Református főgimnázium, Debrecen, 1884

lü dolog, csak szép bizonyítéka alaposságának s lelkiismeretességének, s menti egyúttal kemény szavait, melyekkel mások felületessége ellen kikelt. Mitsem hajtott tehát barátjai kérésére, bár sejtette, sőt tudta, hogy megelőzik. Tudta, hogy Molnár irogat, de mert rendszer és prosodia nélkül; nem tartott tőle. Sejtette, hogy Molnár buzgósága többeket késztet nyomon haladni és nem csalatkozott. Folyton folyvást buzditotta Molnár ifjú barátját Révait, kinek költői tehetségét latin verseiből ismerte, hogy kisértse meg a töretlen uton aratni dicsőséget. Révai már előbb is hallott valamit ugy fülhegygyei arról, a mit mivelésbe kezdenek venni, s gerjedezni kezdvén próbálta is ugró rendre szedni a magyar szókat, de nehezen boldogult. Kapva kapott tehát a Molnár buzdításán, kinek munkássága több kisebb nagyobb akadályt elhárított útjából s újból hozzálátott, szerencsés sikerrel. A magyar Helikonra utmutatója, mint maga elismeri egyik levelében, — Molnár volt. — Ez történt 1773-ban. Révai tehát abban az évben látott alagyáinak megírásához, mikor Rajnis már a kalauzával készen volt. Még egy évvel később a beszterczebányai jezsuita szerzetben érdekes és Barótira nézve jellemző jelenet folyt le. Egy Rauch Ignácz nevü jezsuita társa — irja Kazinczy utaz. III. — kérte hogy Iílopstock és Sined példája szerint próbáljon irni magyar verseket, hogy láthassák, hogy a magyar hexameterek és lyricumok a görög és római hangzathoz hasonlitanak-e inkább vagy a némethez? Szabó tőle kért thémát és mértéket, s képzeld, mily poétái érzékkel birt a német! Azt adá a melyből az „Egy izmos, csatlós és imperiumban egy prédikátor tiszteletes ur nállunk" kezdeti! nem tudom mi leve. Szabó látta a dolog szerencsés sikerét és sietett koszorút fonni azon virágokból, a honnan még senki homlokát nem köritették körül a múzsák." így ir Kazinczy meglehetős elfogultsággal Szabó iránt, kinek kőltőietlenségét szerzetes társa Ízléstelen választására tolja. Hogy pedig e dolog 1774-ben történt, azt Rajnis mutatja ki a Baróti verseiből: „Még eszemágában sem vólt, hogy verseket irnék Mig nem adott mérget kedves anyámnak halál," a mi pedig 1774-ben történt.