Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 13. szám

392 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 13. szám (2) Ha a bíróság az ügy érdemében határozott, az államigazgatási szervnél ugyanabban az ügyben azonos tényállás mellett nincs helye új eljárásnak. (3) A bíróság jogerős határozata az államigaz­gatási szervet kötelezi, és annak megfelelően kell intézkednie. Ügyészi intézkedések 74. § Az államigazgatási ügyben benyújtott ügyészi óvásra, felszólalásra, figyelmeztetésre és más ügyészi intézkedésre a Magyar Népköztársa­ság ügyészségéről szóló törvény az irányadó. Semmisség 75. § (1) Az e fejezetben szabályozott eljárások­ban az államigazgatási szerv határozatát a jóhi­szeműen szerzett és gyakorolt jogra tekintet nél­kül meg kell semmisíteni, ha a) az ügy nem államigazgatási szerv hatásköré­be tartozik, b) az államigazgatási szervnek az ügyben eljá­ró dolgozója a kötelességét a büntető törvénybe ütköző módon megszegte, és ez az államigazgatási szerv határozatát befolyásolta, feltéve hogy a bűncselekmény elkövetését jogerős ítélet megálla­pította, vagy ilyen ítélet meghozatalát nem a bizo­nyítottság hiánya zárja ki. (2) Az államigazgatási szerv határozata az (1) bekezdés szerint nem semmisíthető meg, ha a ha­tározat jogerőre emelkedése óta három év eltelt. VIII. FEJEZET VÉGREHAJTÁS 76. S E .törvénv rendelkezéseit a végrehajtási el­járásban az e fejezetben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni. Végrehajtható határozatok 77. § (1) Az államigazgatási szerv első fokú ha­tározata jogerős és végrehajtható, ha a határozat ellen határidőn belül nem fellebbeztek, a felleb­bezésről lemondtak, vagy a fellebbezést e törvény kizárja. (2) Végrehajtható az az első fokú határozat is, amelynek azonnali végrehajtását az államigazga­tási szerv elrendelte. (3) Az ügyben másodfokon hozott határozat a közléssel válik jogerőssé és végrehajthatóvá. (4) Ha az államigazgatási szerv teljesítési ha­táridőt vagy határnapot állapított meg, a határo­zat csak ennek letelte után hajtható végre. (5} Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az az államigazgatási szerv, amely a határozatot hoz­ta, indokolt esetben a teljesítési határidőt meg­hosszabbíthatja, illetőleg későbbi határnapot ál­lapíthat meg. A végrehajtás elrendelése 78. § (1) A határozat végrehajtását — ha jog­szabály másként nem rendelkezik — az első fo­kon eljárt államigazgatási szerv rendeli el. (2) Az államigazgatási szerv a hivatalból lefoly­tatott eljárás esetén a végrehajtást — ha feltéte­lei megvannak — köteles hivatalból haladéktala­nul elrendelni; egyébként a végrehajtást a jogosult kérelmére tizenöt napon belül rendeli el. Pénzösszeg behajtása 79. § (1) Ha a határozat pénz megfizetését ren­deli el, és a kötelezett magánszemély ezt nem tel­jesíti, az első fokon eljárt államigazgatási szerv felhívja a kötelezett munkáltatóját (a járandósá­got folyósító szervet), hogy a határozatban megje­lölt összeget a kötelezett munkabéréből, szövetke­zeti vagy egyéb, időszakonként visszatérő járandó­ságából, illetőleg munkából eredő díjazásából, jut­tatásából, követeléséből (a továbbiakban: munka­béréből) vonja le, és utalja át, illetőleg fizesse ki a jogosultnak. (2) Ha az (1) bekezdés szerinti közvetlen letil­tásra nincs lehetőség, vagy az nem vezetett, ille­tőleg aránytalanul hosszú idő múlva vezetne ered­ményre, a munkabér mellett a kötelezett egyéb vagyontárgyait is végrehajtás alá kell vonni. Ilyen­kor a végrehajtást az adóhatóság foganatosítja az adóigazgatási eljárás általános szabályai szerint. 80. § (1) Ha jogi személy vagy jogi személyi­séggel nem rendelkező más szervezet nem fizeti meg a tartozását, az első fokon eljárt államigazga­tási szerv — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — felhívja a kötelezett bankszámláját vezető pénz­intézetet, hogy az összeget a kötelezett számlájáról utalja át, illetőleg fizesse ki a jogosultnak. (2) Ha mind a jogosult, mind a kötelezett gaz­dálkodó szervezet, a jogosult a követelését a tel­jesítési határidő eredménytelen letelte után — pénzintézet útján, az ctt kezelt bankszámláról — azonnali beszedési megbízással érvényesítheti. Meghatározott cselekmény végrehajtása 81. § Ha a végrehajtás meghatározott cselek­mény elvégzésére (ingatlan birtokba adásara, la­kás kiürítésére stb.) vagy meghatározott magatar­tásra (a továbbiakban: meghatározott cselekmény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom