Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 1. szám

1- szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 3 A művelődési miniszter 1/1981. (I. 1.) MM számú rendelete a szakmunkásképző iskolák, valamint a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolák tanulóira vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról A munkaügyi miniszterrel, a pénzügyminiszter­rel és a képzés főhatósági felügyeletét ellátó mi­niszterekkel, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rende­lem: 1. § A szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. tör­vény végrehajtására kiadott 13/1969. (XII. 30.) MüM számú rendelet 78. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „78. § (1) A tanulót az Szt 21. §-a (2) bekezdésé­ben meghatározott védőruhán és védőfelszerelésen kívül a munkaviszonyban álló dolgozókkal azonos feltételek szerint védőital, továbbá a 27/1980. (XII. 29.) MüM számú rendelet 2. §-ában foglaltaknak megfelelő juttatás illeti meg. A felsorolt juttatáso­kat a tanuló gyakorlati oktatását ellátó vállalat­nak, ha pedig a tanuló gyakorlati oktatása iskolai tanműhelyben történik, az iskolának kell biztosí­tania. (2) A Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó szakmunkásképző intézetekben tanulókat az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül a hon­védelmi miniszter által megállapított egyéb jutta­tások is megilletik." 2. § A szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzés­ről szóló 14/1976. (XII. 1.) MüM—OM számú együttes rendelet 30. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A tanulót — a gyakorlati oktatás alatt — a vele egy munkahelyen, illetőleg ugyanolyan munkakörülmények között foglalkoztatott dolgo­zókkal azonos feltételek szerint védőruha, védő­felszerelés és védőital, továbbá a 27/1980. (XII. 29.) MüM számú rendelet 2. §-ában foglaltaknak meg­felélő juttatás illeti meg." 3. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatály­ba. Pozsgay Imre s. k., művelődési miniszter A pénzügyminiszter 1/1981. (I. 19.) PM számú rendelete a gépjárműadóról Az 1/1966. (t 12.) Korm. számú rendelet 1. §-ában kapott felhatalmazás alapján — a belügy­miniszterrel, valamint a közlekédés- és postaügyi miniszterrel egyetértésben — a következőket ren­delem: Adókötelezettség 1; § (1) A gépjárművek és ezek pótkocsijai gépjár­műadó alá esnek. (2) E rendelet alkalmazásában gépjármű az olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt, hasz­nálata közben utat vesz igénybe, és amelyet rend­számtáblával vagy azonosítási táblával, egyéb ha­tósági jelzéssel (a továbbiakban: rendszám), ille­tőleg forgalmi engedéllyel vagy igazolólappal (a továbbiakban: forgalmi engedély) láttak el. Pót­kocsi a felsorolt járművekkel vontatott, gumiab­ronccsal ellátott utánfutó (teher-, konyha-, lakó-, műhely-, szervizkocsi stb.). (3) Vitás esetben azt a kérdést, hogy e rendelet alkalmazása szempontjából valamely járművet gépjárműnek kell-e tekinteni — a közúti közleke­dés szabályairól szóló rendelkezések figyelembe­vételével — a Pénzügyminisztérium dönti el. Adómentesség 2. § (1) Mentesek a gépjárműadó alól: a) az 1501 cm3-nél kisebb lökettérfogatú benzin­(keverék) üzemű belföldi rendszámú személygép­kocsik, a motorkerékpárok, a kismotorkerékpárok, a segédmotoros kerékpárok — az ideiglenes for­galmi engedéllyel üzemben tartottak kivételével —; b) a bármely motorkerékpár által — a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelkezések sze­rint — vontatható egytengelyes pótkocsik (után­futók); c) az állami költségvetési szervek által üzemben­tartott gépjárművek, pótkocsik; d) az állami vállalatok gépjárművei, pótkocsi­jai; e) a mezőgazdasági üzemek szabályozórendsze­réről szóló jogszabályok hatálya alá eső mezőgaz­dasági nagyüzemek és az agráripari egyesülések gépjárművei, pótkocsijai; f) az azonosítási táblával eljátott olyan - mező­gazdasági munkagépek, amelyek közúton önerőből óránként 25 km sebességnél gyorsabban haladni nem tudnak; g) a társadalmi szervezetek gépjárművei,-pót­kocsijai, vállalataik gépjárművei, pótkocsijai ki­vételével;

Next

/
Oldalképek
Tartalom