Tanácsok közlönye, 1979 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1979 / 42. szám
1296 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 42. szám (4) A jutalmazási alap kiegészítésének feltételeként — a Pénzügyminisztériummal, a Munkaügyi Minisztériummal és a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben, az ÉVM által kiadott irányelveknek megfelelően — a lakóházjavítási előirányzat natékony felhasználását, az egy bérleményre jutó üzemeltetési költségek meghatározott szintentartását, a lakossági hibabejelentések gyors és panaszmentes elintézését, valamint a bérleti díjak határidőben történő beszedését célszerű meghatározni. (5) A (4) bekezdésben említett feladatok közül elsősorban, megfelelően rangsorolva, azokat kell feltételként meghatározni, amelyek az adott helyzetben a legfontosabbak és a legidőszerűbbek. A lakóházjavítási alappá^ és az üzemeltetési költségekkel való takarékos gazdálkodást azonban minden esetben elő kell írni. A feltételeket számszerűsítve, legkésőbb a tárgyév március l-ig írásban kell a vállalattal közölni. (6) Az (5) bekezdés szerint előirt feltételek teljesítését a felügyeleti szerv az éves mérlegbeszámoló és statisztika adatai alapján, a tárgyévet követő év február 25-ig bírálja el és közli a vállalattal a teljesített feltételek alapján képezhető jutalmazási alap mértékét. Ha a (3) bekezdésben említett szakigazgatási szervek között véleménykülönbség keletkezik, a felügyeletet ellátó tanács ' végrehajtó bizottsága dönt. (7) A (2) és (3) bekezdésben foglalt jogcímeken felül közvetlenül a jutalmazási alapba helyezhető: a) a vállalat jutalom jellegű bevételei, az MT— SZOT Vörös Zászló, valamint a Kiváló Vállalat cím adományozásával kapcsolatos összeg; b\ külön rendelkezés szerint az alapba helyezhető összeg. 5- § A jutalmazási alapból kifizetéseket a következő kötelező sorrend szerint kell teljesíteni: a) a központilag meghatározott mértéket meghaladó bérfejlesztés miatt az állami költségvetést megillető bérfejlesztési befizetés; b) a jóléti és kulturális alaphiány pótlása, c) egyéb — jogszabályban meghatározott — kifizetések (jutalom, prémium, év végi részesedés stb.). . vi;'v..-.: • 6- § A jutalmazási alap felhasználásának a jelen utasításban nem szabályozott kérdéseiben a részesedési alapra vonatkozó [37/1979. (XI. 1.) MT számú rendelet, valamint a 13/1979. (XI. 1.) Mü M számú rendelet} általános szabályokat kell alkalmazni. (1) A vállalat szolgáltatói tevékenységének fenntartása és bővítése céljából fejlesztési alapot képez. (2) A fejlesztési alapba kell helyezni: a) a tanácsi lakásalap ingatlanok kivételével a vállalat állóeszközállománya után elszámolt értékcsökkenési leírás teljes összegét, b) a lakóház javítási alapból a vállalat kezelésében levő tanácsi lakásingatlanok bruttó értékének évi 1 ezrelékét; c) a tanács fejlesztési alapjából juttatott Összeget; d) a más vállalat által átadott fejlesztési alapot; e) külön jogszabály vagy eseti rendelkezés alapján az alapba helyezhető összeget. (3) A fejlesztési alapot a vállalat — az alábbi kötelező sorrendben — a következő célokra használhatja fel: a) az állammal és a bankkal szembeni kötelezettségek teljesítésére; b) forgóalapfeltöltésre; • c) más vállalatokkal és szervekkel szemben fennálló és a fejlesztési alapból fizetendő tartozások, kötelezettségek teljesítésére; d) a vállalat saját elhatározásának megfelelő fejlesztési célú kifizetésre, illetve a hitelfelvételhez szükséges saját forrás biztosítására; e) a beruházási célú gépek és berendezések importjával összefüggő forintfedezetek biztosítására; f) egyéb célra, amennyiben erről külön jogszabály intézkedik. 4. A vállalat a fejlesztési alapját — a (3) bekezdésben meghatározott célokra fel nem használt pénzösszeget — az állami vállalatokra vonatkozó jogszabályok szerint a) a vállalati dolgozók lakásépítésének támogatására fordíthatja;' b) gazdasági társulás céljára felhasználhatja; c) ideiglenesen vagy véglegesen átengedheti más vállalat, intézmény vagy tanács számára, illetőleg annak terhére kereskedelmi hitelt (áruhitelt) vagy előleget nyújthat. (5) A vállalatnál képződő fejlesztési alapot a felügyeletet gyakorló szerv csak abban az esetben vonhatja el, illetve csoportosíthatja át, ha a vállalat alaptevékenysége tartósan (legalább három éven át) csökken. (6) A negyedévenként elszámolandó értékcsökkenési leírás egy hónapra eső összegét a vállalat havonta köteles az illetékes bankszervnél vezetett „Fejlesztési alap (amortizációs) betétszámla" javára átutalni. A lakóház javítási alapból képezhető fejlesztési alap összegét a tanácsi lakásalapingatlanok előző nagyedév végi tényleges bruttó értéke alapján [a (2) bekezdés b) pontjában előírt képzési kulcs negyedrészével számolva] kell kiszámítani és az ennek megfelelő összeget a fejlesztési alapba helyezni.