Tanácsok közlönye, 1979 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1979 / 43. szám

ÍÓÓU TANÁCSOK KÖZLÖNYE 43. szám A perbeli tényállás szerint a felperesek 1/4— 1/4 arányú közös tulajdonát képezett, két önálló lakásnak minősülő illetőség a 26/1971. (X. 5.) ÉVM—IM számú rendelet 1. § (1) bekezdésének b) pontja szerint többletingatíannak minősült és értékesítési kötelezettség alá esett. Az értékesítésre a kisajátítást közvetlenül megelőző időben sor is került, azonban az adásvételi szerződést utóbb az egyik felperes már nem írta alá, később pedig a másik felperessel együtt a vevő ellen az eredeti állapot visszaállítása iránt pert is indított. Az igazgatási osztály a tvr. 12. § (1) bekezdésének megfelelően a felperesek részére fizetendő kártalanítás összegét 50 százalékkal csökkentette, s az alperest arra kötelezete. hogy a kártalanítás 50 százalékát a meghatározott PM számlára d'izesse be. A felperesek az államigazgatási szerv határozatának ezen része ellen fellebbezést jelentettek be a felettes szakigazgatási szervhez, amely a határozatnak az említett rendelkezését megsemmisítette. Ilyen előzmények után a többletkártalanítási perben eljárt bíróságok már hivatalból nem is vizsgálták, hogy a tvr. 12. § (1) bekezdésében meghatározott okból a felperesek csökkentett öszszegű kártalanításra tarthatnak-e igény, illetőleg a kártalanítási összeg 50 százalékát az alperes nem köteles-e az állami költségvetés javára befizetni. A jogerős 'ítélet ellen emelt törvényességi óvás folytán hozott, határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: A tvr. 12. §-ának (1) bekezdésé szerint a személyi tulajdon mértékét. [32/1971. (X. 5.) Korm. számú rendelet 3. §] meghaladó ingatlanért egyébként járó kártalanítást — ha az ingatlan elidegenítési kötelezettség alá esik és a tulajdonos e kötelezettségét nem teljesítette — 50 százalékkal csökkenteni kell. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a tulajdonos az elidegenítési kötelezettség teljesítése alól felmentést, illetőleg halasztás kapott, vagy az elidege-nítési kötelezettségét önhibáján kívül nem tudta teljesíteni. Az államigazgatási eljárásban a kártalanítást megállapító I. fokú államigazgatási szerv alkalmazta ezt a rendelkezést, azonban a megyei szakigazgatási szerv a határozatnak ezt a részét a hatáskörének hiánya [tvr. 19. § (2) bek.] ellenére megsemmisítette. A perben eljárt bíróságoknak azonban ennek ellenére hivatalból észlelniök kellett volna a megyei szakigazgatási szerv hatásköri túllépését, s az alperest arra kellett volna kötelezniök, hogy a II—III. r. felperesek részére csak a kártalanítási összeg 50 százalékát fizesse meg, a különbözeti összeget pedig a PM meghatározott számlájára utalja át. (A Legfelsőbb Bíróság P törv. I. 20.775/1979/3. számú, a legfőbb ügyészi óvással egyező határozata alapján.) 34. A kisajátított ingatlan tulajdonosának (résztulajdonosának) elhelyezése céljára biztosított és a kisajátított ingatlanában volt lakásnál nagyobb, vagy magasabb komfortfokozatú cserelakás után fizetett lakáshasználatbavételi díjkülönbözet nem kisajátítással kapcsolatos köitség, s ezért annak megfizetésére a kisajátítást kérő nem is kötelezhető. [1976. évi 24. számú tvr. 16. §, 33/1976. (I. 5.) MT számú rendelet 20. § és 26. § d) pont.] Gyakran előfordul, hogy a kisajátított ingatlan tulajdonosának (résztulajdonosának) elhelyezése céljára a lakásügyi hatóság a kisajátított ingatlanban volt lakásánál nagyobb, vagy magasabb komfortfokozatú lakást biztosít, s ennek megfelelően lakáshasználatbavételi díjkülönbözet fizetését írja elő. Az ítélkezési gyakorlatban vitássá vált, hogy a . lakott állapotban kisajátított ingatlan tulajdonosa (résztulajdonosa) ezt a lakáshasználatbavétéli díjkülönbözetet, mint kisajátítással kapcsolatban felmerült költséget a kisajátítást kérőre átháríthatja-e. A perbeli tényállás szerint a felperesek elhelyezése céljára a lakásügyi hatóság egyszobás -f" két félszobás összkomfortos cserelakást biztosított, s egyben őket 13 000 Ft lakáshasználatbavételi díjkülönbözet megfizetésére kötelezte. A felperesek a bírósághoz benyújtott keresetükben arra kérték az alperes kötelezését, hogy az általuk kifizetett 13 000 Ft lakáshasználatbavételi díjkülönbözetet mint a kisajátítással kapcsolatban felmerült költséget részükre fizesse meg. A keresetnek a bíróság helytadott. A jogerőre emelkedett ítélet ellen emelt töi'vényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: A kisajátításról szóló 1976. évi 24. számú tvr. 16. §-a értelmében a kisajátítással kapcsolatos értékveszteséget és költségeket meg kell téríteni. Kisajátítással kapcsolatos költségeken — a 33/ 1976. (IX. 5.) MT számú rendelet (a továbbiakban: R.) 26. §-ártak rendelkezéséből kitűnően a kisajátítás következtében, azzal okozati összefüggésben felmerült olyan kiadásokat kell érteni, amelyeket a kártalanításra jogosult a kisajátítás okozta hátrányok megszüntetése végett indokoltan és kellő jogalappal teljesített. A lakáshasználatbavételi díjkülönbözet ilyen költségnek nem tekinthető, mert a lakásügyi hatóság a felperesek részére biztosított a kisajátítottnál több szobával rendelkező csei^elakás, illetőleg a magasabb komfortfokozatú cserelakás miatt vetette ki a 13 000 Ft lakáshasználatbavételi díjkülönbözetet. Ezt pedig az alperes azért nem köteles megfizetni, mert a R. 20. §-ának (2) bekezdése szerint a felperesek csak olyan szoba számú és komfortfokozatú cserelakásra tarthattak volna igényt, mint amilyennel a kisajátított ingatlanban rendelkeztek. A lakáshasználatbavételi díjfizetési kötelezettségük tehát nem a kisajátítással, hanem a lakásügyi hatósággal történt