Református főgimnázium, Debrecen, 1855

8 gondolni. Még nagyobb leli a közrémülés, midőn a brandenburgi markgrófot János Györgyöt, s az anhalii fejedelmet Christiant is elérte a császár haragja, s ezek is — mint Frigyes barátai — minden birtokaitól megfosztattak. A prágai csata után Magyarországban is jobbra fordultak Ferdinánd császár ügyei. Ugyan is a nádor Forgács és Bonquoi visszafoglaltak néhány várat 1621. Ekkor Ferdinánd békével kínálta meg Bethlent, de ez visszautasította a felé nyújtott kezet, segedelmet várván a töröktől. Majd Morvába tette át Bethlen a hadat, azon reménységben, hogy az elcsüggedt cseheket uj harczra tüzeli. De midőn e czélja nem sikerült, megkezdette a békealkudozási, s 1621dik évi December végén megkötötte Ferdinánddal a nikolsburgi békét, melly szerint lemondott a királyi czimröl, s visszaadta a koronát. Ferdinánd pedig biztositolla a magyarországi protestánsok valásszabadságát s Bethlennek engedeti néhány magyar megyét — Szailimár, Szabolcs, Ung, Zemplén, Borsod, Abauj — azon kikötéssel, hogy ezek a fejedelem halála után átszálljanak Bethlen Istvánra is. Mannsfeld és társai. Midőn a győzedelmes liga fegyveresei és a császárnak ezen alapuló halalma elölt félelemmel hajolt meg egész Németország, volt még egy ember, a ki nemcsak a reformalio ügye felől kétségbe nem esett, hanem daczolni is mert a liga, s a császár roppant hatalmával. Ez volt Mannsfeld Ernest, egy törhetetlen lelkű, ritka vitézségü hős katona. Ez midőn látta a prágai szerencsétlen csata és a királynak kifutása után, hogy ha az egész cseh nemzet meghódolt, Csehországban többé nem tarthatja fen magát, odahagyván a cseh földet, az elfutott király ősi jószágainak, Pfalznak védelmezéséje ment. Majd midőn innen is kiszorittatott a bajor herczeg vezére Tilly által, Frankenbe húzódott, hol egyéb jövedelem nem létében, az egyháziaktól, s kolostoroktól kisarczolt pénzből tartotta seregél, mely sereg az ő közönségesen ösmerl vitézsége és bőkezűsége által ugy megszaporodott, hogy már az 1622-ik év elején 20,000-ből állott. Hiában akarta öt Tilly a liga seregeivel megsemmisíteni. Mannsfeld gondosan került minden dönlő csatát, mindaddig míg elég erősnek nem érezte magát. Ekkor, úgymint az 1622-ik év tavaszán fényes győzelmet nyert Wiesloch-nál a liganak Tillylöl vezérlett seregén, s a pf<lzi fejedelemségei visszafoglalta. Erre a kifutott Frigyes is ugy felbátorodott, hogy Németalföldet odahagyván , visszajött ősi birtokába. Mannsfeld példája és szerencséje uj pártfogókat támasztott Frigyesnek, s a reformationak. Hlyen vóll Chrislian brfunschweigi herczeg, ki részint a szerencsétlen királyné iránti részvétből, részint azon aggodalomból, hogy a császár elveszi tőle a halberstadti püspökség javait, míg 1621-ben fegyvert fogolt. Ez még kíméletlenebből bánt az egyházi javakkal mint Mannsfeld, s az egyházak kincseiből mintegy 20,000 fegyverest szerelvén fel, egyesülni akart Mannsfelddel. De mielőtt ezt tehette volna, nagyon megveretett Tillylöl Höchst mellett 1622. Juniusban, s ennek következtében csak serege romjaival juthatott el Mannsfeldhez. Nem annyira Frigyesnek, mint inkább a megsemmisített vallásszabadságnak védelmére kelt fel egy harmadik liarczos, a nemes lelkű György Frigyes badeni márkgróf, de a ki kevés számú és lelkes harczosaival mindjárt fellépése után kevéssel, keményen megveretett Tillytől Wimpfennél 1622. Májusban. E csatában maga is csak 300 pforzheimi polgárnak hős feláldozása által menekülhetett meg az elfogatás és bizonyos haláltól. Ezen példák nem birlák életre támasztani az egykori uniót. Sőt maga Frigyes, kinek nevében ipa és a szász választó épen akkor alkudoztak a császárral, elbocsátotta szolgálatából Mannsfeldet is, s visszautasította Braunschweigi Christan segedelmét, a nélkül, hogy az alku-