Tanácsok közlönye, 1988 (37. évfolyam, 1-33. szám)
1988 / 21. szám
578 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 21. szám a 2. számú mellékletben meghatározott feladatok megvalósításáról saját hatáskörben intézkednek. (3) Az ifjúságpolitikai feladattervben meghatározottakat a társadalmi — gazdasági program kidolgozása során érvényesíteni kell, megvalósításának feltételeiről az éves népgazdasági terv és az állami költségvetés lehetőségeivel összhangban kell gondoskodni. (4) A Minisztertanács felkéri — a tanácsi szerveket, hogy a feladattervben meghatározott célkitűzések megvalósításához járuljanak hozzá. A helyi lehetőségek kihasználásával és bővítésével segítsék elő az oktatási feltételek, a fiatalok lakáshelyzetének javítását, a foglalkoztatást és a munkaerő mobilitását. Törekedjenek a veszélyeztetett fiatalok számának csökkentésére, a megelőzésre. A kulturális és sportlétesítmények jobb kihasználásával, az öntevékeny diákkörök, diákönkormányzatok támogatásával segítsék elő az ifjúság művelődését, sportolását. Döntéseik előkészítésében, a végrehajtás és az ellenőrzés során jobban támaszkodjanak a fiatal tanácstagokra, az ifjúsági és sportügyekkel foglalkozó tanácsi bizottságokra. Az ifjúság érdekeinek mélyebb feltárása és a fiataloknak a kibontakozási folyamatban való részvétele érdekében — a társadalmi szervezetekkel együttműködve — keressék a kapcsolatot az önszerveződő ifjúsági közösségekkel; — a gazdálkodó szerveket és a szövetkezeti érdekképviseleti szerveket, hogy a teljesítményelv érvényesítésével, a fiatalok alkotókészségének érvényrejuttatásával, a tehetséges, jól felkészült fiatalok szakmai és vezetői előbbrejutási lehetőségeinek bővítésével segítsék elő, hogy a fiatalok cselekvő módon részt vehessenek a stabilizációs program által meghatározott gazdasági célkitűzések megvalósításában. (5) A Minisztertanács e határozat végrehajtásának helyzetét — az ifjúságot képviselő szervezetekkel együttesen — évente értékeli. (6) Ez a határozat 1988. október 15-én lép hatályba. Grósz Károly s. k., a Minisztertanács elnöke 1. számú mellléklet az 108211988. (X. 1.) MT határozathoz Ifjúságpolitikai feladatterv I. A tanulóifjúság helyzetét, lehetőségeit, az ifjúság társadalmi felkészülését — a családok helyzetének, szerepének változása miatt is — döntő mértékben az iskolarendszer határozza meg. A kibontakozás meghatározó tényezője az emberi képességek sokoldalú fejlesztése. Ennek alapvetően az oktatási rendszer feltételeinek javításával lehet megfelelni. A Minisztertanács elismerve ennek jogos igényét úgy ítéli meg, hogy jelenlegi gazdasági feltételeink döntően a felsőoktatás fejlesztésére nyújtanak lehetőséget. Ezért az alábbi feladatok ellátását tartja elsődlegesnek: (1) a) Gondoskodni kell arról, hogy a felsőoktatásra fordított pénzeszközök reálértéke folyamatosan növekedjen. Felelős: 'művelődési miniszter pénzügyminiszter Országos Tervhivatal elnöke Határidő: a tervezőmunka keretében, folyamatosan b) A forráslehetőségek függvényében törekedni kell a közoktatásra fordított pénzeszközök reálértékének szintentartására. Felelős: művelődési miniszter pénzügyminiszter Országos Tervhivatal elnöke fővárosi, megyei tanácsok elnökei Határidő: a tervezőmunka keretében, folyamatosan (2) Az alapfokú oktatás szerkezeti és tartalmi korszerűsítése során az alapkészségek stabil kialakítását, az egyéni képességek figyelembevételét, a személyiség többoldalú fejlesztését kell alapfeladatnak tekinteni. Felelős: művelődési miniszter Határidő: az alapfokú oktatás fejlesztési programjához igazodva (3) Az általános iskolák felső tagozatán jelenleg tanuló nagylétszámú korosztályok megfelelő középfokú képzésének feltételeit meg kell teremteni. Ennek keretében a) biztosítani kell az anyagi, tárgyi feltételeket, b) e korosztályok középfokú oktatását elsősorban a szakképesítést nyújtó intézményekben kell megoldani, biztosítva ezáltal, hogy ne növekedjék a szakképzetlen munkavállalók aránya, * c) bővíteni kell a gimnáziumi gyakorlati fakultációt. Felelős: művelődési miniszter belügyminiszter Országos Tervhivatal elnöke Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke Határidő: folyamatos (4) A gazdasági szerkezetváltás foglalkoztatáspolitikai követelményeivel és a fejlett technika alkalmazásának igényeivel összhangban kell a középfokú szakoktatás szerkezetét és tartalmát korszerűsíteni. Ennek érdekében: a) a középfokú szakképzést úgy kell továbbfejleszteni, hogy az általános alapozó szakirányú ismereteket az iskola, a speciális szakmai képzést a vállalat biztosítsa, továbbá csökkenteni kell a szakképzés jelenlegi szétaprózottságát, b) meg kell teremteni a számítástechnikára épülő ügyviteli képesítés megszerzésének feltételeit, továbbá ki kell alakítani az informatikával kapcsolatos szakmák képzési rendszerét,