóka László V. o. tanulókat; a gyülekezet anyagi ügyeit intéző s jótékonyságra serkentő diakonusokul : Dávidházy Imre, Szabó Miklós VIII., Kántor József, Osváth Endre VII., Haranghy László, Szabó Andor VI., Domahidy István, Tóth Béla V. o. ta­nulókat. A gyülekezet tagjai lelkük építése és hitök erősítése végett szorgalmasan látogatták az összejöveteleket, melyeket részint az énekteremben, részint az oratóriumban tartottak, rendszerint vasárnap délelőttönként, mindenkor a vallástanár vezetésével és felügyelete alatt. Az összejöveteleken énekléssel, imádsággal, vallásos szavalatokkal, hiterősítő felolvasásokkal, bibliamagya­rázatokkal működtek közre a gyülekezet tagjai. A gyülekezet kebelében az egész év folyamán mindenek éksen és szép rendben folytak s az összejövetelek a gyülekezet tagjainak belső, lelki épülésére szolgáltak. Nagyobb összejövetelt rendezett a gyülekezet 1913 január 19-én, melyen a főiskolai igazgatók, a tanári-kar több tagja és a növendékek szülei közül is megjelentek néhányan. Az össze­jövetel műsora a következő volt: 1. 130. dicséret 1. v. 2. Imádság. Kovács Lajos VIII. o. t. 3. Szavalat. „Krisztus Pilátus előtt" Sánta Károlytól. Osváth Endre VII. o. t. 4. Ének-Quartette a „Hozsánná"-ból. 97. Barcsay Gergely, Tóth János, Fehér Miklós, Papp Kálmán VIII. o. tanulók. Orgonán kísérte : Tóth Gyula IV. tk. 5. Bibliamagyarázat. Kiss Ernő VI. o. t. 6. Goldmark „Aire". Hegedűn előadta Fráter IvánVIII. o. t. Főgimnáziumi értesítő. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom