Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)
1984 / 27. szám
27. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 827 — nyugállományba vonul, vagy — ugyanazon a munkahelyen (vállalatnál, szövetkezetnél stb.) más szocialista brigádba vagy munkacsoportba kerül c) Méltatlanná válik az emlékjelvény viselésére az, akitől a szocialista erkölcsöt vagy a munkafegyelmet sértő magatartás miatt a munkahely verében a KISZ-bizottság is — a szocialista brigád zetője és szakszervezeti bizottsága — fiatalok esevagy munkacsoport meghallgatása után együttes döntésével a jelvényt visszavonja. d) A Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetés visszavonásával megszűnik az emlék jelvény viselésének joga, illetőleg a kitüntetés használatának felfüggesztésével egyidejűleg az emlékjelvény viselésének jogát is fel kell függeszteni. 8. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjének adományozására előterjesztést tevő szerv (vezető) tesz javaslatot arra, hogy a szocialista brigád vagy munkacsoport hány tagja jogosult az emlékjelvény ' viselésére. 9. A felszabadulás után adományozott, de már nem adományozható kitüntetések továbbra is viselhetők. A kitüntetésekkel járó egyes kedvezmények 10. A következő kitüntetések tulajdonosa az alább felsorolt egyszeri pénzjutalomban részesül, amely — az Elnöki Tanács Titkárságának költségvetési fedezetéből — a kitüntetés átadásával egyidejűleg csekk formájában kerül kifizetésre: Szocialista Magyarországért Érdemrend — Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje 15 000 Ft Magyar Népköztársaság, kardokkal díszített Csillagrendje 12 000 Ft Április Negyedike Érdemrend — Munka Érdemrend arany fokozata — Magvar Népköztársaság Csillagrendje — Vörös Csillag Érdemrend 10 000 Ft Munka Érdemrend ezüst fokozata — Kiváló Szolgálatért Érdemrend' 8000 Ft Munka Érdemrend bronz fokozata 6000 Ft 11. A kitüntetett a kitüntetés jogcímén — a 10. pontban foglaltakon túlmenően — a munkahelyi pénzforrások terhére további pénzjutalomban nem részesíthető. 12. Az egyes kitüntetésekkel járó kivételes nyugellátást a Minisztertanács~szabályozza. Záró rendelkezések 13. A kitüntetett a kitüntetésekkel együtt okiratot kap, amelyet az Elnöki Tanács elnöke és titkára ír alá. 14. A kitüntetések adományozásával járó ügyviteli feladatokat az Elnöki Tanács Titkársága látja el, Kiállítja a kitüntetések viselési engedélyét. 15. A kitüntetés a kitüntetett személy halála után annak hagyatékához tartozik. A kitüntetett szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén a kitüntetést az Elnöki Tanács Titkárságához vissza kell szolgáltatni. 16. Ez a határozat 1976. február 1-én lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a 21/1964. számú NET határozat. 20/1934. számú NET határozat 4. Ez a határozat 1985. január 1-én lép hatályba. Az Elnöki Tanács kitüntetéseinek adományozási szabályzatáról szóló 3 1976. számú NET határozatnak a módosításáról szóló 9 1979. számú és 20/1984. számú NET határozattal egységes szerkezetbe foglalt szövege Az Elnöki Tanács az állami kitüntetésekről szóló 1976. évi 3. számú törvényerejű rendelet (a továbbiakban: tvr.) 15. §-a alapján az alábbiakat határozza: A kitüntetési javaslatok előterjesztése A tvr. 13. §-ában felsorolt kitüntetések adományozása iránti előterjesztésre jogosult szervek a következők: 1. a Minisztertanács tesz javaslatot a) a Szocialista Munka Hőse és a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetésnek és kitüntető címnek, a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített Zászlórendjének, a Magyar Népköztársaság Érdemrendi ének, a Béke és Barátság Érdemrendnek, valamint a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjének adományozására; b) a Munka Vörös Zászló Érdemrendjének vállalat, szövetkezet, intézmény és ezek szervezeti egysége, valamint szocialista brigád és munkacsoport részére, illetőleg a Vörös Zászló Érdemrendnek a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek intézete, más szerve és alakulata (a továbbiakban: szervezet) részére való adományozására; c) bármely kitüntetés adományozására, ha a kitüntetésre javasolt személy a Minisztertanács tagja, államtitkár, miniszterhelyettes, fővárosi, me-