Tanácsok közlönye, 1982 (31. évfolyam, 1-41. szám)

1982 / 27. szám

912 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 27. szám vett figyelembe, s az után állapította meg a visszterhes ingatlanvagyon átruházási illetékét. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatában a következőkre mutatott rá: Az illetékekről szóló és többször módosított 11/ j 1966. (VI. 29.) PM számú rendelet (R.) 23. §-ának j (1) bekezdése határozza meg, hogy mit kell a visszterhes ingatlanvagyon átruházási illeték tárgyának tekinteni. Eszerint ingatlannak visszteher mellett, valamint öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső más módon, vagy ügylettel történő át- j szállása, átruházása, illetőleg megszerzése visszterhes ingatlanvagyon átruházási illeték alá esik. A jogszabály tehát a tulajdonjog átszállását eredményező ügylet vagy egyéb tulajdonszerzési mód alapján történő ingatlanvagyon szerzést kívánja illeték alá vonni. A visszterhes ingatlanvagyon átruházási illeték alapját a R. 24. §-a szabályozza és ennek (5) bekezdése szerint ingatlan tulajdonának cseréje esetében az illeték alapja az elcserélt ingatlanok j közül a nagyobb értékű; lakások tulajdonjogának ' egymás közötti cseréje esetében azonban az ille- ! ték alapja az elcserélt ingatlanok — terhekkel nem csökkentett — forgalmi értékének a különbözete. Lakáspolitikai szempontok indokolják, hogy az állampolgárok lehetőleg igényüknek megfelelő lakásokat használjanak. Éppen ezért a lakásingatlanok cseréjének elősegítése érdekében a jogszabály kedvezményes illetékfizetési kötelezettséget biztosít lakások tulajdonjogának cseréje esetén. Amennyiben több lakástulajdon bevonásával történik a lakásingatlanok cseréje, úgy a visszterhes ingatlanvagyon átruházási illeték kiszabásánál annak van jelentősége, hogy ténylegesen milyen csereszerződés jött létre. Nincs ugyanis annak ügydöntő jelentősége, hogy a felek szerződéses megállapodásukat illetőleg többféle megállapodásra irányuló szerződéses akaratukat egy okiratba, vagy pedig több okiratba foglalják. A visszterhes ingatlanvagyonátruházási illeték a ténylegesen létrejött ügyletek alapján kerülhet kiszabásra. Azt kell tehát vizsgálni, hogy az egy okiratba foglalt szerződés milyen ingatlanvagyon átruházására vonatkozó megállapodást tartalmaz, illetőleg hogy hány lakásingatlan csereszerződés jött létre. Az illeték alapjának megállapításánál ugyanis nem a szerződés kötés (az okiratba foglalás) módja, hanem a ténylegesen létrejött csereszerződések száma lesz a meghatározó. Lakásingatlanok hármas cseréje esetében mindig két csereszerződéssel valósul meg a mindhárom ingatlant érintő tulajdonváltozás. Ilyen esetben tehát valójában két értékkülönbözet jelentkezik, amelyet külön-külön a két tényleges csereszerződésben szereplő lakásingatlanok forgalmi értéke alapján kell megállapítani. Ellenkező álláspont egyrészt nem a felek által ténylegesen megkötött ügylet figyelembevételével vonná le az illetékfizetési kötelezettség következményeit; másrészt amennyiben a felek valóságos szerződési akaratával szemben kizárólag formai szempontok (okiratba foglalás módja) döntenék el az illetékfizetési kötelezettség módját, ez az eljárás szükségtelenül és indokolatlanul megnehezítené a lakásingatlanok egyébként kívánatos cseréjét. Nevezetesen a szerződő feleknek több egymással szoros összefüggésben és egymástól függően kötött megállapodásait indokolatlanul elválasztaná és a tulajdonszerzési korlátozásokra, valamint esetleges jóváhagyások szükségességére is figyelemmel az egységes szerződési akarat több okiratba foglalása gátja lehetne ilyen megállapodások kötésének. Minthogy tehát a szerződés két lakásingatlan csereszerződést tartalmaz, tévesen járt el a Pénzügyi Főosztály, amikor nem ennek figyelembevételével és nem a R. 24. §-a (5) bekezdésében foglaltak szem előtt tartásával állapította meg az illetékfizetési kötelezettséget. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az első fokú bíróság ítéletét pedig megváltoztatva a jogerős államigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.