Tanácsok közlönye, 1988 (37. évfolyam, 1-33. szám)

1988 / 21. szám

580 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 21. szám azonban szükségesnek tartja, hogy a lakással nem rendelke­ző fiatal családok lakásszerzési esélyei további romlásának megfékezése érdekében — már a stabilizációs időszakban is érvényesülő — olyan intézkedések szülessenek, amelyek perspektívát teremtenek a fiatalok lakáshoz jutásához. (8) A fiatal családok induló terhei növekedését a költség­csökkentésekkel, a hatékonyság növelésével, a kínálatbőví­téssel és a lakáscélú takarékoskodás kedvezményezése út­ján mérsékelni kell. Felül kell vizsgálni az első lakás meg­szerzésének kritériumait. Az átmeneti időszakban a köz­ponti támogatásokkal elsősorban az első lakáshoz jutókat, a lakáscélú takarékoskodókat, továbbá lehetőség szerint a lakáscserében részt vevőket kell kedvezményezni. A rászo­ruló fiatalok fokozottabb támogatását a helyi tanácsi támo­gatással is elő kell segíteni. Felelős: Országos Tervhivatal elnöke építésügyi és városfejlesztési miniszter pénzügyminiszter Határidő: a lakásgazdálkodási rendszer továbbfejlesztésére vonatkozó koncepció ütemezéséhez kapcsolódóan IV. A társadalmi újratermelés elsődleges, elemi színtere a család. A gyermeknevelés állami támogatásának fejlődése ellenére a gyermekes családok életszínvonala — a gyerme­kek számától függően — jelentősen elmarad a gyermekte­lenekétől. A Minisztertanács ezért szükségesnek tartja, hogy a gyermeknevelés támogatásának növelése érdekében az adórendszer gyermekes családok helyzetére gyakorolt hatásának vizsgálata alapján kidolgozásra kerüljenek a szükséges korrekciós javaslatok. A gazdasági feltételekkel, valamint a bér- és szociálpolitikai reformok bevezetésével összhangban biztosítani kell az állami részvétel arányának növelését a gyermeknevelés költségeiben. Ennek érdeké­ben: (9) A rendelkezésre álló keretek figyelembevételével úgy kell a jelenlegi támogatási rendszert módosítani, hogy : a) a családi pótlék alanyi jogon járjon, b) a reálérték megőrző automatizmus érvényesüljön a családi pótlék, az anyasági segély, a GYES és az ösztöndí­jak esetén, c) a GYES állampolgári jogon járjon. Felelős: szociális és egészségügyi miniszter Országos Tervhivatal elnöke Határidő: a javaslat kidolgozására: 1989. augusztus 31. a bevezetésre: 1991. (10) Az ifjúságot érintő kormányzati döntések jobb meg­alapozása céljából a jelenlegi statisztikai rendszert, és an­nak tartalmát az igényeknek megfelelően ésszerűen kell ala­kítani. Ennek keretében az ifjúság helyzetének reális elem­zése érdekében elsősorban a fiatal családokra koncentrál­va ifjúsági fogyasztói kosarat kell kialakítani. Felelős: Központi Statisztikai Hivatal elnöke Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke Országos Tervhivatal elnöke Országos Árhivatal elnöke Határidő: 1988. december 31., illetve folyamatos (11) Meg kell vizsgálni a gyermekek számától függő adó­kedvezmény kiterjesztésének feltételeit az egy- és kétgyer­mekes családokra vonatkozóan. Felelős: pénzügyminiszter szociális és egészségügyi miniszter Országos Tervhivatal elnöke Határidő: 1989. június 30. (12) A személyijövedelemadó-rendszer családi jövede­lemadó-rendszerré való átalakítására vonatkozó vizsgála-, tok során kiemelt szempont legyen a gyermeknevelés költ­ségeihez igazodó fokozottabb támogatás. Felelős: pénzügyminiszter szociális és egészségügyi miniszter Országos Tervhivatal elnöke Határidő: 1990. december 31. V. A stabilizációs és kibontakozási program sikeres végre­hajtása az ifjúság objektív érdeke. Ahhoz azonban, hogy a politikai — gazdasági modellváltásban az ifjúság előrevivő szerepet vállaljon, a Minisztertanács szükségesnek tartja, hogy a fiatalok cselekvési lehetőségei bővüljenek és na­gyobb támogatást kapjanak azok a fiatalok, akik tehetségük­kel, teljesítményeikkel aktív részesei lehetnek a kibontako­zásnak. Ennek érdekében: (13) Át kell tekinteni és értékelni az ifjúsági törvény vég­rehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat 1971-től napjain­kig, a bekövetkezett változásokra figyelemmel korszerűsíté­se indokolt. Felelős: Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke igazságügyminiszter Határidő: a jogalkotási program végrehajtásának megfelelően (14) Az ifjúsági érdekek megjelenítését és érvényesítését szolgáló új ifjúsági érdekegyeztető fórum létrejöttét követő­en ki kell dolgozni az állami szervekkel való kapcsolatának jogi kereteit, feltételeit. Felelős: Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke államminiszler Határidő: a s/ervezet megalakulásához igazodóan

Next

/
Oldalképek
Tartalom