Tanácsok közlönye, 1986 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1986 / 26. szám
1240 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 26. szám megfelelő időben történő alkalmazását, a jogszabályok társadalmi hatásának elemzésével segítsék a jogpolitikai elvek megvalósulását, a helyes és egységes joggyakorlat kialakítását. 19. Az ügyészség segítse elő a jogszabályok egységes értelmezését és alkalmazását, a törvényesség megtartását. Növelje a törvényességért való felelősséget az állami, társadalmi és szövetkezeti szervekben. Szorgalmazza, hogy az irányító, felügyeleti és ellenőrző szervek rendszeresen tartsanak vizsgálatot és ellenőrizze, hogy annak alapján a szükséges intézkedést megtették-e. Kezdeményezze — személyre és beosztásra tekintet nélkül — a törvénysértők felelősségre vonását. Lépjen fel az állami és társadalmi érdek, illetőleg az állampolgárok jogainak érvényesítéséért, ílatározottan járjon el azokkal szemben, akik a jogos bírálatot hátrány kilátásba helyezésével vagy okozásával elfojtják. 777. RÉSZ ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 20. Ez a határozat 1987. február l-jén lép hatályba. 21. E határozat hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiről szölc 14/1973. számú határozata. Losonczi Pál s. k., Katona Imre s. k., a Magyar Népköztársaság a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Elnöki Tanácsának elnöke titkára A Miniszfierlanács rendeleSei A Minisztertanács 44/1986. (X. 18.) számú rendelete az agrár- és élelmiszertermelő ágazatok jövedelemszabályozásáról szóló 45/1984. (XI. 6.) MT számú rendelet* módosításáról Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény 66. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Minisztertanács a következőket rendeli: 1. § Az agrár- és élelmiszertermelő ágazatok jövedelemszabályozásáról szóló, a 43/1985. (X. 8.) MT számú, a 46 1985. (X. 31.) MT számú, a 7/1986. (III. 20.) MT számú, valamint a 19/1986. (V. 16.) MT számú rendelettel módosított 45/1984. (XI. 6.) MT számú rendelet (a továbbiakban: AJR) 1. §* Megjelent a Tanácsok Közlönye 1934. évi 26. számában. ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) A rendelet hatálya kiterjed: a) az állami gazdaságra; a mezőgazdasági ágazatba, az erdőgazdálkodás ágazatba, a baromfiés tojásfeldolgozó, a bor, a tartósító- és cukoripari, a húsipari, a malomipari, a tejipari és a mezőgazdasági kutatásfejlesztési szakágazatba sorolt: — állami vállalatra (az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat kivételével), — egyes jogi személyek vállalatára, — leányvállalatra. — arra a közös vállalatra és betéti társulásra, amelyben a mezőgazdasági szövetkezetek vagyoni betétje nem haladja meg az ötven százalékot, vagy amelynek mezőgazdasági szövetkezet nem tagja; továbbá a mezőgazdasági ágazatba sorolt korlátolt felelősségű társaságra; a Gabona Trösztre, a Tejipari Vállalatok Trösztjére, és az e rendelet mellékletének 1—10. pontjában felsorolt vállalatokra (a továbbiakban: állami vállalat); b) a mezőgazdasági termelőszövetkezetre, a halászati termelőszövetkezetre, a mezőgazdasági szakszövetkezetre, arra a — a) pontban meghatározott ágazatokba, szakágazatokba sorolt — közös vállalatra és betéti társulásra, amelyben a mezőgazdasági szövetkezetek vagyoni betétje az ötven százalékot meghaladja, valamint az e rendelet mellékletének 11—15. pontjában felsorolt vállalatokra (a továbbiakban: termelőszövetkezet): (Az a)—b) a továbbiakban együtt: mezőgazdasági nagyüzem.)" 2- § Az AJR 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „5. § A földadót elemi csapás esetén — a kár arányában — az első fokú adóhatóság a földterület fekvése szerinti helyi tanács(ok) egyetértésével mérsékelheti vagy elengedheti." 3- § Az AJR 24. §-ának a) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek: (Mentes a felhalmozási adó alól:) ,,a) a szarvasmarha-, a sertés- a juh- és baromfitartási beruházás, az ültetvénytelepítés, a melioráció, a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági szakembertámogatási keretből támogatással létesített szolgálati lakás és az útépítés." 4. § I Az AJR 32. §-a a következő új e) ponttal egészül ki, s egyidejűleg az e) és f) pont jelölése /) és g) pontra változik. (A nyereségtartalék képzéssel csökkentett, valamint a nyereségtartalék felhasználásával növelt nyereséget a mezőgazdasági nagyüzem és a vízgazdálkodási társulat a következő sorrendben használhatja fel:)