Református főgimnázium, Debrecen, 1895

10 emberi lélek rajzában amily velősek, ép oly egyszerűek s a zsenge ifjú által azonnal átláthatók és átérthetők. Az ó klasszikus költészet ethikai becse abban az érintetlen szellemben áll, mely azt átlengi. Igen sok költőnek naivitása megkapó, s benne, mint tükörben szemléljük a romlatlan embert szinte paradicsomi állapotban. Többnek magas erkölcsi felfogása vonz, mely a jó festésében s a bűn ostorozásában nyilvánul. A klasszikus költők elfogulatlanok, fanatizmustól, felekezetiességtől, babonától mentek. A szerelmet, melyről manapság bcllog boldogtalan énekel, ritkán emiitik s az ifjúság nevelésére ezért is czélszerüek. Durvaságok, trágárságok fordulnak elő elvétve náluk, de hát mire való a tanár tapintata, s az ily helyektől megtisztított tankönyvek az in usum Delphinik? Az aesthetikának az ó-klasszikus költészet mindenkor hálás anyaga. Tartalmi és alaki összhang, a gondolatok művészi csoportosítása, brillians nyelvkezelés utánozhatatlanná teszik. Irányuk erőltetés nélküli, szabadon mozgó, de kecses, igéző, elragadó. Ők a forma mesterei, s azt oly művészi tökélyre emelték, hogy azóta is mindig hozzájuk jár a világ tanulni. Hozzájuk járnak íróink, költőink, s rajtok csiszolják eszméiket csillogó gyémántokká, melyek az egész emberiség lelkének fényt kölcsönöznek, ha azok sugarait, tanítás és tanulás által fölveszi. Hiszem, hogy míg önjavát és boldogságát akarja, fel is veszi. I. Nem lesz érdektelen, ha egy futó pillantást vetünk a múltra a kezdettől máig elkísérjük az ó klasszikus költészetet, a mint az Hellas iskoláiból kiindulva s Rómában erőteljes, ha nem is eredeti elemekkel gyarapodva egész Európa tanintézeteiben helyet nyert.