Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)

1984 / 18. szám

496 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 13. szám szabható pénzbírság legmagasabb összege tízezer forint, négyszáz forintig — terjedő összeg helyett egy-egy napi elzárást kell számítani." Az idézett rendelkezés ugyanis zavart okcz, mert 20 000 Ft bírságnál az átváltoztatás! kulcs mértékét a jog­szabály nem határozza meg, az általános szabály — napi 200 Ft — alkalmazása pedig a maximális egy-egy napi elzárást kell számítani." Az idézett 60 napot meghaladó tartamú elzáráshoz vezetne. A probléma a megfelelő jogszabály kiegészíté­sével oldható meg. Addig a 10 000 Ft-ot megha­ladó összegű pénzbírság átváltoztatása esetén is 400 Ft-ot lehet egy napra számítani. b) A Tvr az Sztv 13. § (3) bekezdésének módo­sításával a pénzbírságot helyettesítő elzárás leg­hosszabb időtartamát 30-ról egységesen 60 napra emelte fel. Többen észrevételezték, hogy ez lehe­tőséget adott a gyakorlatban 5000 Ft-os pénzbír­ságnak 50 napi elzárásra történő átváltoztatására, holott ez sem a jogalkotó akaratának, sem a jog­politikai követelményeknek nem felel meg. Mivel a 60 napos felső határ megállapítását a pénzbírság és az elLárás felső határának feleme­lése indokolta, a jogpolitikai követelményekkel az áll összhangban, ha a szabálysértési hatóság az 5000 Ft-ig terjedő pénzbírság elzárásra átváltoz­tatásánál továbbra sem tér el a korábbi gyakor­lattól. A kérdés megfelelő rendezése végett azon­ban indokolt lenne a legközelebbi jogszabálymó­dosítás alkalmával megvizsgálni, hogy a pénzbír­ságot helyettesítő elzárás felső határát milyen módon lehet differenciáltabban meghatározni. Sztv 21. § A Tvr az elkobzás szabályait azzal egészítette ki. hogy nincs helye elkobzásnak, ha a cselek­mény elkövetésétől öt év már eltelt [21. § (5) bek.]. A kiegészítő rendelkezés érvényesülésénél a gyakorlatban bizonytalanság tapasztalható. A vám- és pénzügyőrségnél például aggály merült fel azzal kapcsolatban, mellőzheti-e a szabálysér­tési hatóság az elkobzást, ha a vámszabálysértést légpuskának külföldről való engedély nélküli be­hozatalával követték el, de öt éven belül az elkö­vetőt nem lehetett felelősségre vonni és a légpus­kát elkobozni. A vámjogszabályok ugyanis úgy rendelkeznek, hogy légpuska külföldről csak a Belügyminisztérium engedélyével hozható be, s az engedély nélkül behozott vámáru nem vámke­zelhető. Az említett esetekben az Sztv új rendelkezésére tekintettel öt év elteltével sem vámigazgatási el­járásnak, sem szabálysértés miatti elkobzásnak nincs helye. Mivel nincs olyan jogszabály, amely a légpuska birtokában tartását tiltja, vagy a meg­szerzését engedélyhez köti, a légpuskát az elköve­tőnél kell hagyni. Sztv 37;A. § a) A Tvr tovább bővítette a helyszíni bírság alkalmazására jogosultak körét. Helyszíni bírsá­golási jogot kaptak a közegészségügyi és járvány­ügyi ellenőrök, a növényvédelmi és állategészség­ügyi állomások dolgozói, a hatósági minőségellen­őrzést végző szervek dolgozói és az állami tűzoltó­ság. Mivel az Sztv 37;A. §-a a hehrszíni bírsá­golási jogkörrel rendelkező szervek és személyek teljes körű felsorolását adja, és ebben többek kö­zött ,,a tanács szakigazgatási szerve részéről el­járó személy" meghatározás szerepel, kérdésként tették fel, hogy. a jövőben megbízhatók-e ezzel a feladattal a tanácsi nyugdíjasok és más, nem ta­nácsi dolgozók? A Tvr egyértelműen szabályozza, hogyha taná­csoknál csak a szakigazgatási szerv dolgozója al­kalmazhat helyszíni bírságot. Annak azonban nincs akadálya, hogy a szakigazgatási szervek nyugdíjasokat kifejezetten ennek a feladatnak az ellátására munkaviszony keretében alkalmazza­nak. b) A helyszíni bírságolásra jogosultak között a Tv 37/A. § (2) bekezdésének a) pontja említi — többek között — a felügyelet részéről eljáró sze­mélyt; a c) pontja pedig a közegészségügyi-jár­ványügyi ellenőrt. E rendelkezéseknek az Sztv 35. § (1) bekezdésével és a 87. § (1) bekezdés a) pontjával való összevetése alapján bizonytalansá­got okoz a gyakorlatban, hogy a megyei és a fő­városi felügyelőségeknél működő felügyelők és közegészségügyi-járványügyi ellenőrök rendelkez­nek-e helyszíni bírságolási joggal. Az Sztv 35. § (1) bekezdése szerint ugyanis az állami közegész­ségügyi-járványügyi felügyelet hatáskörébe tar­tozó szabálysértés miatt a megyei és a fővárosi közegészségügyi-járványügyi felügyelő másodfo­kon jár el, s a közegészségügyi ellenőrök jelentős százaléka is a megyei felügyelőségek mellett dol­gozik. Az Sztv 87. §-ának a felügyelőségek eljá­rását szabályozó rendelkezései szerint pedig a fel­ügyelet részéről eljáró személy az általa észlelt szabálysértés elkövetőjét helyszíni bírsággal sújt­ja, vagy a szabálysértést a helyszínen elbírálja, kivéve, ha további bizonyítási' eljárásra van szük­ség. A másodfokú felügyelőség felügyelője viszont, ha az általa feltárt szabálysértés miatt helyszíni bírság nem alkalmazható, nem jogosult a szabály­sértésnek akár a helyszínen, akár a ..hagyomá­nyos" eljárás keretében történő elbírálására. Az Sztv 37/A. §-ána^ helyes értelmezése sze­rint a helyszíni bírság alkalmazásának joga mind a másodfokú felügyelőség felügyelőjét, mind pe­dig a másodfokú hatóságnál működő közegészség­ügyi-járványügyi eUenőrt megilleti. A kérdés eldöntésénél ugyanis nem az Sztv 35. és 87. §-aiból kell kiindulni, mert a helyszíni bír­ságolás nem szabálysértési eljárás, hanem a sza­bálysértések elbírálásának önállósult módja, amelyre az Sztv. az általánostól eltérő szabályo­kat állapít meg. A helyszíni bírság alkalmazására való jogosultságot ezért nem az Sztv 35. § (1) be­kezdése, hanem a 37. A. §-a határozza meg. amely egységesen .,a felügyelet részéről eljáró személy" és ..a közegészségügyi-járványügyi ellenőr" meg­határozást alkalmazza. Ebből az következik, hogy az említettek közül mindazok, akik ellenőrzésre

Next

/
Oldalképek
Tartalom