Református főgimnázium, Debrecen, 1907
14 Sinay mindenekelőtt kiadta a Sylloge Actorum c. említett munkáját, melyben a bécsi béke aktáit bocsátotta közre. Ezzel azonban nem elégedett meg. Mikor megtudta, hogy a prot. vallásügyet gyökereiben érintő törvénytervezetet nagy részében maga Domokos Lajos fogalmazta s hogy azt egy vegyes bizottság már el is fogadta s így a világiak jogait nagy mértékben kiterjesztő javaslatból mihamar törvény lesz, döntő lépésre szánta el magát. A szállongó hírek a papokra nézve nagyon sötétnek mutatták a dolgok állását. Élénken jellemzi az akkori papságellenes hangulatot Domokosnak egy szájról-szájra adott mondása, melyet egy Teleki Sámuel grófnál 1790 juniusában a diétával kapcsolatos értekezleten bocsátott világgá, mikor arról tanácskoztak, miként lehetne a ref. püspököket a katholikusokkal egyenlő tekintélyűvé lenni: „Már az mind bolondság, nem a mi papjainkat kell felemelni, hanem a pápista clérust kell lejebb nyomni s így lesz aequalitás". Sinay ily viszonyok között nem habozott sokáig. 1790 őszén felutazott Bécsbe s az ott időzött Keresztesivel együtt egy okt. 1-ről kelt előterjesztést adott be a kancelláriához a superintendens nevében, melyben a törvénytervezet módosítását és a papság eddigi jogainak mogvédelmezését kérte. Keresztesi saját szavai szerint: „meghatároztuk mi is magunkban, hogy a jövendőbeli praejudicium eltávoztatására reflexiókat írjunk és a superintendens nevében a kancelláriára beadjuk, hogy az ecclesiasticum régimén ne az urak akaralja, hanem kánonaink szerént legyenek és erősíttessenek meg". 1 Az előterjesztés Sinay fogalmazása volt, az most már kétségtelen dolog. Az a kérdés azonban homályban van még ma is, vájjon Sinay teljesen a maga elhatározásából járt-e el, mint ahogy a később keletkezett perben szemére vetették, vagy pedig tényleg megbízást kapott a püspöktől a reflexiók beadására. Sinay azzal védekezett, hogy e reflexiókat még augusztus hónap folyamán együtt készítették egy superintendentiális gyűlésen, aminek azonban ellene mond Keresztesi előbb idézett följegyzése. Lehet, hogy volt egy ilyen gyűlés, melyben azonban legfölebb csak általánosságban adhattak utasítást Sinaynak. Az bizonyos, hogy a következő év januárjában, mikor Sinay a sup. gyűlésen az egyházmegyék elé terjesztette beadványának szövegét, az esperesek mind jóváhagyólag vették 1 Keresztesi naplója 327. 1. Az öt pontból álló reflexiók vezérgondolatait is közli.