Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 9. szám
336 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 9. szám A Pp 261 §-ának idézett előírásai a perújítás kérelem határidőben történt előterjesztésének bizonyítását — ha az hat hónapon túl történt — a fél részéről csak akkor kívánják meg, ha a fél csak később jutott abba a helyzetbe, hogy perújítással élhessen. A tudomásszerzés időpontjánál viszont elegendő annak valószínűsítése is. Mivel kétségtelen, hogy a műszaki tények feltárásán és mérlegelésén alapuló szakértői vélemény olyan kizárólagos bizonyíték, amely a perbeli esetben — új bizonyítékként — a jogerős ítélet alapjává tett szakvélemény ténymegállapításait leronthatta és cáfolhatta, annak megalkotása előtt a perújító felperesek objektíve nem voltak abban a helyzetben, hogy megalapozottan perújítási kérelemmel éljenek. Az pedig nem vitatható, hogy perújítási kérelmüket a tudomásszerzéstől számított hat hónapon belül előterjesztették. A jogerős ítéletben elfoglalt téves jogi álláspont arra vezetne, hogy bár a Pp 261. §-ának (3) bekezdése az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt éven belül megengedi a perújítást, annak lehetőségét a jogalkalmazási gyakorlat — új szakértői véleményre alapított bizonyíték esetén — az ítélet jogerőre emelkedését követő hat hónap időtartamára korlátozná A jóhiszemű pervitel alapelve [Pp. 5. § (1) bek.] a rendkívüli jogorvoslati eljárásban, tehát a Pp. XIII. fejezetében írt rendelkezések alkalmazásakor is érvényesül. Ez az eljárásjogi követelmény nem vezethet azonban a Pp. perújításról szóló speciális előírásainak a mellőzésére. A perújítási okok különbözőségét és a későbbi tudomásszerzés eltérő joghatásait a jogalkotó a Pp. 261. §-ában foglalt rendelkezéseinél megfelelően értékelte. Ehhez képest nincs rá törvényes lehetőség, hogy jogértelmezés címén azoktól a bíróság eltekinthessen. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 21.142/1979/2. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 32.497/1979. számú törvényességi óvásával egyező — határozata alapján.) Országos vásárok jegyzéke Április 16., csütörtök Celldömölk (Vas) oák, Drávafok (Baranya) oák, Kőröstarcsa (Békés) oák, Sarkad (Békés) oák. Április 17., péntek Csenger (Szabolcs) oák, Salgótarján (Nógrád) ok, Szeged-Kiskundorozsma oá. Április 18., szombat Csépa (Szolnok) oák. Április 19., vasárnap Debrecen av, Dunaújváros (Fejér) av, Heves (Heves) oák, Kaposvár (Somogy) av, Kisterenye (Nógrád) av, Miskolc av, Mohács (Baranya) av, Nagykanizsa (Zala) av, Nyíregyháza (Szabolcs) av, Orosháza (Békés) av, Sopron (Győr) av, Szeged av., Szigetvár (Baranya) av, Szolnok (Szolnok) av, Tatabánya (Komárom) av, Tiszasüly (Szolnok) oák. Április 20., hétfő Mohács (Baranya) oák. Április 21., kedd Bódvaszilas (Borsod) oák, Fertőszentmiklós (Győr) oák, Hatvan (Heves) oák, Köveskál (Veszprém) oák. Április 22., szerda Jánoshalma (Bács) oák, Mágocs (Baranya) oák, Somogyvár (Somogy) oák. Április 23., csütörtök Csokonyavisonta (Somogy) oák, Pacsa (Zala) ok. Április 24., péntek Dévaványa (Békés} oá, Páka (Zala) ok. Április 25., szombat Csanytelek (Csongrád) oák, Gyál (Pest) osv, Kondoros (Békés) oák, Minszent (Csongrád) oák.