Tanácsok közlönye, 1988 (37. évfolyam, 1-33. szám)

1988 / 15. szám

450 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 15. szám gozót — a felperes munkateljesítménye alapján a munkamegállapodás erre vonatkozó kikötése nélkül is ilyennek minősül — a munkaviszonyban {tagsági viszonyban) állókra vonatkozó jogszabályok szerint alap- és pótszabadság illeti meg. A pótszabadság a munkaviszonyban (tagsági viszonyban) és a 24. § szerint figyelembe vett bedolgozói jogviszonyban eltöltött idő alapján jár. A MüM rendelet 21. §-ának helyes értelmezése: az első mondat a jogosultságot, a második mondat a pótszabadságra jogosító időket határozza meg. Mindezekből pedig az következik, hogy a biztosított bedolgozót a pótszabadság a 21. § (1) bekezdés második mondatában meghatározott jogviszonyokban töltött idő alapján illeti meg, nem illeti meg azonban a Munka Törvénykönyvében meghatározott egyéb jogcímen járó pótszabadság. Tévesen értelmezte ezért a megyei bíróság az Iszt. 21. §, illetve a 26. § (2) bekezdésében foglaltakat, mivel nem vette figyelembe az e jogszabályokban meghatározott kivételt. Ilyen megszorítást tartalmaz többek között a MüM rendelet 21. § (1) bekezdése is. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint említést érdemel, hogy a bedolgozó nem közös műhelyben, (hanem általában lakásán, kötetlen munkaidőben dolgozik, gyermekei körében tartózkodhat. Nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy a jogszabályalkotó a bedolgozónak a gyermekek után nem kívánt külön pótszabadságot biztosítani. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperest a gyermekek gondozása címén pótszabadság kiadására kötelezte. Ugyancsak tévedett és ezáltal törvényt sértett a másodfokú bíróság is, amikor az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (A Legfelsőbb Bíróság M. törv. I. 10.302/1987/ 5. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 35.572/1987. számú törvényességi óvásával egyező — határozata alapján. Az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoportról szóló módosított 26/1981. (IX. 5.) MT rendeletből következik, hogy a szakcsoport részére elkülönítve nyilvántartott vagyon a szakcsoport fennállása alatt oszthatatlan. A vagyon felosztását a jogszabály kizárólag a szakcsoport megszűnése esetén teszi lehetővé. A felperesek az alperes termelőszövetkezet villamos szakértői és szolgáltató szakcsoportjának tagjai voltak. A szakcsoport az alperes villamos üzemága dolgozóiból alakult, és a tevékenységét 1982. február l-jén kezdte meg. A szakcsoport és az alperes között létrejött megállapodás szerint az alperes térítés nélkül átadta a szakcsoportnak az üzleti körét, átadott továbbá 342 204 Ft értékű fogyóeszközt is azzal a kikötéssel, hogy a szakcsoport megszűnése esetén az átadott eszközök értékét tartozik visszafizetni. Átadta továbbá az alperes a szakcsoportnak a szegedi és a szarvasi kirendeltségek irodáinak bérleti jogát az ezzel járó jogokkal és kötelezettségekkel együtt. A szakcsoport működési szabályzata szerint a belépő tag vagyoni hozzájárulást köteles fizetni, melynek értéke 5000 Ft. A 9.-pont előírja, hogy a szakcsoport tagja részt vesz a közös munkában és részesedik a szakcsoport gazdálkodási eredményéből. A 14—15. pont szerint pedig a tagsági viszony megszűnése esetén a volt taggal (örökösével) el kell számolni a termelőszövetkezet és a szakcsoport megállapodásának, valamint működési szabályzata rendelkezéseinek megfelelően. A volt tag i(örököse) és a szakcsoport kölcsönös követelései — az év végi részesedés kivételével — a tagsági viszony megszűnésének időpontjában válnak esedékessé. A tagsági viszony megszűnése esetén a tag által befizetett vagyoni hozzájárulást vissza kell fizetni, kivéve, ha azt a szakcsoport veszteségének rendezésére felhasználták. A felperesek 1984. július hó végével kérték a kilépésüket a szakcsoportból. A kilépő tagok tagsági viszonyuk megszűnését követően elszámolási kérelmüket benyújtották a szakcsoporthoz, melyben — többek között — a kilépésük időpontjában rájuk eső vagyonrész kifizetését is kérték. Az egy tagra eső vagyonrész kiadása iránti kérelmüket az alperesi szövetkezet döntőbizottsága, erre vonatkozó kereseti kérelmüket pedig a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította. A másodífokon eljáró megyei bíróság ítéletével a felpereseknek a szakcsoporti vagyonból jutó arányos rész kiadása iránti igénye tekintetében az elutasító ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte és e körben az első fokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította. Az ítélet indokolásában kifejtett álláspontja szerint a 26 1981. (IX. 5.) MT rendeletből nem következik, hogy csak a szakcsoport megszűnése esetén van lehetőség a vagyon felosztására. Bár nem tartalmazza tételesen a jogszabály, hogy az elszámolás körében milyen igényt támaszthat a tag, kizáró rendelkezés, illetve eltérő szabályozás hiányában a tagnak kilépés esetén joga nyílik arra is, hogy a szakcsoporti vagyonból a rá jutó arányos rész kiadását kérhesse. Ennek mértéke a jogszabály 16. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal egybevetve, a tag személyes közreműködésén és vagyoni hozzájárulásán alapul. A munkaügyi bíróság a megismételt eljárás során a másodfokú bíróság iránymutatása szerint