Református főgimnázium, Debrecen, 1856

32 XI. A második félévi közvizsgálatok rende. A vizsgálatok Julius 29-dikén kezdettek meg; miután elébb a főgymnasiumi összes ifjúság, a gymnasiumi és academiai tanári karok s a fötiszteletü h. superintendens ur jelen­létében dél előtt 8 órakor hálaadó isteni tiszteletet tartott, melynek végződésével fötiszteletü h. Superintendens ur meleg szavakban veve búcsút az ezen iskolai évben utolszor egybe­gyűlt iskolai személyzettől: méltánylólag ismerve el a tanári kar buzgalmát, s a tanuló ifjúság szorgalmát, melyeknek a szigorlatok alatt minden osztályban személyesen tanúja volt, s különösen örömét nyilvánítva a felett, hogy az egész iskolai évben csak egy botrányos telt sem követtetett el a tanuló ifjúság által; — szivrehatóan inté továbbá a tanulókat, hogy ha családi tűzhelyeikhez visszatérnek is, mutassák ki mindenkor magukviselete által, hogy ők a tisztessé­ges tudományok felkentjei. — Ezután a vizsgálatok következő renddel folytak: Jul. 29. d. e. 9 ór. a VII. oszlály d. u. 4 órakor a IV-dik osztály. ,; 30. d. e. 9 ór. a VI. „ ^(Jl? d. u. 4 „ a II—dik ,, „ 31. d. e. 9 ,, az V. „ jL . d. u. 4 „ a III. és I. ;, A rendkívüli tantárgyakból már elébb megtartattak a vizsgálatok, u. m. Jul. 25-dikén d. u. 5 órakor a testgyakorlatból. Jul. 26. d. e. 10 órakor az éneklésből. Jul. 26. d. u. 3 óra­kor a rajzból. Jegyzés. Az érettségi vizsgálatok, az írásbeliek Julius hó 23 —26, a szóbe­liek pedig Augustus hó 1—4 napjain, cs. kir. ministeri biztos, volt jogacademiai igazgató ta­nár Szűcs István ur elnöklete alatt következő eredménynyel tartattak meg: a vizsgálatra jelent­kezett s elő is állott, helyben tanult 22 tanuló ilju közöl 21, — s ezek közöl 3 kilünő osztály­zattal, — éretteknek Ítéltettek, 1 pedig egy évre visszautasíttatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom