Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 33. szám

33. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1039 Melléklet a 67U987. (XII. 10.) PM számú rendelethez A NÉPGAZDASÁGI SZÁMLAKERET I. Bevezetés Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény 52. §-ának (1) bekezdése szerint „a gazdálkodás irányítását, értékelését, ellenőrzését és mindezek révén az állami pénzügyek rendszerének hatékony működését és a társadalmi tulajdon védelmét egységes számviteli renddel is segíteni kell.'' A törvény az egységes számviteli rend szabályozását a pénzügyminiszter feladatává teszi. A számviteli és pénzügyi információk népgazdasági egységét a könyvvitel rendjéről szóló pénzügyminiszteri rendelettel közzétett Népgazdasági számlakeret biztosítja. A Népgazdasági számlakeret a főkönyvi könyvelés jogszabályi előírásait számlacsoport (kétjegyű számlaszám) mélységig tartalmazza. A Népgazdasági számlakeret fontos célja a gazdaságirányítást segítő mérlegbeszámoló-rendszer adatszolgáltatása egységes tartalmának biztosítása. A Népgazdasági számlakeret fogalmazza meg a kettős könyvvitel alapelveit, a könyvvitel zárt rendszere keretében a mérleg-, a költség- és eredményszámlák csoportosítását, és az egyes számlacsoportok gazdasági tartalmát és összefüggéseit. Meghatározza az ágazati számlakeretek szerkezeti felépítését, a könyvvitelben rendezendő gazdasági műveletek rendjét. Szabályozza az analitikus nyilvántartásokkal szemben támasztott alapvető követelményeket. A Népgazdasági számlakeret a négyszámlasoros elméletre épül és a bruttó elszámolás elvén alapszik. A négyszámlasoros elmélet élesen elkülöníti a mérleg- és az eredményszámlákat, lehetővé téve a mérleg és az azzal egyenértékű eredménykimutatás öszeállítását. A mérleg- és az eredményszámlákat kiegészítik, illetve azok közé sorolnak be a költségszámlák. Az eszköz- és forrásszámlákból készül a mérleg. Az értékesítés önköltsége és árbevétele számlákból, valamint a különféle ráfordítások és bevételek számláiból az eredménykimutatás, a költségszámlákból a költségek költségnemenkénti részletezése mellékletek állíthatók össze. A bruttó elszámolás elvének alkalmazása azt jelenti, hogy a könyvviteli számlák egyenlege áz összes növekedés és az összes csökkenés különbözete. Ez az elv a számlakeret valamennyi számlájának vezetésénél érvényesül. II. A Népgazdasági számlakeret jelépítése és szerkezete Az 1—4. számlaosztályok tartalmazzák a mérlegszámlákat, ezen belül az 1—3. számlaosztályok az eszközszámlákat, a 4. számlaosztály pedig a saját és idegen források számláit. Az eszközökön belül az állóeszközök, a készletek, a pénzeszközök és aktív pénzügyi elszámolások különülnek el. Az 1. számlaosztályban kapnak helyet az állóeszközök és a beruházások, a társulásoknál beleértve az immateriális javakat is. A bruttó elszámolás elvének megfelelően külön számlacsoportban kell kimutatni az állóeszközök tényleges bekerülési (bruttó) értékét és elszámolt értékcsökkenését. A 2. számlaosztály a készleteket, éspedig a vá-, sárolt és a saját előállítású készleteket foglalja magában. Ide tartoznak az anyagok, a fogyóeszközök, a vásárolt szellemi termékek, a gyártóeszközök, a göngyölegek, az állatok, a félkész- és késztermékek, a jóléti készletek, az áruk. A 3. számlaosztályban az aktív elszámolások vannak. Itt kapnak helyet a pénz- és betétszámlák, a pénzügyi elszámolások, a vevőkkel, adósokkal, munkavállalókkal és tagokkal, az állami költségvetéssel és egyéb szervezetekkel (például társulásokkal, leányvállalattal stb.) szembeni követelések, továbbá a máshol befektetett eszközök. Itt kell kimutatni az átmenő aktívákat is. Az eszközöket a saját és az idegen források finanszírozzák, amelyet a 4. számlaosztályban kell kimutatni. Ide tartoznak az egységes vagyonalap és a tártaiékvagypn (mint saját forrás), a szállítókkal, hitelezőkkel, pénzintézetekkel, állami költségvetéssel és egyéb szervezetekkel szembeni tartozások, a tartós passzívák és egyéb kölcsönök. Itt kell kimutatni az átmenő passzívákat, az adózott eredményszámlát, továbbá az évi mérleg- és eredményszámlákat. A költségek kimutatására kijelölt 5., 6. és 7. számlaosztályok a költségeket költségnemek, költséghelyek és költségviselők szerint csoportosítva tartalmazzák. A költségnem a költségek egynemű fajtája és a ráfordítás tartalmára (anyagfelhasználás, munkaráfordítás, állóeszköz igénybevétele stb.) ad választ. A költségnem-elszámolás alapvetően népgazdasági információs igényeket elégít ki. A közvetlen költségeket a 7. számlaosztályban tevékenységek (költségviselők) szerint, a közvetett költségeket pedig a 6. számlaosztályban a területi elv érvényesítésével a felmerülés helyén kell kimutatni. Az elhatárolás alapja tehát a költségek elszámolási" módja. A költséghely- és költségviselő elszámolás az önköltségszámításra vonatkozó rendeleti előírásokkal, a közvetlen önköltség kategória tartalmi meghatározásával van szoros kapcsolatban. A költségek egyszerűbb elszámolási módját választó vállalatok a termelési költségeket csak költségnemenként mutatják ki,