Tanácsok közlönye, 1983 (32. évfolyam, 1-33. szám)
1983 / 21. szám
21. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 675 Az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter 1&/1983. (X. 16.) EVM—PM számú együttes rendelete az út- és közműfejlesztési hozzájárulásról A lakosság építési telekellátásának rendjéről szóló 1041/1983. (X. 16.) Mt. h. számú határozat II. 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján — a közlekedési miniszterrel, az ipari miniszterrel és az Országos Vízügyi Hivatal elnökével egyetértésben — a következőket rendeljük: 1. § E rendelet rendelkezéseit az állami tulajdonban álló és tartós használatba adott, szövetkezet által tartós használatba adott, továbbá a nem állami tulajdonban álló építési telkek (a továbbikban együtt: építési telek) tekintetében kell alkalmazni. 2. § (1) E rendelet alkalmazásában építési telek: a nem nyomvonal jellegű létesítmények elhelyezésére szolgáló minden bel- és külterületi földrészlet. (2) Az építési telkek közül a) lakótelek: az állandó tartózkodás céljára szolgáló lakóépülettel, b) üdülőtelek: az idény jellegű tartózkodás céljára szolgáló üdülőépülettel már beépített minden bel- és külterületi, illetőleg az építésügyi szabályok és a város- (község-) rendezési terv szerint azzal beépíthető minden belterületi földrészlet; c) egyéb telek: az a) és a b) pont alá nem tartozó építési telek. (3) E rendelet alkalmazásában a) út: a szilárd (kő-, beton-, aszfalt) burkolatú közút és a szilárd (kő- beton-, aszfalt) burkolatú járda; b) közmű: a villany-, víz- és a gázvezeték, továbbá a szennyvíz- és a belterületi vízelvezető csatorna hálózat. * 3. § (1) Az állami (tanácsi) szervek pénz- és más anyagi eszközeiből, illetőleg részben azok felhasználásával végzett útépítés, illetőleg közművesítés költségének az e rendelet alapján meghatározott részét — ha jogszabály eltérően nem rendelkezik — az azzal érintett (közvetlenül az út mellett fekvő, illetőleg a közművel ellátott területen fekvő és a hálózatba bekapcsolható) építési telkek tulajdonosaira vagy — a tartós használatba adott építési telkek esetében — azok tartós használóira (a továbbikban együtt: tulajdonos) át kell hárítani. (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezésnek megfelelően e rendelet hatályba lépését követően létesített vagy bővített úttal, illetőleg közművel érintett építési telkek tulajdonosai egyszeri út- és [ közműfejlesztési hozzájárulást (a továbbiakban: hozzájárulást) kötelesek fizetni. (3) E rendelet alapján nem kell hozzájárulást fizetni, ha a) az értékesített vagy tartós használatba adott állami építési telek eladási árának, illetőleg használatbavételi díjának megállapításakor a szerződésben az út- és közműlétesítési költségét már figyelembe vették; b) meglevő út, illetőleg közmű bővítésére került sor és az érintett építési telkek tulajdonosai a létesítéskor már fizettek hozzájárulást, a bővítés pedig nem a saját újabb — megnövekedett — igényeik kielégítése érdekében vált szükségessé; c) a meglevő utat, illetőleg közművet korszerűsítették, felújították vagy cserélték. 4. Az e rendelet alapján fizetendő hozzájárulást — legfeljebb 50%-ig — csökkenteni lehet, ha vízvezetéket, illetőleg szennyvízelvezető csatornát létesítettek, és az azzal érintett építési telek vízellátása, illetőleg szennyvízkezelése rendeltetésszerű használatra alkalmas, a közegészségügyi követelményeknek is megfelelő közműpótló berendezés (fúrt kút, vízkivételi mű, házi szennyvíztisztító és derítő) útján biztosított. A csökkentés mértékét (%) a közműpótló berendezés, élettartamától és műszaki állapotától függően esetenként kell megállapítani. 4. § (1) Az alkalmazandó hozzájárulás mértékét az illetékes helyi tanács — az e rendelet mellékletében foglalt keretek között — a közútra, a járdára és az említett egyes közművekre külön-külön állapítja meg. Ezt az érdekeltekkel közszemlére tétel útján vagy a helyben szokásos más módon közölni kell. (2) A hozzájárulás mértékét beépített építési telkek esetében a) telkenként kell megállapítani, ha — a lakótelken legfeljebb egy lakásos lakóépület áll; — az üdülőtelken legfeljebb egy üdülőegységből álló üdülőépület van, vagy — egyéb telekről van szó;