Református főgimnázium, Debrecen, 1902

24 hiúságnak is abban, hogy ez a szokás oly nagy mérvben elterjedt, a milyen volt már Homeros idejében. A vendéglátó ember közlisztelet és becstilés tárgya mindenütt, költők és történetírók örökítik meg nevét. Már csak egy lépés kellett innen, hogy a görögök vallásos felfogása az idegenek védelmét, a vendéglátást a legfőbb isten oltalma alá helyezze, mint a ki a nyilvános élet minden ágának, az állami ós magánélet közrendjének őre vala. Mint az idegenek védelmezője kapta aztán Zeus a melléknevet. Mikor már így törvény, szokás és vallás egyképen védték a szent vendégjogot, természetes, hogy annak megsértőjét megvetéssel, sőt büntetéssel sújtották. A műveletlenség legalsóbb fokán álló barbar népekről beszélnek már ekkor úgy a görögök, hogy nem ismerik a vendégjogot, barátságtalanok s még meg is ölik a hozzájok menő útast. Magán embereket pedig házigazdai kötelezettségük elmulasztásáért hivatalból vád alá helyeznek s ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a kötelezettség mindenkire kiterjedt, a ki csak görögnek vallotta magát s görög isteneket hitt. — Másfelől nem menthető a görögöknek az a hiúságból eredő eljárása, — a mit méltán hánynak szemükre, hogy míg az idegent mindennel elhalmozzák, csak hogy vendégbarátok hírében álljanak, addig igen gyakran ridegen zárják be kapujokat a városukban élő szegény Lázárok előtt abban a hitben, hogy azok itthon vannak a város törvényeinek védelme alatt, gondoskodjék tehát róluk az állam (= város). A vendéglátásnak ilyen irányban s ekkora mértékben való kifejlődését nevezhetnek személyválogatás nélküli vendégszeretetnek, a mennyiben azt mindenkivel gyakorolták, lett légyen az alsóbb rendű vagy épen ellenséges állambeli is, hiszen csak utólag kérdezték meg, hogy ki. Ez a legelterjedtebb alkalmazású, a szó teljes értelmében