Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 34. szám

1100 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 34. szám rendelet 2. számú melléklete szerint az eső, zuhanó, repülő, pattanó anyagrészek, tárgyak esetében, amelyek munkavégzés közben balesetet okozhatnak, egyéni védőeszközként orrmerevítős védőlábbelit kell használni. A felperes a munkát végző tagja részére ilyen védőlábbelit nem biztosított, ezért a balesetért felelős. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatában rámutatott a következőkre: A 3/1975. (VI. 14.) SZOT számú szabályzat (Sz) 287/A. §-ának b) pontja értelmében a társadalombiztosítási felelősségi szabályok alkalmazásánál a tag vonatkozásában a gazdasági munkaközösség a munkáltatóval esik egy tekintet alá. E szerint a T. 108. §-a alapján valóban helye lehet a gazdasági munkaközösség megtérítésére kötelezésének. E felelősségi szabály helyes alkalmazása során azonban nem lehet eltekinteni a gazdasági munkaközösség, mint különös munkaszervezési forma sajátosságaitól, a társasáéi viszony jellegét döntően meghatározó polgári jogi szabálvoktól. valamint a munkavédelmi tárgyú speciális rendelkezésektől. A munkavédelemre vonatkozó * 47/1979. (XI. 30.) MT számú rendelet hatálya a gazdasági munkaközösségekre is kiterjed az e munkaszervezet sajátosságaihoz igazodó eltérésekkel. így az egyéni védőfelszerelésekről szóló 3/1979. (V. 29.) EüM számú rendelet 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a gazdasági munkaközösség nem köteles munkavédelmi (vagy más belső) szabályzatot készíteni, tehát nem köteles általános érvénnyel meghatározni azt sem, hogy melyek azok a munkakörök, amelyeknél egyéni védőfelszerelések biztosítandók. A munkavédelmi feladat- és hatáskörök rendjére közvetlen magatartási szabályokat tehát sem a jogszabály, sem belső szabályzat a gazdasági munkaközösségek tekintetében nem határoz meg. Ugyanakkor az egyszerűbb gazdálkodási formákkal kapcsolatos munkavédelmi kérdésekről szóló 7001/1982. (VII. 13.) OMB számú irányelv V. fejezetében foglaltak szerint az Országos Munkavédelmi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a munkavédelmi kérdések rendezése a társasági szerződésben megtörténjen. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 46. számú állásfoglalása szerint a társadalombiztosítási szerv a munkáltatóval szemben nem léphet fel megtérítési igénnyel, ha a balesetelhárító vagy egészségvédő óvórendszabályt vagy óvóintézkedést kizárólag maga a balesetet szenvedett dolgozó mulasztotta el. Ebből az iránymutatásból következően a T. 108. §-án alapuló megtérítési ügyekben mindig tisztázni szükséges, hogy a balesetet szervedéit dolgozón kívül más személyt (a munkáltatót vagy megbízottját) terheli-e mulasztás az óvóintézkedés elmaradásában. Ennek érdekében a jelen perben elengedhetetlen annak a vizsgálata, hogy I. J. saját maga volt-e köteles a megfelelő lábbeli beszerzéséről és használatáról gondoskodni, vagy a gazdasági munkaközösség más tagja (esetleg a képviselő) volt erre kijelölve. E kérdésben a felperest létesítő társasági szerződés tartalma adhat esetlegesen eligazítást, ezért annak beszerzésének hiánya miatt a jogerős ítélet megalapozatlan. Abban az esetben pedig, ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik, az egyéni védőeszköz beszerzéséről és használatáról a tag maga köteles' gondoskodni. Következik ez abból, hogy a gazdasági munkaközösség tagjai egymással mellérendeltségi viszonyban vannak, egyszemélyben vállalkozók és munkavállalók. A közös képviselő csupán az ügyek vitelére és harmadik személyek vonatkozásában a társaság képviseletére bír felhatalmazással. A konkrét munkatevékenységet a tag maga szervezi meg, illetve csoportos munkavégzés esetén a vezetésre kijelölt tag köteles a munkavédelmi követelményeket biztosítani. A perbeli munkaművelet irányítója pedig maga a sésült dolgozó, I. J. volt. Ez esetben — minthogy az óvórendszabályt kizárólag a sérült mulasztotta el — a megtérítésre kötelezésre nem kerülhetett volna sor. Megalapozatlan a jogerős ítélet azért is, mert a bíróság munkavédelmi szakkérdésben — megfelelő szakvélemény igénybevétele nélkül — foglalt állást úgy, hogy a perbpli munkafeladat, ellátásához orrmerevítős védőlábbeli használata szükséges. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot a kifejtetteknek megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (A Legfelsőbb Bíróság M. törv. I. 1 91 30 1987'2. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 35.266 1987. számú törvényességi óvásával megegyező — határozata alapján.) 17. Amennyiben a magánmunkáltató jogutód nélkül megszűnik, — áthelyezés hiányában — a felmondási tilalom vagy korlátozás alatt álló dolgozó munkaviszonyát a jogutód nélküli megszűnés időpontjától számított felmondási idő lejártával megszűntnek kell tekinteni. [6/1985. (IV. 13.) ME számú rendelet 3. §-ával módosított 17f 1979. (XII. 1.) MüM sz. rendelet 18. §-a.] Az I. r. alperes nyugdíjazás miatt vegyeskereskedéséről lemondott. A tanács szakigazgatási szerve ezt 1985. december 30. napjával tudomásul vette, magánkereskedői igazolványát, bélyegzőjét bevonta és őt a magánkereskedők nyilvántartásából törölte Mindezek miatt az I. r. alperes az általa alkalmazott és gyermek gondozása miatt fizetés nélküli szabadságon levő felperes munkaviszonyát 1985. december 30. napjával megszüntette. 1986. január 2. napjától az I. r. alperes házastársa, a II. r. alperes magánkereskedői működési engedélyt váltott ki és annak birtokában ugyanabban az üzletben a tevékeny-