Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)
1987 / 36. szám
36. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1151 III. Fejezet ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 11. § (1) Ez a törvényerejű rendelet 1988. január 1. napján lép hatályba. (2) E törvényerejű rendelet végrehajtásáról a pénzügyminiszter gondoskodik. Felhatalmazást kap arra, hogy ennek keretében rendeletben határozza meg: a) az e törvényerejű rendeletben használt egyes fogalmak értelmezését; b) az e törvényerejű rendelet 3. §-ában (2) és (5) bekezdésében, 6. §-ának (1) bekezdésében, 9. §-ának (1) bekezdésében, 10. §-ában, valamint 12. §-ának (1) bekezdésében meghatározott körben a részletes szabályokat. (3) Az a magánszemély, aki a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény 13. §-ának (2) bekezdése alapján az adóhatóságnak előzetesen bejelentette azt a szándékát, hogy a személyi jövedelemadó alapjának kiszámítása érdekében költségelszámolását a vállalkozói adóra vonatkozó jogszabályok szerint kívánja teljesíteni, költségeit a végrehajtási rendeletnek a vállalkozókra vonatkozó szabályai szerint tartja nyilván és számolja el. 12. § A kisszövetkezet és az iskolai szövetkezet az 1987. évi eredményelszámolást követően meglévő rendelkezési alapját a végrehajtási rendeletben foglaltak szerint a vagyonalapjába köteles átvezetni, jóléti és kulturális alapjának az 1987. december 31-i záróállományával pedig az 1988. évi mérleg szerinti eredményét kötles növelni. 13. § Ez a rendelet 1988. január l-jén lép hatályba. /. számú melléklet a 49/1987. (X. 15.) PM számú rendelethez 1. Bevétel a) mindaz, ami készpénz vagy jóváírás formájában, illetőleg bármilyen más módon - ideértve a természetbeni juttatást is - az adóköteles tevékenységgel kapcsolatban az adóévben az adóalany rendelkezésére áll. A készpénzt (természetbeni juttatást) a felvétele napján, a jóváírt összeget a jóváírás napjával kell bevételhez számítani; b) a kapott kötbér, továbbá azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak forgalmi értéke is, amelyeket az adóalany saját céljára felhasznál, vagy másnak részben vagy egészben ingyen átenged. Az áru szállításáért vagy csomagolásáért külön felszámított összeget bevételként kell számításba venni; c) az értékesített állóeszközért kapott ellenérték, ha - az állóeszköz beszerzési árát vagy értékcsökkenését az adóalany költségei között bármely évben elszámolta -, az üzlet, műhely használati jogáról való lemondás miatt kapott ellenérték - ha azt az adóalany költségei között bármely évben elszámolta -, a szállítónak visszaküldött göngyöleg ellenértéke. Megszűnéskor bevételnek kell tekinteni a korábban költségként elszámolt és a megszűnéskor meglevő készletek értékét, a megszűnéskor meglevő 2000 forintnál magasabb beszerzési árú fogyóeszközök leltári, az állóeszközök nettó értékét, megszűnéskor a vevők tartozásait (2. számú melléklet 2. pont) a vállalkozó bevételének kell tekinteni, de az erre eső vállalkozói adót csak akkor kell megfizetni, ha a bevétel az adóalany rendelkezésére áll. Megszűnéskor bevételnek kell tekinteni a vállalkozásban költségként elszámolt üzlet, műhely használati jogáért fizetett összeget; d) nem számítható a bevételhez az adóalany által felvett kölcsön, a kártalanítás, a vagyonbiztosítás alapján kapott kártérítés, kivéve ha a biztosítás díját a jogszabály szerinti költségként elszámolta; e) nem lehet bevételként figyelembe venni a vállalkozásba vagyoni hozzájárulásként bevitt eszközök (állóeszköz, pénz, anyag, fogyóeszköz, állat, göngyöleg stb.) értékét, a korábbi évekről átvitt adózott nyereséget. 2. Termelési és kezelési költség a) az adóköteles tevékenységgel összefüggő anyag és árubeszerzésre, a szállításra, a vásárolt fogyóeszközre fordított kiadás, valamint a karbantartásra, az állóeszközök igazolt felújítására fordított költség, b) a vállalkozó személyi jövedelme után a társadalombiztosításijogszabályok alapján az adóévben befizetett társadalombiztosítási járulék, c) az alkalmazott részére ténylegesen kifizetett bér, prémium, jutalom és az utána fizetett társadalombiztosítási járulék (költségelszámolás szempontjából a jogszabály szerint foglalkoztatható segítő családtag alkalmazottnak minősül) a vállalkozó által foglalkoztatott szakmunkástanuló részére kifizetett, egyéb jogszabály alapján a vállalkozót terhelő ösztöndíj összege és az utána fizetett társadalombiztosítási járulék, továbbá jogszabály alapján a munkáltatót kötelezően terhelő, az alkalmazottnak járó nem bérjellegű kifizetés, valamint a szerződéses üzemeltetést folytatók által a gazdálkodó szervezet alkalmazásában álló, de a vállalkozó felügyelete alatt dolgozó személynek e tevékenységéért adott összeg, a szerződéses és átalányelszámolásos üzemeltetőknek - a bevételi időszakra vonatkozó - jogszabály szerinti szerződés (megállapodás) alapján a gazdálkodó szerv részére teljesített befizetései, az átalányelszámolásos üzemeltetőnél a nyugdíjjárulékkal csökkentve, d) a megrendelő által igazolt, szavatosság és jótállás során felmerült költségek, a tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó továbbképzés, valamint az ezzel összefüggő utazás igazolt költsége, e) az egyéb üzemi költségek: az üzlet, műhely, gépek és berendezések bérleti díja (lízing díj), a fűtés, világítás és a technológiai energia költsége, a távbeszélő díja, a közlekedés és a számlával igazolt szállás költsége, a székhelytől (telephelytől) távol foglalkoztatott vállalkozónak és alkalmazottnak egyéb jogszabály alapján fizethető munkábajárási és szállásköltsége, valamint napidíja, a tevékenységhez szükséges munkaruha, a hatóságilag előírt védőeszköz, védőöltözet, a munka-, baleset- és környezetvédelmi berendezés költsége, a műszaki leírás, tervrajz költsége, a bérmuka díja, az alvállalkozó részére adott ellenérték, az adóköteles tevékenységgel összefüggően igénybe vett pénzintézeti hitelre fizetett kamat, a kifizetett kötbér, kártérítés, a tevékenységgel összefüggő per költsége, az üzletvitellel összefüggésben kifizetett vám, a késedelmi, a különbözeti, valamint önrevíziós pótlék, az alkalmazottnak kifizetett és megítélt baleseti kártérítés, az üzleti tevékenységgel összefüggésben fizetett biztosítási díj és illeték, a reklám és propaganda költsége, az érdekképviseletek részére fizetett tagsági díj. kizárólag a vállalkozás adóköteles tevékenységéhez használt termelőeszközök után fizetett adó - ide nem értve az általános forgalmi adót -, továbbá az üzleti tevékenységgel összefüg-