Református főgimnázium, Debrecen, 1911

129 kodtunk, hogy az I. B) osztályban a magyar nyelv és a szépírás tanításával Sarkatli Nagy János IV. éves bölcsészethallgatót, ugyanabban az osztályban a latin nyelv tanításával Kovács Elek IV. éves bölcsészethallgatót és a VI. osztályban a görög nyelv tanításával Boros József IV. éves bölcsészethallgatót bíz­tuk meg, akik az igazgató és a szaktanárok útmutatása és ellen­őrzése mellett tanítottak egész március havában. Ezenkívül betegség vagy más elháríthatatlan akadály miatt rövidebb ideig helyettesíteni kellett több más kartársat is, de ezek a mulasztások, nem haladván meg a rendes mértéket, szakbeli helyettesítést nem vontak maguk után. 3. A tanári testület. A tanári testület személyi viszonyai­ban Herpay Gábor segédtanárnak az előbbi pont alatt említett távozásán és Gulyás Kiss Gyulának helyébe lépésén kívül a tanév elején az a változás történt, hogy Halász Dénes, a magyar és latin nyelvi helyettes tanszéken alkalmazott tanár szeptember 5-én állásáról lemondott és az intézet kötelékéből kilépett. Az igazgatótanács elnöksége szeptember 11-én 4565. szám alatt a megüresedett helyettes tanári állásra dr. U. Szabó Gyula magyar—latinból képesített tanárjelöltet nevezte ki, aki a hozzá kötött várakozásnak teljes mértékben megfelelt. Az intézet életét mélyen érintő változás két érdemes régi tanárnak, II. Nagy Eleknek és Sinka Sándornak a tanév végével való nyugalomba mentele. H. Nagy Elek 1872 október 1-én mint helyettes tanár kezdte meg főgimnáziumunkban működését; 1873 október 1. óta pedig rendes tanári minőségben szolgálta az intézetet s így a folyó tanév végével tanári szolgálatának 40-ik évét töltötte be. Négy évtizedre terjedő szolgálat a magyar közművelődés terén, az anyagi és erkölcsi méltánylásban szűkös középiskolai tanári pályán, különösen a mi főgimnáziumunknak a rendesnél is nehezebb viszonyai között, mindnyájunkat, akik e téren dol­gozunk és érezzük hivatásunk magasztos voltát és pályánk rögösségét, a legmelegebb rokonérzésre és tiszteletre indít a megérdemelt nyugalomba menő kartárs iránt, akit tudományos készültsége, lelki műveltsége és kollegiális érzülete miatt kar­társai mindig megbecsüléssel és szeretettel vettek körül. Sinka Sándor 1881 szeptember 1-től két évig a nagy­szalontai polgári iskolai tanfolyammal összekötött községi gim­Főgimn. ért. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom