Református főgimnázium, Debrecen, 1909

II. A rajz a középiskolában. Tanári beiktatása alkalmával 1910 március 12-én felolvasta: Csűrös Béla. Középiskoláinkban a reáltárgyak ismeretterjesztő hatása mellett, mint a szépérzék fejlesztői s egyáltalán a szép iránt való érdeklődés, lelkesedés ébrentartói: a szépirodalom, zene és a rajz szerepelnek. A szépirodalom az érzelmek nemesítője, a zene szintén e célt szolgálva, a hang által iparkodik fejleszteni azt az élvezni tudást, melynek révén a lélek a hang útján szebb és szebb érzelmi motívumokkal gazdagodik, a rajz, illetve rajztanítás pedig a formák érvényre jutása, messzebbre menve, a színfoltok egymásmellé tevése által a szépet tanítja, sőt ezt talán a legkézzelfoghatóbban. Egyedül az idő rövidségén múlik, hogy a rajztanításnak sokkal nehezebb a maga körében ugyanazt a hatást elérni, mint a szépirodalomnak és a zenének. Értekezésem tárgya a rajz s a rajztanítás fontosságának fejtegetése lesz. Ama szoros viszony, mely a rajztudás s a műélvezet közt fennáll, egy másik feladatot is tűz elém, hogy t. i. az előbbi tárgy keretében, a műélvezésre való neveléssel is foglalkozzam. Ezeken kívül a rajztanításról, mint általában a nevelés fontos tényezőjéről kívánok szólani. A gyermek, amint a középiskolába lép, a rajznak bizonyos, kisebb-nagyobb fokú tudását viszi magával. Ez az elemi rajz lesz tehát a megnyilatkozása annak, hogy már érdeklődik egy-egy tárgynak, dolognak, a síklapon vonalakkal való ábrázolása iránt, sőt primitív színfoltjaival elárulja érzékét a színek iránt is. Mondhatjuk azt, hogy a gyermek stilizálva rajzol, midőn a formákat, színeket a legegyszerűbben veti papirosra.