Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 13. szám
428 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 13. szám rében hozott határozatnak kell tekinteni, vagyis a minisztérium egyetlen hatásköri szint, amelynek keretei között belső fórumrendszer nincs. A gyakorlatban azonban kialakult a szervezeten belüli fórumrendszer, amelynek az a lényege, hogy a minisztérium, az országos hatáskörű szerv által hozott határozat esetében a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetője (illetőleg helyettese) a felettes szerv. A jogi szabályozásnak ez a módja kifejezetten az ügyfelek jogorvoslathoz való jogának érvényre juttatását, és ezáltal az egyik alapvető államigazgatási eljárási jbg védelmét szolgálja. Az eltérő szabályozás ugyanis azzal a következménnyel járna, hogy a minisztérium, az országos hatáskörű szerv kiadmányozási jogkörrel rendelkező dolgozójának (pl. csoportvezetőjének) határozata ellen az ügyfél nem élhetne jogorvoslattal. Ez pedig számos ügyben fosztaná meg az ügyfelet a jogorvoslat lehetőségétől, mert a hatáskörök decentralizálása ellenére jelenleg is sok olyan ügy van, amelyben első vagy másodfokon minisztérium, illetőleg országos hatáskörű szerv jár el. Az ilyen ügyekre vonatkozik a 96. § második tétele. Értelmező rendelkezések A 97. §-hoz 1. A Javaslat több helyen utal arra, hogy a Minisztertanács tagja által tett intézkedésekre különleges szabályok vonatkoznak. így pl. a Minisztertanács tagja által hozott első fokú határozat ellen nincs helye fellebbezésnek (64. §). Ezenkívül a Javaslat a miniszterre és a minisztériumokra nézve is megállapít külön szabályokat (pl. 96. §). A 97. § szerint e rendelkezések nemcsak a minisztériumokra és a Minisztertanács tagjaira, a miniszterekre, hanem a Minisztertanács közvetlen felügyelete alá tartozó országos hatáskörű szervekre, illetőleg e szervek vezetőire is vonatkoznak. Ebből következik, hogy az említett országos hatáskörű szervek területi szervei (pl. vízügyi igazgatóságok) a minisztériumok alá rendelt hasonló szervekkel esnek egy tekintet alá. A 97. § alkalmazása szempontjából közömbös, hogy a Minisztertanács közvetlen felügyelete alá tartozó országos hatáskörű szerv felügyeletét — a Minisztertanács megbízásából — ki látja el. 2. Hatályos jogszabályainkban a hozzátartozó fogalmának meghatározása nem egységes. A büntető és a polgári eljáráshoz képest az Áe a hozzátartozói kört szűkebben állapította meg. A Javaslat ezt megváltoztatja, és ezáltal a jogrendszeren belül egységet teremt. Hatálybalépés A 98. §-hoz , i A törvény hatálybalépéséről és a szükséges átmeneti szabályok megállapításáról külön törvényerejű rendelet intézkedik. Ezt az indokolja, hogy a különböző jogszabályok rendelkezéseit — köztük a különös államigazgatási eljárások szabályait — összhangba kell hozni az új törvény rendelkezéseivel. Ez a § egyúttal a Minisztertanácsot bízza meg a törvény végrehajtásával, ami a jogalkotás és az operatív irányítás terén felmerülő feladatok ellátására egyaránt vonatkozik. A Miniszfiertcsiiécs Tanácsi Hivatala elnökének ufiasíaása A Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének 3/1981. (TK. 13.) MT TH számú utasítása az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatos jogi iránymutatások hatályon kívül helyezéséről 1. Az államigazgatási eljárás általános szabályaihoz adott jogi iránymutatások közül hatályukat vesztik: — a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának I. számú állásfoglalása;1 — a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya II. sz. állásfoglalása;2 — a Minisztertanács Tanácsi Hivatala 2/1972. sz. elvi állásfoglalása;3 — a Minisztertanács Tanácsi Hivatala 1/1974. (TK. 13.) MT TH számú közleménye; — a Minisztertanács Tanácsi Hivatala 2/1977. (TK. 23.) MT TH számú állásfoglalása. 2. Ez az utasítás 1932. január 1-én lép hatályba. Dr. Rajt Miklós s. k., a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnöke 1 Megjelent a Tanácsok Közlönye 1968. évi 1. számában; 2 Megjelent a Tanácsok Közlönye 1969. évi 52. számában; , 3 Megjelent a Tanácsok Közlönye 1972. évi 49. számában. Szerkeszti a Minisztertanács Titkársága. A szerkesztésért felelős dr. Mónus Lajos. Kiadja a Lapkiadó Vállalat, Budapest, VII., Lenin körút 9—11., levélcím: postafiók 223. 1906. Telefon: 221-285. Felelős kiadó: Siklósi Norbert. Szerkesztőség: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. IV. em. 1055. Telefon: 321-592. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással KHI 215—96126 pénzforgalmi jelzőszámára. Havi előfizetési díj: 24,— Ft. Éves előfizetési díj: 288,— Ft. Index: 25 801 HU ISSN 0133—7696 2285 — Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazea*' Szedte a Zrínyi Nyomda. Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató — 81.2223/9-13