Tanácsok közlönye, 1979 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1979 / 41. szám
1278 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 41. szám nyes érdeke fűződik. Lakcímtudakolás esetében az utóbbiak igazolása nem szükséges. [Tvr. 7. § (2) bpkezdés.l (2) Bármilyen adatszolgáltatást meg lehet tagadni, ha annak teljesítése az állam vagy a közbiztonság érdekeit sérti. (3) Az állampolgár saját személyére vonatkozóan az általa szolgáltatott adatokat, illetőleg az anyakönyvbe bejegyzett adatokból azt kérheti, amelyeket az anyakönyvi jogszabályok szerint a részére ki lehet adni. Ez a jog a törvényes képviselőt is megilleti a szülői felügyelete, gyámsága vagy gondnoksága alatt álló személyekre nézve. (4) Az állampolgár más személyre vonatkozóan — a lakcímen kívül — jogának vagy törvényes érdekének igazolása mellett az állami népességnyilvántartásban foglalt alapadatok f24/1974. (VI. 6.) MT számú rendelet 4. § (2) bekezdés 1—9. pont] közlését kérheti. 4. § Ha az állampolgár vagy a szerv a szolgáltatott adatban a ténylegestől eltérő állapotot tapasztal, a helyi népességnyilvántartási szerv köteles a hiba kivizsgálására a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni. Ha az állampolgár vagy a szerv a valóságnak megfelelő adatokat igazolja, a helyi népességnyilvántartási szerv az ennek megfelelő helyes adatot nyolc napon belül közli. 5. § ' A szervek az állami népességnyilvántartásból valamennyi olyan adat szolgáltatását kérhetik, amely a jogszabályban meghatározott feladataik ellátásához szükséges. 6. § . (1) Az állampolgár személyére, családi és más körülményeire vonatkozó adatot közzétenni csak az érdekelt személy hozzájárulásával vagy jogszabálvban meghatározott más esetben szabad. (2) Az állampolgárok személyével kapcsolatos adatok szolgáltatásáért a Hivatal, illetőleg a szolgáltatást végző helyi népességnvilvántartási szerv, az adatok jogszerű felhasználásáért pedig az adatszolgáltatást kérő a felelős. (3) Az adatszolgáltatást kérő az állami népességnvilvántartásból kapott — állampolgárt érintő — adatokat csak a jogszabályban vagy külön engedélyben meghatározott célra használhatja fel. Az adatszolgáltatást kérő köteles megakadályozni, hogy a birtokába került adatokat illetéktelen személyek megismerhessék. 7. § (1) Az állami népességnvilvántartás rendszerébe felvett adatok védelmére vonatkozóan a büntetőjog és a polgári jog szabályai az irányadók. (2) Akit az állami népességnyilvántartásból való adatközlés, vagy annak a rendeltetéstől eltérő felhasználása a személyhez fűződő jogaiban sért, a Folgári Törvénykönyvben foglaltak szerint jogvédelem illeti meg. (3) A Hivatal a tudomására jutott jogsérelem esetén köteles azonnal intézkedni a törvényes állapot helyreállításáról, gondoskodni a megfelelp elégtételről, valamint az okozott kár megtérítéséről. 8. § A Hivatal, illetőleg a helyi népességnyilvántartási szerv eljárására, így különösen a határozatai ellen benyújtható jogorvoslatokra az államigazgatási eljárás általános szabályai '(1957. évi IV. tv.) az iránryaclók. 9. § Az állami szervek és a társadalmi szervezetek vezető állású dolgozói, illetőleg tisztségviselői, a birák, az ügyészek, a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek állományába tartozó személyek, valamint a lakhatási engedélylyel rendelkező külföldiek adatainak szolgáltatásáról külön jogszabály rendelkezik. 10. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, végrehajtásáról az Állami Népességnyilvántartó Hivatal vezetője gondoskodik. Benkei András s. k., Czineqe Lajos s. k. belügyminiszter honvédelmi miniszter Dr. Markója Imre s. k., igazságügyminiszter A pénzügyminiszter és a belkereskedelmi miniszter 16/1979. (X. 27.) PM—BkM számú együttes rendelete a burgonya, zöldség, gyümölcs téli tárolás pénzügyi támogatásáról A lakosság téli és tavaszi ellátására tárolt burgonya, zöldség, gyümölcs értékesítése után igényelhető pénzügvi támogatásról — a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben — a következőket rendeljük. 1. § (1) A rendelet hatálya arra az állami vállalatra, szövetkezetre és szövetkezeti vállalatra, valamint azok jogi személyiséggel rendelkező gazdasági tár-