Református főgimnázium, Debrecen, 1909

27 mint inkább jó kalkulus. Rideg és sok félremagyarázásra okot adó jellemvonása volt. hogy érzelmeit szavakban soha nem nyilvánította ; a metsző gúny és humor örökké eltakarta azt az izzó lelket, amely a M. Tud. Akadémia megalapítására egész évi jövedelmét ajánlja fel. s amely önmagával meghasonlik, mikor az előre jelzett veszedelem, a keserű valóra vált jóslat szörnyű igazságát vághatná ellenfeleinek a szeme közé. E finom gúnnyal és keserű humorral telített éles, analitikus elmét még az általános öröm sem tudja magával ragadni. Mikor az utolsó rendi országgyűlést V. Ferdinánd magyarul nyitja még s az egész országgyűlés nem talál módot, hogy e miatt érzett örömét kellőképen kifejezze, Széchenyi egykedvűen elmélkedett a terem egyik sarkában: „Minden csupa erithusiasmus. Sokan sírnak. Én magamba zárkózva csendesen élvezem a nemzetem újjászületése fölötti gyönyört. Magam is járultam valamivel hozzá". — Mikor pedig István főherceget a pestmegyei főispáni székbe a trónörökös ifjú főherceg Ferenc József magyar beszéddel iktatta be s István főherceg e magyar beszédért köszönetet mondott az ifjú főhercegnek, a határtalan örömre még élesebben jegyezte meg Széchenyi : „íme két fiatal osztrák főherceg könyv nélkül betanul néhány magyar szót és a hü magyar nép már-már elszédül belé". Nem csoda, ha e különös, külső megnyilatkozásaiban csak az éles szem előtt óriás, de mindenképen rejtélyes szellem a maga korában igen sok félreértésre és félreismerésre adott okot. A rendi, felekezeti és egyéb csoport-érdekek szerint széttagolt társadalom, amelyben néhány tradicionális élethivatás és szűk munkakör kasztszerüleg öröklődött, s amely társadalom csak e szükkörü foglalkozás iránt tudott érdeklődni s az európai kulturális fejlődés követelményeit és eredményeit makacsul lenézte, a legjobb esetben kételkedéssel és gyanakodással fogadta Széchenyit. Olyan szokatian és ismeretlenül hangzó munkatervvel állott elő, hogy egy idegen, pártatlan szemlélőre azt a benyomást tehette, hogy egy nem neki való világba tévedt. Birtokrablónak, parasztlázítónak kiáltották ki A történelmi joggal ugyan nem sokat törődött, sőt bizonyos tekintetben a haladás akadályának tartotta, azt azonban jól tudta, hogy a tömeges reform ha akár erőszakosan, akár mesterkélten valósíttatik meg. felbontja a társadalom rendjét. Kíméletlen és megsemmisítő küzdelmet indít ugyan a középkori keretek, elavult nyűgök és idejét mult intézmények ellen, de aggodalmasan vigyázott, hogy a reformok meg-