Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 4. szám
180 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 4. szám kezeteket érintően Budapesten a Budapesti Fogyasztási és Lakásszövetkezetek Szövetsége (a továbbiakban: BFLESZ), vidéken a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetsége (a továbbiakban: MÉSZÖV) bevonásával — a tanács végrehajtó bizottsága gondoskodik a tervezést és kivitelezést végző vállalatok (építőipari szövetkezetek) közreműködésével. (6) A lakásberuházási program készítése során az egyéb jogszabályokban előírt energiahordozó kijelölési, illetve engedélyezési kérelmek elkészítéséről és benyújtásáról is gondoskodni kell. A LAKÁSBERUHÁZÁSI PROGRAM VÉLEMÉNYEZÉSE 4. § (1) A lakásberuházási programot — ha az abban építésre tervezett lakások száma az ötszázat meghaladja — a megyei (fővárosi) tanács végrehajtó bizottsága ágazati véleményezés céljából köteles az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumnak (a továbbiakban: ÉVM) megküldeni. (2) Az ÉVM indokolt esetben (nagyobb mértékű városrekonstrukció vagy szanálás, magas lakóházak építése, műemlékvédelem alatt álló terület, új építési technológiák alkalmazása stb.) ötszáznál kevesebb lakás beruházási programját is kijelölheti ágazati véleményezésre. (3) A programot az ÉVM lakáságazati és egyéb szakmai (településfejlesztés, kivitelezés, technológia, költségek stb.) szempontból elbírálja és véleményét 30 napon belül közli a megyei (fővárosi) tanács végrehajtó bizottságával. A LAKÁSBERUHÁZÁSOK JÓVÁHAGYÁSA 5. § (1) A tanácsi célcsoportos lakásberuházásokról — beruházási program készítése és egyszerűsített előkészítés esetén egyaránt — az élőírt mutatókat tartalmazó engedélyokiratot kell kiadni. Amennyiben a megvalósítási időtartam meghaladja a 36 hónapot, az engedélyokiratot a beruházási programban meghatározott szakaszolásokra kell kiadni. (2) Az engedélyokiratot az ágazati véleményezésre kerülő lakásberuházások esetében a megyei (fővárosi) tanács végrehajtó bizottsága, egyéb lakásberuházások esetében pedig az illetékes helyi tanács végrehajtó bizottsága adja ki. (3) Beruházási program készítése esetében az engedélyokiratot a 'kiadástól számított 15 napon belül egy-egy példányban az ÉVM-nek és — a lakásszövetkezeteket érintően — a BFLSZ-nek, illetőleg MESZÖV-nek, továbbá — a beruházási program-egy példányával együtt — az Országos Takarékpénztár (a továbbiakban: OTP) területileg illetékes fiókjának is meg kell küldeni. (4) Az engedélyokirat alapján történik a lakásberuházás nettó építési- és egyéb költségeinek a finanszírozása. Az infrastrukturális és ezen belül az alapfokú ellátást szolgáló létesítmények megvalósításának finanszírozási alapokmánya a tanács által külön (ágazatonként, egyéb tanácsi beruházásra) kiadott — a település infrastrukturális fejlesztési tervével egyeztetett — engedélyokirat. 6. § (1) A tanácsi célcsoportos lakásberuházások engedélyokiratát a 2. számú mellékletben* foglalt kötelező tartalmi előírások szerint kell elkészíteni. (2) A beruházási program jóváhagyási rendjét, valamint az engedélyokirat kiadására vonatkozó eljárást a megyei (fővárosi, megyei városi) tanács végrehajtó bizottsága a) az ágazati véleményezésre kerülő lakásberuházások esetében az ÉVM-mel és az Ipari Minisztériummal egyetértésben, b) az a) pontban nem említett lakásberuházások esetében pedig az ÉVM és az Ipari Minisztérium véleményének figyelembevételével szabályozza. (3) A nem telepszerű lakásberuházások esetében a megyei (fővárosi, megyei városi) tanács végrehajtó bizottsága egyszerűsített előkészítési eljárást is engedélyezhet. AZ EGYÉB ÁLLAMI (VÁLLALATI) LAKÁSBERUHÁZÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE 7. § (1) Az egyéb állami (vállalati) lakásberuházások (bér- és szolgálati lakásépítés stb.) előkészítésére a 2—6. § rendelkezéseit a (2)—(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) Telepszerű lakásberuházások esetében az V számú mellékletben* foglalt tartalmi előírásoknak megfelelő beruházási programot kell készíteni. Nem telepszerű lakásberuházások esetében a felügyeleti szerv vezetője egyszerűsített előkészítést engedélyezhet. (3) Beruházási program kidolgozása esetében a felügyeleti szerv vezetője a jóváhagyásról a 2. számú melléklet* szerinti adatokat és mutatókat tartalmazó engedélyokiratot ad ki. (4) Egyszerűsített előkészítés esetében a lakásberuházás jóváhagyásáról a felügyeleti szerv (minisztérium, országos hatáskörű szerv) beruházásainál előírt engedélyokiratot kell kiadni. * (5) A telepszerű lakásberuházások engedélyokiratát az ÉVM-nek és az érdekelt banknak is meg kell küldeni. * A mellékleteket az Építésügyi Értesítő közli.