Református főgimnázium, Debrecen, 1856

A látvány egészen új volt, nagyon meglepő, de nem kellemes. Az arabok, kik a partot zsibongva ellepték, férfiak, nők és gyermekek, mind szennyesek és szurtosak valának, képökön hordva az inség és nyomor jeleit; a nők nyilt mellel és fedett ábrázattal voltak, vállaikon hordva lovagló helyzetben gyermekeiket; se szegény kis barna teremtményeknek képe csoportonként s különösen a szemek körül lepve volt valami fekete varral, — legalább én annak hittem első látásra, holott az nem var, hanem apró legyek légiója volt, mellyeket ezen nép annyira megszokott, hogy senki még csak hunyorítással sem igyekszik azokat magáról elkergetni. — A tevék szinte nem mutattak jobb állapotra; soványságuk még kitűnőbb lett az által, hogy bolyhos szőrük le volt nyirve, mi a testökön olly számos — különben természetes — börkérgeket vagy töréseket még jobban kitüntette; — egy részök a megterhelés vagy lerakodás alá hasra volt ereszkedve, bőgve és morogva tűrve annak kényelmetlenségét, mig más részök szinte lehasalva előre nyújtott nyakkal nyámmogott a kender-pozdorja kinézésű vágott szalmán. Ösztönszerűleg kerestek szemeim szebb látványt: s imé az egyetlen karcsú pálmán, melly közelemben volt, egy nehézkes lusta varjú tollászkodott, — s nevetséges ugyan, de kénytelen vagyok bevallani, hogy botránkozva fordítottam el róla szemeimet, s képes lettem volna a szemtelen varjút fölséges ülőhelyéről lelőni. Idő kellett rá, mig ezen új világba beletaláltam magamat, s az anynyira különböző ösmerős és ösmeretlen tárgyakat egy képbe összeolvadva lálni megszokhattam. De nem akarom az egyes tárgyaknak rám tett hatását elsorolni, s igy elkerülhetetlen kitérésekkel és ide s lova csapongásokkal untatni a tisztelt közönséget; hanem azon átalános behatásról fogok rendben beszélni, mit rám a föld, annak népe, flórája és faunája tett. I. Földje. Már elébb is emiitettem, hogy Egyiptom és Nubia nem egyéb, mint egy keskeny földszalag, mellyet a két hegyláncz közzé szorított Nilus folyama képez; csak Alsó-Egyiptom tesz kivételt, melly egy egyenszárú A alakban terül el, talpával a Földközi tengerre feküdve, s száraival Kairónál alkotva csúcsot. De hogy ez nem mindég igy volt, s hogy Egyiptom csak a legutolsó geologiai korszakban állott elő, az szinte egész bizonyossággal megmutatható, s máig is meg van a Nílusnak hajdani medre, melly az Asszuáni első zuhatagon felül, Fiién túl keleti irányban a Verestengerbe megy. Tehát csak akkor állott elő Egyiptom, midőn a Nílus az asszuáni gránit sziklákon keresztül törve, a lybiai pusztát az arábiaitól elválasztotta, s medre körül a terméketlen homokra termékeny iszapot rakolt le; de ekkor is csak Közép- és FelsőEgyiptom lehetett lakható, a hol az egymáshoz közel elvonuló hegyek által ki volt jelölve az út a folyam medrének, s Alsó-Egyiptom csak későbben lehetett lakhatóvá, mert még Herodotusnak azt beszélték az egyiptomi papok, hogy midőn Ménesz, az ő első királyuk trónra lépett, még akkor az egész Alsó-Fgyiptom egy nagy mocsár volt, mellyet részint csatornák állal mesterséggel szárítottak ki, részint maga a folyam töltött be és emelt fel a viz alól lassanként lehordott iszapja által. Sőt máig is szüntelen emelkedik Egyiptom földe azon iszap lerakodása által, mellyet a Nilus Abyssiniából hoz magával. Magok az egyiptomiak is azt állítják, hogy az ő földjök a Nílus ajándéka, — s ez tökéletesen igaz. Augusztus elején, rendesen 10—12-ik napján elkezd a folyam medréből kiönteni, mit a népnek nagy iinnepélylyel adnak tudtára, s ettől kezdve mindennap kihirdetik, mennyit nőtt a viz; csakhogy rendesen többre teszik, mint a mennyit valósággal nő, hogy igy a kormánynak joga láfszassék annál több termesztményt és adót szedni be a néptől. Már pedig a Nilus kiáradása annyira különböző, hogy legkissebb kiáradási magosságálól 8 lábbal is ha'ghat feljebb; a nélkül, hogy még akkor kárt okozna; és a ter1*