Tanácsok közlönye, 1985 (34. évfolyam, 1-27. szám)

1985 / 5. szám

233 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 5. szám A Minisztertanács rendeletei A Minisztertanács 9/1985. (III. 7.) számú rendelete az elöljáróságokról A Minisztertanács a tanácsokról szóló, az 1983. évi 26. számú törvényerejű rendelettel módosított, 1971. évi I. törvény 75. § (10) bekezdése alapján az alábbiakat rendeli: 1. § (1) Az elöljáróság a községi közös tanács (a to­vábbiakban: közös tanács) nem székhely társköz­sége lakosságának népképviseleti-önkormányzati testülete, a közös tanács szervezetének része. (2) Az elöljáróság, jogszabályban meghatározott esetekben, egyes államigazgatási feladatokat is el­lát. (3) Az elöljáróság jogi személy. 2- § (1) Az elöljáróság a társközség lakosságának ér­dekeit képviselve, kezdeményezőén részt vesz a közös tanács — társközség érdekeit és a közös ér­dekeket egyaránt szolgáló — céljainak, terveinek kialakításában, s azok, valamint a közös tanács ha­tározatai megvalósítására szervezi a társközség la­kosságát. (2) Az elöljáróság a Hazafias Népfront helyi bi­bizottságával, a tömegszervezetekkel, a lakosság más szervezeteivel együttműködve szervezi a he­lyi feladatok megvalósítását, a társközség közös­ségi életét, a lakosság tájékoztatását, a helyi ün­nepségeket, rendezvényeket. (3) Az elöljáróság közreműködik a központi ál­lami célok helyi megvalósításában, elősegíti a tár­sadalmi tulajdon védelmét, az állampolgári jogok gyakorlását, kötelességek teljesítését. (4) Az elöljáróság feladatainak teljesítésében együttműködik a Hazafias Népfront helyi bizott­ságával, a helyi társadalmi és más nem tanácsi szervekkel. 3- § (1) Az elöljáróság önállóan rendelkezik a jogsza­bályokban meghatározott anyagi eszközökkel, to­vábbi a nem tanácsi szerv által részére adott anya­gi támogatás, valamint az elöljáróságna,k nyújtott lakossági hozzájárulások alapján képződő pénz­eszközök és önkéntes társadalmi munka felhaszná­lásáról; ezek az elöljáróságtól nem vonhatók el. (2) Az elöljáróság anyagi eszközeit — a falugyű­lés állásfoglalásának figyelembevételével — a kö­zös tanácsnak átadhatja, a székhely társközséggel, illetőleg más elöljárósággal^ közösen is felhasznál­hatja, részükre ideiglenesen átengedheti. 4. § (1) Az elöljáróság dönt a rendelet mellékletének 1. pontjában foglalt ügyekben; a rendelet mellék' létének 2. pontjában foglalt ügyekben a közös ta­nács az elöljáróságnak egyetértési jogkört bizto­síthat, illetőleg a tanács hatáskörébe tartozó ügy­ben előírhatja, hogy a javaslat az elöljáróság egyetértésével terjeszthető elő. (2) Az elöljáróság: a) a községben működő nem tanácsi szervek ve­zetőit — az eredményesebb együttműködés, a te­vékenységüket érintő célkitűzésekről való tájékoz­tatás érdekében — szükség szerint tárgyalásra összehívhatja; b) beszámolót, tájékoztatást kérhet a nem taná­csi szerveknek a lakosság szükségletei kielégítését szolgáló tevékenységéről, és e tevékenységüket el­lenőrzi ; c) a lakosságot érintő ügyben felhívhat nem ta­nácsi szerveket valamely fogyatékosság megszün­tetésére vagy tevékenységük fejlesztésére; javas­latot tehet felelősségre vonásra. A felhívást, ille­tőleg a javaslatot a szervnek meg kell vizsgálnia és őinnak eredményéből 30 napon belül tájékozta­tást kell adnia; d) előzetes véleményt ad a nem tanácsi szervek olyan intézkedésével kapcsolatban, amely az ellá­tó, szolgáltató tevékenységben változást idéz elő, vagy a lakosság érdekeit egyébként érinti. (3) A közsági tanácsi hatáskört megállapító jog­szabály — miniszteri rendelet, államtitkári rendel­kezés esetén a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének egyetértésével — rendelkezik az elöl­járóság döntési hatásköréről, illetőleg arról, hogy a tanács a meghatározott ügyben az elöljáróság egyetértését írhatja elő. (4) A közös tanács végrehajtó bizottsága, a tiszt­ségviselő, a végrehajtó bizottság szakigazgatási szerve a hatáskörébe tartozó és a társközség la' kosságának szélesebb körét érintő minden ügyben semmisítheti, illetőleg nem változtathatja meg kikéri az elöljáróság véleményét. (5) Az olyan hatósági ügyben, amelyben az elöl­járóságnak véleményezési joga van, az elöljáróság jogállására az 1981. évi I. törvény (Áe.) 3. §-ának (4) bekezdése az irányadó. (6) Az elöljáróság a társközséget érintő bármely ügyben javaslatot tehet, intézkedést kezdeményez­het. A kezdeményezés elbírálásáról az elöljárósá­got tájékoztatni kell. Ha az elöljáróság a nem ta­nácsi szerv tájékoztatásával nem ért egyet, a meg­keresett szerv feletteséhez fordulhat. (7) A közös tanács társközségenként határozza meg az elöljáróság hatáskörét. (8) Az elöljáróság is összehívhatja a falugyűlést, arra a közös tanács elnökét meghívja. Az elöljá­róság előkészíti a falugyűlési beszámolót, a közsé­get érintő minden lényeges ügyben kérheti a falu­gyűlés állásfoglalását. (9) A közös tanács az elöljáróságra átruházott hatáskör gyakorlása körében egv adott ügyben az elöljáróságnak utasítást nem adhat, döntését nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom