Tanácsok közlönye, 1978 (27. évfolyam, 1-59. szám)

1978 / 57. szám

57. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1285 10. § A R. 123. §-ának a 34/1977. (XII. 8.) PM számú rendelet 28. §-a (3) bekezdésével megállapított (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A 30. § (1) bekezdésének h) pontja szerinti öröklési illetékmentesség esetében az örökség értéke után, a (2) bekezdés szerinti öröklési ille­tékmentesség esetében a felajánlott és elfogadott örökség értéke után eljárási illetéket nem kell fizetni." 11- § A R. 124. §-a a következő c) ponttal egészül ki: (A közjegyzői eljárás illetéke) ,,c) 0,5% — de legalább 50 forint, illetve leg­feljebb 1000 forint — illeték jár a váltóóvási el­járásért." 12. § A R. 128. §-ának (1) bekezdése helyébe a kö­vetkező rendelkezés lép: „(1) A 121. § (3) és (4) bekezdésében, valamint a 124—127. §-ban megállapított eljárási illetéket a közjegyzőnél maradó — az eljárásra vonatkozó — ügyiraton vagy ennek hiányában a feljegyzé­sen kell illetékbélyeggel leróni. Az illetéket az erre vonatkozó feljegyzésen kell leróni akkor is, ha az eljárás befejezése bármely okból elmarad." 13. § A R. 156. §-a (2) bekezdésének második mon­data helyébe a következő rendelkezés lép: „Aki a kitűzött egyezségi tárgyaláson nem je­lenik meg, illetőleg az egyezségre szóló felhívásra a kitűzött határidőn belül nem válaszol és mu­lasztását kellően nem igazolja, 200 forintig — ismételt esetben 500 forintig — terjedhető bír­sággal sújtható." 14. § (1) Ez a rendelet — a (3) bekezdésben foglaltak kivételével — 1979. január hó 1. napján lép ha­tályba. 5. §-ának rendelkezéseit a hatályba lépé­sét követően benyújtott kérelmek esetében, 1—2., 4. és 10. §-ának rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell. Folyamatban levő ügyek azok, amelyeket az államigazgatási eljárásban jogerősen még nem bíráltak el. (2) A 2. § (2) bekezdésében foglaltakat alkal­mazni kell az a) e rendelet hatályba lépése előtt megnyílt hagyaték esetében, ha az illeték jogerős megálla­pítása még nem történt meg, és az örökös vagy más személy a hagyatékot képező lakástulajdon­ban az illeték jogerős megállapítását közvetlenül megelőzően legalább hat hónapja lakik; b) e rendelet hatályba lépése után megnyílt hagyaték esetében, ha az örökös vagy más sze­mély a hagyatékot képező lakástulajdonban a ha­gyaték megnyütát közvetlenül megelőzően leg­alább hat hónapja lakik. (3) A 8. §-ban foglalt rendelkezés 1979. már­cius hó 1. napján lép hatályba. A hatálybalépése után lerovásra kerülő illetékekre — tekintet nél­kül azok esedékességére — e rendelet rendelke­zéseit kell alkalmazni. (4) A R-nek a 13/1974. (V. 18.) PM számú ren­delet 10. §-ával megállapított 31/A. §-a (1) be­kezdésének második mondata, 97. §-ának (2) és \'3) bekezdése hatályát veszti, e § jelenlegi (4) és (5) bekezdésének számozása pedig (2)-re, illetőleg (3)-ra változik, 122. §-ának a 75/1975. (XII. 30.) PM számú rendelet 11. §-ával megállapított (3) és (4) bekezdése és 166. §-ának (2) bekezdése hatályát veszti, jelenlegi (3) bekezdésének szá­mozása (2)-re változik, 173. §-a (1) bekezdésének c) pontja hatályát veszti, jelenlegi d) pontja pedig c)-re változik. (5) A R-nek a 75/1975. (XII. 30.) PM számú rendelet 8. §-ával megállapított 95—96. §-ában a kivándorló útlevél elnevezése „kivándorlási en­gedélyire, a kivándorlás céljára kiadott konzuli útlevél pedig „magánútlevél"-re változik. Faluvégi Lajos s. k., pénzügyminiszter A pénzügyminiszter 34/1978. (XII. 22.) PM—AH számú rendelete a beruházási célú fővállalkozás ár- és pénzügyi feltételeiről A gazdálkodó szervezetek szállítási és vállalko­zási szerződéseiről szóló 7/1978. (II. 1.) MT számú rendelet (a továbbiakban: R.) 44. §-ának (4) be­kezdése alapján — az Országos Anyag- és Árhi­vatal elnökével és a Magyar Nemzeti Bank elnö­kével egyetértésben — a következőket rendelem: A rendelet hatálya 1. § (1) A gazdálkodó szervezetek fővállalkozással együttjárú fokozott kockázatot csak gazdálkodási tevékenységükkel, elért eredményeikkel és tarta­lékaikkal összhangban álló mértékig vállalhatnak. (2) A fokozott kockázatvállalás mértéke a fő­vállalkozó előző évi nyereségének, illetőleg a kö­telező és elkülönített tartalékalapjának a szerződés megkötésekor számított együttes összege, amely nem lehet kévesebb a fővállalkozási szerződések

Next

/
Oldalképek
Tartalom