Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 19. szám

534 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 19. szám 4. A következő pénzügyi intézményeknél a munkahelyi parlamenteket az alábbiak szerint kell megrendezni: a) az Állami Biztosítónál — a központban, — a budapesti kerületi igazgatóságoknál, vala­mint — a megyei igazgatóságoknál; b) az Állami Pénzverőnél a főbb szervezeti egységeknél; c) az Országos Takarékpénztárnál — a központban, — a megyei igazgatóságoknál, valamint — a budapesti kerületi fióknál; d) a PM Bevételi Főigazgatóságnál — a Főigazgatóságon és — a területi igazgatóságokon; e) a Vám- és Pénzügyőrségnél — a fővárosi és — a megyei parancsnokságokon. A felsorolt pénzügyi intézményeknél a munka­helyi parlamentek megtartása után központi kö­zépszintű parlamenteket kell rendezni. 5. A 4. pontban fel nem sorolt pénzügyi intéz­ményeknél — a takarékszövetkezetek kivételével — egy-egy munkahelyi parlamentet kell megren­dezni. A takarékszövetkezeteknél a megyei szövetsé­geknek megyénként összevont parlamentet kell rendezni. Erre a takarékszövetkezetek elnökeit (ügyvezető igazgatóit) is meg kell hívni. E parla­mentekre a munkahelyi parlamentekre vonatkozó szabályok értelemszerűen irányadók. 6. A munkahelyi palamenteken biztosítani kell valamennyi fiatal részvételének lehetőségét. A központi középszintű parlamenteken a munkahe­lyi parlamenteken megválasztott küldöttek, az or­szágos parlamenten pedig a munkahelyi, illetőleg a központi középszintű parlamenteken megválasz­tott küldöttek vesznek részt. A központi középszintű és az országos parla­mentre megválasztandó küldöttekre az illetékes KISZ- és szakszervezeti szervek tesznek javasla­tot. A 4. pontban felsorolt pénzügyi intézmények fiataljai a központi középszintű parlamenteken, a többi pénzügyi intézményben pedig a munkahe­lyi parlamenteken választják meg a pénzügyi fia-, talok országos parlamentjének küldötteit. Az országos parlamentre a pénzügyi intézmé­nyeknek a következő számú küldötteket kell el­küldeniük: Országos Takarékpénztár 30 fő Takarékszövetkezetek 19 fő Állami Biztosító 15 fő Állami Pénzverő 12 fő PM Bevételi Főigazgatóság 8 fő Pénzjegynyomda 8 fő Pénzügyi Számítástechnikai Intézet 8 fő Vám- és Pénzügyőrség 8 fő Állami Fejlesztési Bank -7 fő PM Szervezési és Ügyvitelgépesítési Intézet 5 fő Magyar Külkereskedelmi Bank 4 fő Pénzintézeti Központ 4 fő PM Pénzügykutatási Intézet - fő Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet 1 fö Pénzügyminisztérium 20 fő 7. Az országos parlamentre a tanácsok végre­hajtó bizottságai pénzügyi feladatokat ellátó szak­igazgatási szervei, az illetékhivatalok és, a taná­csi költségvetési elszámoló hivatalok képviseleté­ben megyénként, illetőleg megyei városból 1—1, a fővárosból 2 küldöttet kell meghívni. 8. A pénzügyi intézményeknek a munkahelyi parlamentek megrendezésének idejét és helyét 1981. augusztus 15-ig, a központi középszintű par­lamentek megrendezésének idejét pedig 1981. de­cember 15-ig be kell jelenteniük a Pénzügymi­nisztérium Ifjúsági Bizottságának és az ágazati szakszervezet elnökségének. 9. A parlamentek megrendezésének idejére (munkaidőn kívül, illetőleg szombaton vagy va­sárnap), a költségviselésre (a költségek a pénz­ügyi intézményeket terhelik) a 3/1976. (PK 11.) PM számú utasítás 3—4. §-aiban foglaltak az irányadók. ,10. A parlamenteken a beszámolót a rendező pénzügyi intézmény vezetőjének vagy helyettesé­nek, takarékszövetkezetek esetében a MÉSZÖV takarékszövetkezeti titkárának kell megtartania. 11. A parlamenteken felmerült kérdésekre, ja­vaslatokra a pénzügyi intézmény vezetőjének a parlamenteken, de legkésőbb 30 napon belül kell válaszolni. A nyilvánvalóan irreális vagy túlzó igényeket támasztó felvetések sem hagyhatók vá­lasz nélkül; ezekre meggyőzően — a javaslattevő jó szándékát feltételezve — kell a választ meg­adni. A pénzügyi intézmény vezetőjének hatáskörét meghaladó kérdéseket megválaszolás céljából a Pénzügyminisztérium Ifjúsági Bizottságához, az országos parlamenten felmerült és ott meg nem válaszolható vagy több minisztérium (országos hatáskörű szerv) együttes intézkedését igénylő kérdéseket az Állami Ifjúsági Bizottsághoz kell továbbítani. 12. A pénzügyi intézményeknek a munkahelyi parlamentekről 1982. január 15-ig, a központi kö­zépszintű parlamentekről pedig 1982. március 15­ig jelentést kell adni a Pénzügyminisztérium If­júsági Bizottságának. A jelentésben ki kell térni a parlamentek legfontosabb érdemi tapasztalatai­ra, a felvetett és megválaszolt, valamint a maga­sabb szintről megválaszolást igénylő kérdésekre. A jelentés egy példányát az ágazati szakszervezet elnökségének is meg kell küldeni. 13. A parlamentekre való felkészülés érdeké­ben indokolt a fiatalok helyzetéről néhány sta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom