Tanácsok közlönye, 1985 (34. évfolyam, 1-27. szám)

1985 / 22. szám

974 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 22. szám megbízottja köteles elvégezni. A 26. § (6) bekez­dés a) pontjában felsorolt esetekben az említett műveleteket a vámhivatal hivatalból végzi. 28. § (1) A vámáru származásának megállapításánál azt kell figyelembe venni, hogy a vámáru mely ország terméke vagy mely országban került lé­nyeges megmunkálásra. (2) Lényegesnek azt a megmunkálást kell te­kinteni, amelynek eredményeként a készáru ér­tékében a megmunkálás 50°/o-nál nagyobb érték­növekedést eredményezett. (3) A vámáru származását a fuvarlevélből és egyéb kísérő iratokból (számla, konszignáció stb.), az áru jellegéből (faj, fajta, minőség, álla­pot), jeleiből, a csomagoláson levő jelekből és adatokból vagy származási bizonyítványból lehet megállapítani. Származási bizonyítványt csak ab­ban az esetben kell bemutatni, ha az áru szár­mazása más módon nem állapítható meg, vagy ha azt jogszabály külön elrendeli. (4) Nemzetközi szerződés végrehajtására ki­adott jogszabály egyes vámáruk származásának megállapításához, annak igazolásához eltérő, ille­tőleg kiegészítő feltételeket állapíthat meg.8 29. § (1) A vámvizsgálatot a vámkezelés céljából adott árunyilatkozat alapján kell megtartani. (2) Nem kell vámvizsgálat alá vonni a 25. § (2) bekezdése szerint az árubejelentési kötelezett­ség alól mentes postaküldeményeket. (3) Nem szabad belső áruvizsgálat alá vonni a 20. § (2) és (3) bekezdése szerint az árubemuta­tási kötelezettség alól mentes vámárukat, továb­bá a diplomáciai pecséttel ellátott küldeménye­ket. 30. § (1) Az árut tartalmazó levélpostai küldemé­nyeket — tekintet nélkül arra, hogy azokat vám­jelző cédulával vagy anélkül adták fel — vám­vizsgálat alá kell vonni. A vámvizsgálatot a pos­ta kérelmére, e jogszabály rendelkezései szerint kell elvégezni.9 (2) A belföldi rendeltetéssel, belföldön feladott postaküldeményt is — levélpostai küldemény esetében az (1) bekezdésben foglaltak szerint — vámvizsgálat alá vonhatja a vámhivatal, ha arra van gyanú, hogy az csempészett árut tartalmaz. 8 Megállapította az 59/1981. (XII. 17.) PM—KkM szá­mú együttes rendelet. 9 Módosította a 6/1983. (III. 9.) PM—KkM számú együttes rendelet. Vámkezelés 31. § (1) A vámkezelés fogalma alá tartozik az áru­továbbítás, a vámkedvezményes (engedélyjegyes} eljárás, a raktározás, a behozatali előjegyzés, a belföldi forgalom számára való vámkezelés, to­vábbá a kiviteli ellenőrzés, a kiviteli előjegyzés és a kiléptetés. (2) Az áru vámkezelését vámvizsgálat alapján kell megtartani. A vámkezelésnél az árunyilat­kozatot adó vagy annak megbízottja köteles köz­reműködni. (3) Az 1. §-ban foglaltaktól eltérően: a) a nem külkereskedelmi áruforgalomban be­érkező gépkocsi és motorkerékpár belföldi for­galom számára való vámkezelésére, valamint az ideiglenes használat céljára 6 hónapot meghaladó időtartamra behozott gépjárművek behozatali előjegyzésére a budapesti 7. számú vámhivatal; b) a Magyar Népköztársaság területén működő diplomáciai képviseletek, nemzetközi szervezetek, továbbá ezek személyzetének tagjai és alkalma­zottai használatára vasúti, légi, hajózási és köz­úti forgalomban érkező, illetőleg külföldi rendel­tetéssel feladott áruk vámkezelésére — a szén és a tűzifa küldemények kivételével — Budapesten a 4. számú, vidéken pedig a diplomáciai képvi­selet vagy nemzetközi szervezet székhelyén ille­tékes vámhivatal; c) a Magyarországon működő külföldi kulturá­lis intézetek, sajtótudósítók, a külföldi részvétel­lel működő gazdasági társulások, a külföldi érde­keltségű társaságok és a külföldi társaságok ma­gyarországi képviselete, illetőleg ezek nem ma­gyar állampolgárságú tagjai és alkalmazottai ré­szére érkező vámáruk vámkezelésére a budapesti 4. számú vámhivatal; d) a belföldi forgalom számára a 84. §-ban foglaltak alapján történő vámkezelésre Budapes­ten a 7. számú, vidéken a megye székhelyen mű­ködő vámhivatal, Pest megyében a Buda-környéki vámhivatal; e) az utas- és ajándékforgalomba behozott vám­áruk vámkezelésére, amennyiben a vámkezelés­hez más hatóság engedélye — ide nem értve a vámhivatal által átruházott hatáskörben adott engedélyeket — szükséges és ez az engedély a belépéskor nem áll rendelkezésre — a fegyver, a lőszer, a pirotechnikai készítmények, továbbá a h) pontban foglaltak kivételével — a megye székhelyen működő vámhivatal; f) a külföldi légitársaságok részére érkező vámáruk vámkezelésére a budapesti 2. számú vámhivatal; g) a Magyar Filatélia Vállalat forgalmában be­érkező vagy kiszállításra kerülő bélyegküldemé­nyek vámkezelésére a budapesti 7. számú Vám­hivatal; h) a postaforgalomban beérkező küldemények vámkezelésére, továbbá a Gyorsszolgálat Szövet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom