Református főgimnázium, Debrecen, 1877

BESZÉDEK, melyek a reformátusok debreczeni főiskolája imatermében, két gymnáziumi tanárnak 1877. szept. 9-én hivatalába történt ünnepélyes beiktatása alkalmával tartattak. Mélyen tisztelt gyülekezet! tudós tanári kar! tanuló nemes ifjúság! A helyett, hogy — a mint terveztük és reményiettük — a magyar protestáns egyetem eszméjének megvalósításához közelebb vitele szempontjából uj tanszékek állittattak, s azokba uj tanerők alkalmaztattak volna, — azon sajnos körülmény merült fel a mult iskolai év folyamában, miszerint középtanodánk 2 tanárának kellett nyugalmaztatni, s ezek megüresült helyének betöltetni. Fájó szivvel érezzük az egyetem eszméjéhez szőtt reményünk, tervünk ez idő szerinti meghiúsulását; fájó szivvel intünk búcsút a nyugalomra lépni kényszerült tanárok, — kivált az egyik után, kinek irányába nem volt egyéb nehézség, mint hogy az egykor tevékeny, szakavatott, helyét derekasan betöltő férfiút megtörte — mint százados tölgy anyi viharokkal megküzdött törzsét elkorliasztja — az idő s az öregséggel együttjáró gyöngeségek, tompult külérzékek miatt nem birt már a szilaj ifjúság közt kellő tekintélylyel megállani. Egyrészről tehát reménybeli csalódás, másrészről a szomorú változandóság bus árnyékai sötételnek mai, különben örömünnepélyünkön , mely a nyugalmazottak helyébe választott s lépett 2 tanár beigtatására van szentelve. De ez ünnepélyünkre borult árnyékon, mint földünk rávetődött árnyékán az elfogyatkozott hóid, egyrészről áttör a remény soha ki nem alvó csillaga, másrészről az uj, fiatal tanerők munkásságának a letűntek után kelő hajnala. Az elhintett mag rögök közt rejlik és rothad, mégis csirára kél; a mi magyar protestáns egyetemünk kimondott eszméje is, bármeddig szunynyadjon az idők méhében — erős hitem van, — hogy egy kedvezőbb kor életre fogja azt költeni; és csak a buzgó törekvés, áldozatkészség ne hiányozzék bennünk s utódainkban. — Nem ábránd ez, hanem egy simeoni jósérzet, melynek teljesednie kell, csak legyenek, kik erős, munkás hittel várják, mint a vén Simeon várta s meg is látta a világ idvezitőjét.