Tanácsok közlönye, 1988 (37. évfolyam, 1-33. szám)
1988 / 16. szám
16. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 469 7. számú melléklet a 7 1988. (VII. 20.) SZEM rendelethez Sugárbaleset megelőzése és elhárítása 1. Sugárbalesetnek tekintendő minden, sugárforrással kapcsolatos rendkívüli esemény, amelynek során egy vagy több személynél az 1. számú mellékletben megszabott határértéket meghaladó sugárterhelés, vagy ennek megfelelő radioaktív szennyeződés következik be. 2. Minden munkahelyre vonatkozóan fel kell mérni, hogy — a munkahelyen végzett tevékenység jellegétől függően — milyen balesetek fordulhatnak elő. Ennek megfelelően kell a balesetelhárítási és intézkedési tervet elkészíteni. 3. A balesetelhárítási és intézkedési tervben foglaltakat oktatni és gyakoroltatni kell. 4. A munkahelyen ki kell függeszteni azoknak a személyeknek a nevét, címét és telefonszámát, akiket sugárbaleset alkalmával haladéktalanul értesíteni kell. 5. Egyéb egészségkárosodással (vérzés^ zárt, vagy nyílt törések, bőrfelületek sebzése, égés stb.) együtt előforduló sugárbaleset esetén nem a sugársérülés ellátása, hanem az életmentés az elsődleges. Ezt az oxyológiai ellátás általános szabályai szerint kell elvégezni. 6. Ha a személy, a munkahely vagy környezet valamely esemény (a technológia be nem tartása, üzemzavar stb.) következtében sugárzó anyaggal rendellenes mértékben szennyeződik, a szenynyeződést előidéző munkafolyamatot azonnal meg kell szüntetni és intézkedni kell a személyek és tárgyak további szennyeződésének megakadályozására. 7. A munkahely levegőjének rendellenes szenynyeződése esetén a szennyezett helyiséget azonnal el kell hagyni. A helyiségbe mindaddig tilos belépni, amíg a sugárvédelmi megbízott — több érintett munkahely esetén a sugárvédelmi szolgálat vezetője — arra engedélyt nem ad. 8. Mérőműszerrel meg kell állapítani, hogy a baleset során a személyek nem szennyeződtek-e sugárzó anyaggal. 8.1. Há a ruházaton vagy a fedetlen testfelszínen radioaktív szennyezettség mérhető, a szennyezett ruházatot el kell távolítani, a szenynyezett testrészek tisztítását pedig haladéktalanul meg kell kezdeni. A személyek szennyezésmentesítésének legáltalánosabban használható formája a melegvizes, szappanos lemosás vagy zuhanyozás. 8.2. A szem, a száj- és az orrüreg szennyeződése esetén vízzel vagy 0,9%-os konyhasóoldattal kell azt kiöblíteni. 8.3. Nlagyofób mennyiségű — feltehetően az ÉFEK-et meghaladó mértékű —radionuklid megállapított 'belélegzése, leriyelése, bőrön át történő szervezetbe kerülése vagy ezek alapos gyanúja esetén, haladéktalanul el kell kezdeni a felszívódást csökkentő és az inkorporált radionuklidok kiürülését gyorsító kezelést. 8. 4. Szükség esetén orvosi segítségnyújtásról kell gondoskodni. 9. A sugársérültek gyógyintézetbe utalása :a rendelet 5. számú mellékletében foglaltak szerint történik. 10. A balesetelhárítási és intézkedési tervben elő kell írni a sérülttől származó biológiai minták vételének módját és rendjét. 11. A radioaktív szennyeződés veszélyével járó munkahelyek közelében biztosítani kell a mentesítésre szolgáló melegvizes fürdő (zuhanyozó) 'helyiséget és annak megfelelő felszerelését (szappan, sampon, körömkefe), továbbá — a hatályos jogszabálynak megfelelően — az elsősegély, illetve az első orvosi segély nyújtására alkalmas helyiséget, valamint elsősegélynyújtó felszerélést. 12. Nyitott radioaktív készítményeket felhasználó laboratóriumban minimális mentesítő készletet kell készenlétiben tartani. A munkahely vezetőjének feladata gondoskodni a készlet növeléséről a laboratórium munkahelyeinek, a dolgozók létszámának, a felihasznált radioaktív készítmények mennyiségének és minőségének arányában. 12.1. Minimális mentesítő (dekqntaminációs) készlet (2 fő részére): — 2 dlb 26 cm-es csipesz, — 2 db 15 orrí-es csipesz, — 5 pár gumi- vagy műanyagkesztyű talkumozva, — 5 pár fél négyzetméter nagyságú fólia, cipők szennyeződésének megelőzésére, — 1000 g — a munkahely felületének 'lemosására legalkalmasább — mosó- vagy mosogatószer, — 1000 g vatta, — 500 ml 10°/0-os trinátriumfoszfát oldat, — 1 liter 2%-os technikai minőségű Komplexon III. oldat elsősorban testfelületek mentesítésére, - 1000 ml 10%-os -sósav vagy salétromsav, kizárólag tárgyak mentesítésére, — 5 db. nagyméretű műanyagzsák hulladókgyűjtésre, — 1 db szemölblítő pohár, * *" — 500 ml 0,9%-os konyhasóoldat, — amennyiben az izotóplaboratórium olyan radióaktív vegyületet használ fel, melynek mentesítéséhez speciális 'óidat vagy oldószer szükséges, ebből 500 ml-t kell készletben tartani. 12.2. A mentesítő készletet a munkahely közelében, könnyen elérhető, felirattal megjelölt helyen kell tárolni, és használatára a dolgozókat ki kéli oktatni. 12.3. A radioaktív anyagokkal szennyezett terület lezárására legalább 3 db. sugárveszélyt jelző tárcsát és 25 m sárga színű szalagot kell hozzáférhető helyen tartani. 13. A munkahely Mainak, padlójának, felszerelésének szennyeződése esetén a szennyezett