Tanácsok közlönye, 1986 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1986 / 9. szám

9. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 499 2. számú melléklet a 4'1986. (VI. 2.) OKTH számú rendelkezéshez Az épületforrások kibocsátási határértékeinek megállapítási szabályai 1. Az épületforrás bejelentésre kötelezett, ha a nyílásain át kibocsátott szennyezőanyag koncentrációja meghaladja a kibocsátott anyagra szabványban megállapított, a munkahelyek levegőjében megengedhető légszennyező anyagok legnagyobb koncentrációit (CMAK) 2. A kibocsátási határértéket és a tényleges kibocsátást az alábbiak szerint kell meghatározni: 2.1. Ha az épületforrás kibocsátó felülete a legközelebbi meglevő lakó- és intézményépülettől, illetve annak telekhatárától, valamint a tervezett lakó- és intézményterületektől számított 20 méteren belül van, a kibocsátási határérték (magasságtól függetlenül): En=k-V-N-10-6 [kg/h] ahol En [kg/h] a kibocsátási határérték, k [mg/m3] az adott légszennyező anyagra, a vonatkozó szabvány által előírt CMAK érték, V [m3] az épület azon légterének térfogata, ahonnan az adott szennyezőanyag kilép, N [h_1] az óránkénti légcsere. (Ha nem ismert, természetes szellőzés esetén N=5 értéket kell figyelembe venni.) Szilárd légszennyezőanyag esetében a területi védettségi kategóriának megfelelő, 24 órára megengedett [mg/m3] mértékegységre átszámított szállópor levegőminőségi határérték százszorosát kell figyelembe venni. 2.2. Ha az épületforrás kibocsátó felülete a legközelebbi meglevő lakó- és intézményépülettől, illetve annak telekhatárától, valamint a tervezett lakó- és intézményterületektől számított 20 méternél távolabb van, az épületforrást a kibocsátási határérték megállapítása szempontjából pontforrásnak kell tekinteni és a kibocsátási határértéket a pontforrásra megállapított szabályok szerint kell meghatározni. Ebben az esetben az épületforrást az azonos magassági kategóriába eső pontforrásokkal együtt kell kezelni. A kibocsátási magasság megállapításához a kibocsátó felület talajszint feletti legkisebb magasságát kell szintenként figyelembe venni. Többszintes épület esetén az egyes szintek külön légszennyező forrásnak számítanak. 3. Az épületforrások tényleges kibocsátásának átlagértékét (E) az alábbi képlettel kell meghatározni: E=7;V-N-10-G [kg/h] ahol 7 [mg/m3] az épület (építmény) belső légterében, a vonatkozó előírások szerint mérhető átlagos légszennyező anyag koncentráció, V [m3] az épület azon légterének térfogata, ahonnan az adott szennyezőanyag kilép, N [h_1] az óránkénti légcsere (ha nem ismert, természetes szellőzés esetén N=5 értéket kell figyelembe venni). Amennyiben az épület (építmény) belső légterében a vonatkozó előírások szerint az átlagos légszennyező anyag koncentráció nem mérhető, a tényleges kibocsátás átlagértékét (E) anyagmérleg alapján kell meghatározni. 3. számú melléklet a 4/1986. (VI. 2.) OKTH számú rendelkezéshez A helyhezkötött pontforrások légszennyezési alapbírságának megállapítási szabályai 1. Egy pontforrás adott légszennyező anyag kibocsátása után fizetendő alapbírságot (B) negyedéves bontásban az alábbi képlettel kell kiszámítani: B=(E—En)-t-bi [Ft/negyedév] ahol: B [Ft/negyedév] az adott légszennyező anyag kibocsátási határérték túllépése miatt negyedévre fizetendő alapbírság, E [kg/h] a tényleges kibocsátás negyedéves átlagértéke, En [kg/h] az adott forrásnál a légszennyező anyagra megállapított kibocsátási határérték, t [h/negyedév] az üzemórák száma egy negyedév alatt, bi [Ft/kg] a bírságkulcs. A bírság a kibocsátási határérték-túllépés arányától függ. A határérték-túllépés arányát (Z) a következőképpen kell kiszámítani: E Z= — E* A pontforrások bírságkulcs értékei (bL) az alábbi táblázatból állapíthatók meg.