Református főgimnázium, Debrecen, 1856

11 Szinte megemlitendőnek találom azon két feketehasú rókát (Vulpes melanogaster) mellyeknek egyikét útitársam Bencsik Ferencz ur, a karnaki romok között lőtte, másikát én magam ejtettem el a denderaí (Tentyra) templom mellett. Nevezetes ezen húsevő állatfajban az, hogy én nemcsak ezeknek, hanem franczia ösmeröseink által elejtett más négy darabnak gyomrában is semmit dúráh-nál egyebei nem találtam, miszerint nekem úgy látszik, hogy ezen itt szerfelett elszaporodott állat természete ellenére, s a lakosoknak nem csekély kárára egyedül növény élelemre van szorulva. Ezen állat itt olly nagy mennyiségben van, hogy a karnaki romok közt eslvénként egy óra alatt 20 — 30 darabot láthat az ember. A kaponyák között megemlítendő azon három múmia fő, mellyekböl tisztán lehet látni, hogy a régi égyiptomiak a kaukázi és nem a néger lajhoz tartoztak, s bőrük barnasága csak az éghajlat befolyásának tulajdonithaló. Továbbá azon ritkaságánál fogva nevezetes Nílusi ló (Hippopotamus) kaponya, mellynek fájdalom egy kis része hiányzik; kaptam vólna ugyan egy egészen épet is, de sem azt, sem egy igen rilka Phacochoerus kaponyát 400 pfrton alul meg nem lehetett kapni. Ezen állat leginkább gyökerekkel él, s fogai, mint látszik, egészen arra vannak teremve. Mai időben már Vadi Halfáig, a 2-ik Zuhatagig is csak ritkán jő le; hanem Abyssiniában, és különösen a fehér Nílusban egész csoportokban találtatik; Kairóban létem alatt is Sennárból kapott a már emiitett Odescalchi ur két kis csecsemő főt. Ugyanezen embertől vettem a majom csontvázat, s vólt nála egy Zsiraíf csontváz is, de 200 pfrton alul nem adta. — Hogy az áfrikai emlősökből többet nem hoztam, annak az az oka: hogy kereskedőnél minden szerfelett drága, s a beduinokra híjában bíztam valamit, híjában osztogattam el port, srétet és golyót, ők rókánál egyebet nem hoztak, mi nekem nem kellett, — magam pedig utánna nem járhattam. A madarak közzül a keselyüket, ezen tisztaságra ügyelő rendőröket, már emiitettem, s a többieknek elösorolásával és bemutatásával nem akarom fárasztani a tisztelt társulat és hallgatóság figyelmét. Elég legyen megemlítenem s bemutatnom a zöld gyurgyalagokat (merops viridis), mellyeket csak közép Egyiptomban, s felsőnek északi részében lehet találni; — a Coccystes glan d a rius-t, melly a kakukkokhoz tartozik, de maga fészkel és kőit. Egész útamban ezen egyetlen példányt láttam, gyomrának puha fala vólt, s belől nem vólt szőrös, mint a mi kakukkunké szokott lenni. Nevezetesek továbbá ezen pusztai pacsirták (melanocorypha), mellyeknek szinét a homoktól alig lehet megkülönböztetni; éneköket és utánzó lehelségöket nagyon dicsérik, de én soha nem hallottam őket énekelni. — Fel kell még említenem az arabok kedves kis Hemmir-jét, a Pyrrhula gilhagineat, mellyben már Jan. 31kén duzzadni kezdett tojásokat találtam. A ritkábbak közzé tartozik az Anthus cervinus; a 44. és 46. szám alatt lévők, mellyeket én nem tudtam meghatározni, sőt az európai hirü ornithologus Marquis Antinori, kit Smyrnában meglátogattam, azt állította, hogy neki ezt a bécsiek sem tudták meghatározni. Fri— valdszky János ur azonban Schinz után Malurus acaciae-nak állítja lenni. — A 40-ik számút sem tudtam meghatározni, melly talán Salicaria sericea lesz, s éppen igy vagyok némellyik Saxicolával, minthogy jó könyvem nem vólt hozzá. Szarkát és Harkályt egész Egyiptomban nem láttam; tojást is csak két fajból kaptam. — A hüllők osztályából a teknőczök közül csak négy darabol tudtam hozni, ezeket is Kis-Ázsiából. A nílusi tekenös békának (Trionyx aegyptiacus) csak a koponyája van meg gyűjteményemben. A gyíkokkal már szerencsésebb voltam, mert ezen osztályból van 20 példányom. — 2*