Református főgimnázium, Debrecen, 1855

15 „mind Németországnak egysége, és függetlenségére, mind saját dicsőségére nézve szerencse volt koránjött halála." (Weber) Wallenstein halála, nördlingeni csata, sa prágai béke. Gustav Adolf halála után, leányára Christinára szállt a svéd korona. Christina helyett egy államtanács vitle a kormányzást, melly államtanács élén Oxenstiema országcancellar állt, egy mind a polgári mind a hadi ügyekben olly kitűnő férfiú, ki állásának, e fontos korszakban is teljesen megfelelt. Ezen államtanács elhatározta, hogy folytatja a németországi háborút. Mi hogy annál nagyobb nyomatékkal történhessék, Oxenstiema szövetséget akart kötni némelly protestáns rendekkel. De mind Szászország, mind Brandenburg vonakodtak ezen szövetségtől, amaz, mert maga akart egy illynetnü szövetség elnökévé lenni, ez pedig, mert féltette Pommernt a svédektől. így csak Frankén, mellynek herczegévé Weimari Bernát lett, Schwaben, s a rajnai rendek fogadiák el ezen szövetséget, melly Heilbronnban jött létre 1663. aprilisben. A szövetséges hadsereg feletti vezérség Bernátnak adatott, ki is mindjárt megszállván a bajor herczegséget, elfoglalta Regensburgot is. Wallenstein pedig a liitzeni csata óta folyvást Csehországban töltötte az időt, s a Maximilian iránt még folyvást élő bosszűból nem nyújtott Bajorországnak segedelmet a svédek ellen, kik pedig, a király halála óta eltérvén az előbbi szoros fegyelemtől, nemcsak győztek, hanem rabolgattak is az ellenséges földön. E közben naponkint jobban kivilágosodtak Wallenstein tervei. Nem csak hogy nem működött többé olly sikeresen mint kellett és lehetett volna, hanem fegyverszünetet is kötött a svédekkel, s a szász választóval. A császári udvarnak innen támadt, s Maximiliantól élesztett gyanúját az is növelte, hogy Wallenstein szabadon bocsátotta a fogoly Thurn Mátyást, s általában feltűnő kíméletet tanúsította protestánsok iránt. Még inkább nevelte pedig az idegenséget az, hogy Pilsenben bizonyos szövetségformát kötött tekintélyesebb lisztjeivel, s ezek megígérték neki, hogy bármilly körülmények közt csak vele tartanak. Mind ezeknél fogva azzal vádolták Wallensteint ellenségei a császár (lőtt, hogy Svéd, Szász és Francziaországgal alkudozik, s szándéka magát cseh királylyá tenni. E vádak, bár be nem bizonyittattak, még sem voltak egészen dlapnélküliek. Ekkor a császár és császári udvar gyanúja félelembe ment át, s Ferdinánd császár miután a tőle szabadulásra már módot nem látott, engedett környezete zaklatásainak, melly a veszélyes embert élve vagy halva kézre akarta keríteni, s igy Wallenstein, Ilow, Tertzka és Kinsky tábornokaival egyiilt orozva meggyilkoltatott Egerben 1634. febr. 25-én. Wallenstein halála után a császár fijának Ferdinánd főherczegnek adatott a fővezéri méltóság, ki mellett azonban Gallas tábornok intézte a had vezényletét. Ez csakhamar megfordította a harczi szerencsét, mert miután a bajor seregekkel egyesülvén, Bajorország nagy részét vissza hódította, s az erős Regensburgot is visszavette, döntő csatát vívott a svédekkel Nördlingennél 1634. sept. 6. E csatában fényes győzelmet nyert Ferdinánd. A svédeknek 12,000 emberök maradt a vérmezőn, s Bernát után legkitűnőbb vezérök Horn Gustáv fogságba esett, egész táboruk, — ágyúikkal együtt — a győzőké lett. E szerencsétlen ütközet következtében visszahódiltatott a svédektől egész Schwaben, Frankén és Würtemberg, s igy oda lett a svédek tulnyomósága. De még nagyobb aggodalmat okozott a svédeknek s a protestáns pártnak az, hogy a szász választó, ki egyébiránt soha sem őszinte vonzalomból, hanem csak kénytelenségből állt a svédek mellé, Spanyolország közbenjárására kibékült a császárral Prágában 1635. E béke szerint ismét megkapta Lansitzot, mint cseh királyi hübért. Az egyházi javakat illetőleg pedig az halároztatott, hogy 40 évig szabadon bírhassa mind azokat mellyeket