Tanácsok közlönye, 1982 (31. évfolyam, 1-41. szám)

1982 / 40. szám

1406 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 40. szám megjelölt tantárgyakból elért eredményeit meg­tartsa. 13. Az ösztöndíjasok magatartását, közösségi tevékenységét és tanulmányi eredményeit a diák­szociális bizottság figyelemmel kíséri, értékeli és annak alapján dönt az ösztöndíj további folyósí­tásáról vagy elvonásáról, illetőleg az ösztöndíj összegének csökkentéséről. Az I. osztályosok tevékenységét a tanév végén, az ennél magasabb osztályok ösztöndíjas tanulói­nak munkáját, pedig évenként két alkalommal — a félév, illetőleg a tanév végén — kell érté­kelni. 14. Ha a 4. pontban meghatározott tantárgyak osztályzatainak átlaga az értékeléskor az I—II. osztályban 3,0—3.5 között, illetőleg a III—IV. osztályban 3,5—4,0 között van, az ösztöndíjat — a megfelelő tanulmányi eredmény eléréséig — 25%-kal csökkenteni kell. Az átlagosztályzat nagyobb mértékű romlása esetén, illetőleg, ha a tanuló bármelyik tantárgy­ból elégtelen osztályzatot szerzett, az ösztöndíj­jogosultság a következő félévtől kezdődően meg­szűnik. 15. Ez az utasítás a közzététele napján lép ha­tályba. Köpeczi Béla s. k., művelődési miniszter Rendelkezések Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének 7/1982. (XII. 27.) ÁBMH számú rendelkezése a kisvállalatok és kisszövetkezetek bérszabályozásáról, valamint dolgozóik anyagi érdekeltségi rendszerének egyes kérdéseiről szóló 2/1981. (X. 30.) ÁBMH számú rendelkezés* módosításáról A Minisztertanácstól kapott felhatalmazás alap­ján — a pénzügyminiszterrel, a Szakszervezetek Országos Tanácsával, a Fogyasztási Szövetkeze­tek Országos Tanácsával, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben — a követke­zőket rendelem: 1. § (1) A kisvállalatok és kisszövetkezetek bérszabá­lyozásáról, valamint dolgozóik anyagi érdekeltsé­gi rendszerének egyes kérdéseiről szóló 2/1981. (X. 30.) ÁBMH számú rendelkezés (a továbbiak­ban: R.) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) Az alapítás évében, évközi alapítás esetén az első két évben, bázisként alkalmazandó bér­költséget az alapító szerv — kisvállalati formá­ban alapított leányvállalat esetén az ágazati mi­* Megjelent a Tanácsok Közlönye 1981. évi 36. számá­ban. niszter jóváhagyásával — a tervezett létszám és az engedélyezett átlagbér szorzataként határozza meg, az illetékes szakszervezeti szerv véleményé­nek kikérésével. Ennek során az alapító szerv meghatározhatja a feladat ellátásához szükséges, de az alapításkor még fel nem vett dolgozók bé­rét is. Ez azonban bérfejlesztési befizetés nélkül csak a dolgozók ténylegesen felvett létszámának és az engedélyezett átlagbér időarányos részének megfelelően használható fel." (2) A R. 1. § (4) bekezdése a következő rendel­kezéssel egészül ki: „Az a fogyasztói szolgáltató kisvállalat amely a 63/1982. (XI. 30.) MT számú rendeletben biztosított lehetőséggel élve a 71/ 1982. (XI. 30.) PM számú rendelet szerinti jöve­delemszabályozási formát választja, e rendelkezés alkalmazása szempontjából a fogyasztási szolgál­tató kisvállalatra vonatkozó előírások helyett a kisvállalatra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni." 2. § A R. 2. .§ (2) bekezdése c) pontja az alábbiak szerint módosul: [Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából felügyeleti szerv] ,,c) kisszövetkezet esetében — az illetékes te­rületi szövetség által kialakított és előterjesztett javaslat alapján — a közgyűlés." " % 3- § A R. 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A kisvállalatok esetében — a (3) bekez­désben meghatározott kivétellel — a prémium forrása a kisvállalatok nyereségadózásáról, az érdekeltségi alapok kérjzéspről és felhasználásá­ról szóló 71/1982. (XI. 30.) PM számú rendeletben meghatározott áUalános nyereségadóval, minimá­lis részesedési alapképzéssel és az ahhoz tartozó progresszív adóval, valamint a bérfejlesztési be­fizetéssel csökkentett nyereség." 4- § A R. a következő 6/A §-sal egészül ki: „6/A § A 2—6. §-okban foglalt rendelkezéseket a kisvállalat igazgatóhelyettesének az igazgató által történő premizálása, jutalmazása és — a fo­gyasztási szolgáltató kisvállalat kivételével — év végi részesedésének megállapítása során is meg­felelően alkalmazni kell." 5- § A R. 2. számú mellékletének 3. pontja helyébe e rendelkezés melléklete lép. 6. § Ez a rendelkezés 1983. január 1-én lép hatálv­ba. Az 5. § előírásait első ízben az 1983. gazdál­kodási évvel kapcsolatos elszámolások során kell alkalmazni. Kónya Laios s. k., az Állami Bér. és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese

Next

/
Oldalképek
Tartalom