Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 38. szám

972 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 38. szám (1) Az adó megállapításához való jog elévül an­nak a naptári évnek az utolsó napjától számított öt év elteltével, amelyben a) az adózónak — az illeték kivételével — beje­lentést (bevallást) kellett volna adnia, illetve hely­telen bejelentést tett, bejelentési kötelezettség hiá­nyában pedig abban az évben, amelyben az adót meg kellett volna fizetnie; b) a hagyatékot, jogügyletet vagy okiratot — ideértve a jogerős bírósági határozatot is — ille­tékkiszabásra az adóhátóságnál bejelentették (be­mutatták), illetve az a körülmény, hogy az illeték lerovását vagy a kiszabás céljából elrendelt beje­lentést elmulasztották, az adóhatóság tudomására jutott. (2) Ha a bíróság hatályon kívül helyezi az adót megállapító határozatot és az adóhatóságot új el­járásra kötelezi, a keresetlevél benyújtásától az új eljárást elrendelő ítélet jogerőre emelkedésének napjáig terjedő időtartam alatt az adó megállapí­tásához való jog elévülése szünetel. A tartozások nyilvántartása 5- § Az adók és az adók módjára behajtandó köztar­tozások nyilvántartását, könyvelését, elszámolását a pénzügyminiszter szabályozza. III. fejezet A TARTOZÁSOK MEGFIZETÉSE Az adó megfizetéséért felelősök köre 6- § (1) Az adót az köteles megfizetni, akit erre jog­szabály kötelez, illetőleg akinek egyetemleges fe­lelősségét ez a rendelet megállapítja. (2) E rendelet alapján az adó megfizetéséért egyetemlegesen felelősek: a) akik az adójogszabályban kötelezettel az adó­megállapításhoz való jog keletkezésekor, vagy az adótartozás keletkezésekor közös háztartásban él­tek; b) akik közösen folytatnak adóköteles tevékeny­séget vagy adóköteles vagyontárgy közös tulajdo­nosai, a közös tevékenységet, illetőleg a közös va­gyont terhelő adókért; c) akik az adóbevétel csökkentésével kapcsola­tos bűncselekmény vagy szabálysértés tettesei vagy részesei, az azzal összefüggő adókért; d) az adókötelezett örököse, megajándékozottja és jogutóda az adókötelezett adótartozásáért; a jog­szabályban meghatározott keretek között. (3) Az egyetemlegesség szempontjából — a (2) bekezdés b) és c) pontjában foglaltaknál — az adó megállapításához való jog keletkezésekor fennálló állapot a mérvadó. (4) A társasági adóról szóló rendelet hatálya alá tartozó szervezetek tagja a (2) bekezdés b) pontja szerint felel a szervezetet közvetlenül vagy köz­vetve terhelő adókért. A tartozások megfizetése 7. § (1) Az adózó az esedékessé vált fizetési köte­lezettségét .a jogszabályban megállapított határ­időn belül köteles teljesíteni úgy, hogy abba az ál­lammal vagy állami szervvel szemben fennálló kö­vetelését nem számíthatja be. (2) Fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén az adózó adópótlékot köteles fizetni. (3) A tartozatlanul befizetett adót a befizetés (behajtás) évének utolsó napjától számított öt éven belül az adóhatóság visszatéríti vagy a jogosult terhére nyilvántartott tartozásra elszámolja. (4) Az adóhatóság a tartozás kiegyenlítésére in­dokolt esetben részletfizetési kedvezményt vagy fizetési halasztást engedélyezhet. Behajtás 8. § (1) A behajtást az adópótlék mentes fizetési ha­táridő elmulasztása esetén kell megindítani. A be­hajtást az adóhatóság vezetője soron kívül elren­delheti, ha a körülményekből az látszik valószínű­nek, hogy e tartozás későbbbi megfizetése veszé­lyeztetett. (2) A behajtást a jogosult (behajtást kérő) szerv megkeresése alapján is meg kell indítani. (3) Egyetemlegesen fizetésre kötelezettekkel szemben a behajtás egyidejűleg megindítható. (4) A behajtás során a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályokat a pénzügyminiszter által meghatározott eltérésekkel kell megfelelően alkal­mazni. • Behajtási költség 9- § A behajtási eljárás költségeit — a pénzügymi­niszter által meghatározott körben és mértékben — a hátralékos viseli. Visszatartási jog 10. § , , (1) A jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek a magánszemé­lyeknek velük szemben fennálló, 2000 Ft-ot meg­haladó pénzkövetelése tekintetében visszatartási

Next

/
Oldalképek
Tartalom