Tanácsok közlönye, 1980 (29. évfolyam, 1-48. szám)

1980 / 38. szám

33. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 901 (2) A magánkereskedők tevékenységének ellen­őrzésére jogosult hatóság az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv egy példányát köteles a kereskedel­mi feladatokat ellátó szakigazgatási szervnek megküldeni. A kereskedő saját példányát két évig köteles megőrizni. Vhr. 32. § (1) A rendelet 16. § (2) bekezdés a) és b) pont­jában a vásári árusítási jogosultságra előirt zá­radékot a már kiadott magánkereskedői igazolvá­nyokra (iparigazolványokra) pótlólag rá kell ve­zetni. A 11. § (1) és (2) bekezdésében foglalt sza­bályozásnak megfelelően ugyancsak pótlólag el kell járni a rendelet hatálybalépését megelőzően már közreműködő segítő családtagok és az alkal­mazottak tevékenységének bejelentése, illetőleg engedélyezése ügyében. Az erre vonatkozó érte­sítést, illetve határozatot a KISOSZ-nak meg kell küldeni, a bejelentett, illetve engedélyezett köz­reműködő családtagok és alkalmazottak nyilván­tartását el kell készíteni. E feladatokat a rende­let hatálybalépését követő 3 hónapon belül kell végrehajtani. (2) E rendelet a korábban kiadott iparigazol­ványok érvényességét nem érinti. (3) E rendelet végrehajtása során az államigaz­gatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezései az irányadók. Záró rendelkezések Tvr. 18. § (1) E törvényerejű rendelet 1977. július 1. nap­ján lép hatályba; egyidejűleg a magánkereskedés gyakorlásáról szóló 1957. évi 17. számú és az azt módosító 1957. évi 49. számú törvényerejű rendelet hatályát veszti. (2) E törvényerejű rendelet végrehajtásáról a belkereskedelmi miniszter gondoskodik, ennek ke­retében szabályozza a kereskedés gyakorlásában közreműködő családtagok és foglalkoztatott alkal­mazottak együttes számát, közreműködésük, il­letve alkalmazásuk feltételeit, a magánkereskedők vásári, árusítását. Vhf. 33. § E rendelet 1977. július hó 1-én lép hatályba; hatályba léoésével a magánkereskedés gyakorlá­sáról szóló 6/1968. (VI. 8.) Bk M számú rendelet, a mutatvánvos tevékenység gyakorlásáról szóló 11/1970. (VIII. 28.) Bk M számú rendelet 2. § és 5. §-ában foglalt rendelkezések és az egyes helyi belkereskedelmi igazgatási hatáskörök átruházá­sáról szóló 3/1971. (VII. 17.) BfcM számú rendé­l let 4. §-ában foglalt rendelkezések hatályukat vesztik. (A 17/1980. (IX. 30.) Bk M számú rendelet 1980. szeptember 30-án lépett hatályba.) 1. számú melléklet a 13/1977. (VI. 1.) Bk M számú rendelethez Kereskedés gyakorlására az I. fokú hatóság magánkereskedői igazolványt a következő szak­mákban és elnevezéssel adhat ki: magkereskedés virágkereskedés művirágkereskedés díszállatkereskedés vegyeskereskedés fűszer- é$ csemegekereskedés dohányáru-kereskedés zöldség- és gyümölcskereskedés sültgesztenye-, sült tök-, pattogatott- és főttkukorica-kereskedés savanyúságkereskedés tej- és tejtermékkereskedés cukorkakereskedés élőbaromfi-kereskedés vágottbaromfi-kereskedés halkereskedés tüzelőanyagkereskedés tüzelőolaj kereskedés építőanyagkereskedés mészkereskedés mezőgazdasági szeráru kereskedés rövidárukereskedés bazárárukereskedés kézimunkakereskedés cipőkellékkereskedés kárpitoskellék-kereskedés kalapkellék-kereskedés drogéria illatszer- és háztartási cikk kereskedés üveg-, porcelenáru kereskedés cserépedény-kereskedés barkácsoló kereskedés bélkereskedés ajándéktárgy kereskedés papír- és irószerkereskedés bélyegkereskedés játékárukereskedés

Next

/
Oldalképek
Tartalom