Református főgimnázium, Debrecen, 1855

2 kik annyira belecsepegtették a reformatio gyűlöletét, hogy egész uralkodása alatt, minden tét­lensége mellett is igyekezett ennek kiirtásán. Mindjárt uralkodása kezdetén kiujullak a vallásos villongások a jesuiták ösztönzései folytán, kik e tekintetben épen magára a passaui békére, s ai augsburgi birodalmi gyűlésre támaszkodhattak, és támaszkodtak. Ugyanis az augsburgi biro­dalmi gyűlésen csak addig engedletelt vallásszabadság a lutheránus rendeknek, míg az egyetemes zsinaton tisztába hozalik a vallás kérdése. Úgyde a tridenti zsinat határozottan kár­hoztató ítéletet mondott a reformatiora. Ezen Ítélet erejénél fogva akarta most a r. cathol. párt a reformatiot megbuktatni; akarta pedig ezt annyival is inkább, minél nehezebben esett neki, hogy Maximilián alatt hallgatásra volt kinszerilve. Kivánla továbbá, hogy a r. cat. fejedelmek protestáns alattvalói a r. calh. hitre térjenek vissza. De a legnagyobb ingerültséget nem annyira maga a vallás okozta, mint inkább az augsburgi végzésnek az egyházi javakat illető pontja, a reserva­lum ecclesiasticum, mellynek erejénél fogva törvényesen követelték a r. catholicusok az 1552. óta világiasitott egyházi javak visszaadását. De a protestáns rendek nem ösmerték el ezen ren­delet törvényességét, mint ollyanét, melly az ö ellenmondásuk daczára hozatott. És midőn a birodalmi törvényszékek egyik másik illyen egyházi jószágnak visszaadását megrendelték, a rendelet végrehajtásának erőhatalommal ellenálltak. Tették pedig ezt részint puszta birtokvágy­ból, részint önvédelem tekintetéből, tudván azt, hogy csak ezek birtokában lesznek képesek ellenfeleiknek megfelelni. Mert azon példák után, mellyeket a párisi vérmenyegző, és a német­alföldiek elleni irtó háborúk mulattak, nem lehetett többé kétségök a felöl, hogy minő sors vár reájok, ha meggyözettetnek. Mindezekhez járulván a Rudolf jelleme, mellyben bizakodva lépett fel jelenleg a r. cath. párt illy elhatározottan, életkérdésnek tartották a protestáns rendek az egyházi javak megvédelmezését- Sőt megragadtak minden alkalmat a már meglevők szaporítá­sára is. Hlyen alkalmak pedig többször merültek fel. Nevezetesen Gebhard kölni érsek szeretett volna megnősülni, s hogy e czélját elérhesse, reformátussá lett 1583-ban, de mind e mellett sem akart lemondani az érsegség gazdag jövedelmeiről; sőt reformálni akarta alattvalóit is. A protestáns fejedelmek kezdetben pártolták az érseket, de midőn a pápa által kiátkoztalott, s a helyébe emelt Ernest bajor herczeg által elűzetett, teljesen magára hagyták, még pedig egye­dül csak azért, mert nem Luther, hanem Zwinglius értelmét vallotta. Hlyen forma eset történt 1592-ben Starssburgban is, hol néhány Kölnből oda menekült kanonok a brandenburgi hercze­get a protestáns János Györgyöt akarta püspökké tenni. Ez is csak véres had után hagyott fel alaptalan igényeivel. Majd ujabb alkalmat nyújtott a kölcsönös ingerültségre az, hogy Donau­wörth birodalmi szabad városnak protestáns lakói botrányos sérelmet követtek el az ottani r. catholicusokon egy vallásos menet alkalmával 1606-ban. Ezért a város birodalmi átok alá es­vén, Maximilián bajor herczeg állal meghódittatott, s Bajorországba bekebelezletett. A donau­wörlhi protestánsok kihágása alkalmat nyújtott némelly r. calh. fejedelmeknek bosszút állani protestáns alattvalóikon: és midőn — kölcsönösség kedveért — a protestáns fejedelmek sem mulasztották el erőszakosan eszközölni r. cath. alattvalóik lelki boldogságát, mind két pártnál felebb fokozódott a kölcsönös gyűlölség. Mindjárt a Donauwörth városnak adott leczke után készülni kezdtek a protestáns feje­delmek a történendökre, s már 1608-ban alkottak egy egyesületet, az úgynevezett uniót, mellynek fejévé Frigyes pfalzi választó lett, s a melyhez Strassburg, Nürnberg, Ulm városok is csatlakoztak. Czélja volt ezen uniónak minden lehető támadást erővel torlani vissza. Hasonlót teltek a r. catholicusok is, ők is alkotván a következő 1609-ik évben egy másik szövetséget, az úgynevezett liga-t, mellynek vezérévé a buzgó calholicus, vitéz és tevékeny bajor herczeg Maximilián lett. Mind két szövetség fegyverkezett egész erejéből, és szövetségéseket keresett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom