Református főgimnázium, Debrecen, 1912

5 de csak az ivás érzéki tényét, melybe nem vegyül bele az ó-görög társadalmi szokásnak tarka-barka, emelkedett, olykor-olykor tsudálalra méltó szellemi tartalma. Talán Anonymus korában, midőn őseink még sokszor „magnum aldumas feeerunt", amiken rendesen felzendült a hegedősök hősi éneke, érezték ezen szóban a magasabb lelki élvezetek jelenlétét is, ma azonban a „nagy áldomást" már csak inni szoktuk. Úgyhogy az újabban használatra kapott „lakoma" szó mostanság körülbelől legmegfelelőbb fordítás, mert értelmében egy kiterjedtebb és fényesebb összejövetelnek mindenféle esetleges járúléka ott lappang, pedig az ilyen homályosan szétfoszló körvonalak ezen esetben, mikor tökéletes aequivalenst nem találhatunk, az élesen szembeszökő formáknál sokkalta alkalmasabbak. A Platóntól feldolgozott Symposion Agathon nevű kortársánál folyik le. Agathon, athenaei tragikus költő, Kr. e. 447 táján született. Kiváló szépségű, gazdag úr, ki jókora műveltséggel is rendelkezett. Platonnal baráti viszonyban állott, általában pedig kedvelte a társaságot és meglehetős elpuhúlt életet folytatott. Drámákat írt, s az első diadalát 416-ban Kr. e. aratta. Ennek örömére megvendégelte egyik nap a karszemélyzetet, a rákövetkező estén pedig barátait hívta meg házához (I. fej.) gazdag lakomára. A megjelentek közül fel vannak sorolva: Arislodemos, Sokrates, Phaidros, Pausanias, Eryximachos, Áristophanes, Alkibiades ; a többinek a neve, bár voltak jelen mások is (VIII. fej. legeleje), nincs felemlítve. A társaság, miután az evési bevégezte és megállapodott abban, „hogy mostani összejövetelöknek nem a berugás lesz a célja, hanem mindenki annyit iszik, amennyi neki jól esik" (IV. fej. legvége), Eryximachos tanácsára sort vett a maga tagjain és Erosra egymás után mindenki dicsőítő beszédet mondott a következő rendben : Phaidros, Pausanias, Eryximachos, Áristophanes, Agathon (ezt az öt beszédet tartalmazza a VI — XIX. fej.), végül pedig Sokrates (XX—XXIX. fej.). Ekkor váratlanúl megjelenik az ittas Alkibiades, aki kedélyes jelenet után (XXX — XXXI. fej.) Sokra test lelkes szavakkal magasztalja (XXXII — XXXVII. fej.). Végre (XXXVIII-XXXIX. fej.) a kompánia oszladozását és az éjjelezés záró mozzanatait, melyek egészen kivilágos kivirradtig nyúltak ki, olvashatjuk meg röviden. Mint a mű tartalmának ezen rövidre fogott vázlatából is