Tanácsok közlönye, 1978 (27. évfolyam, 1-59. szám)

1978 / 55. szám

55. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1163 A földtörténeti közelmúlt a klímaváltozásokkal szakaszokra bontható pleisztocén a területen mindenütt megtalálható. Így az interglaciálisok üledéke, a szálló porból lerakódott, sárga, meredek falakban megálló lösz és a felszínre törő melegvízből kivált növényi maradványokban gazdag í'orrásmészkő. A tájvédelmi körzet tudományos jelentőségű földtani értékei mind a szakmai oktatás, mind a tudományos kutatás számára fontos területeket jelentenek. Növénytani értékek A TK területe a magyar flóratartomány (Pannonicum) Dunántúli Középhegységi flóravidékének (Bakonyicum) pilisi flórajárásához (Pilisense) tartozik: itt húzódik a legjelentősebb flóraválasztó, ez magyarázza a pilisi flórajárás változatos, reliktumnövényekben és endemizmusokban gazdag növényvilágát. A keletbalkáni-dacikus reliktumok közül legnevezetebbek: az országban csak itt élő hegyi tarsóka (Thlaspi montanúm: Solymár), a dalmát bükköny (Vicia tenuifolia ssp. dalmatica) és csikófark (Ephedra distachya: Sashegy, Gellérthegy); a dealpin-boreális reliktumok közül a sárgás habszegfű (Silene flavescens: Gallérthegy, TK-n kívül), a tarka nádtippan (Calamagrostis varia), a lilás csenkesz (Festuca amethystina) és a hosszú levelű buvákfű (Bupleurum longifolium). Az endemikus (bennszülött) növényfajokat elsősorban Piliszentiván mellett a dolomitlakó len (Linum dolomiticum) és társaságában a Kitaibel-varfű (Knautia kitaibelii ssp, tomentella), a budai hölgymái (Hieracium budense), más apogám hölgymál-kisfajok (H. megatrichum, H. chaetocymum, H. kossuthianum), továbbá a budai berkenye (Sorbus semiincisa), más lisztes-berkenye kisfajokkal együtt képviseli; a kárpáti endemizmusok közül természeti érték a budai nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana) és a sárga daravirág (Draba lasiocarpa: Budaörsi kopárok), a pannóniai bennszülött fajok közül a budai varfű (Knautia arvensis ssp. budensis), az EK felől idáig leérő Janka-tarsóka (Thlaspi jankae) és a DNY felől eddig terjedő Szent István szegfűje (Dianthus erotinus ssp, regis-Stephani). Felsorolt ritka fajok fennmaradását ill. keletkezését nagymértékben a hegyről füvesedés („ösmátraelmélet") és az ún. dolomitjelenség (Zólyomi B.) magyarázza. Illir-atlanti szubmediterrán a szarvas bangó (Ophrys cornuta), csak innen (és a Balaton vidékéről) ismert a méhbangó (O. apifera), figyelemre méltó védett értékek a kosborok, a kis hodruta (Botrychium lunaria), nedves réteken a kornis-tárnics (Gentiana pneumonanthe), száraz gyepekben az osztrák tárnicska (Gentianella austriaca), végezetül a nem régen felfedezett magyar méreggyilok (Cyanchum pannonicum). A TK területén előforduló növénytársulások elsősorban az alapkőzet és kitettség függvényében változnak. A dolomiton a nyílt sziklagyepből (Festucetum pallentis) a zártabb Stipa pulcherrima, Festuca pallens, Bromus pannonicus és Sesleria sadleriana-asszociációkon, majd sziklafüves lejtőgyepen (Caricetum humilis) a vegetáció fejlődésmenete a cserszömörcés karsztbokor-erdőhöz, északi lejtőkön az elegyes karszterdőhöz (FagoOmetum), esetleg a sziklai bükköshöz (Sesleria sodleriamac-Fagetum) vezet. Mészkövön inkább a pusztafüves lejtőket (Diplachno-Festucetum sulcatae), a sajmeggyes karsztbokorerdőt, a mészkedvelő cseres-molyhos tölgyest, a hársas törmeléklejtő erdőt (Mercuriali-Tilietum) és extrazonálisan a szubmontán bükköst (Melhtti-Fagetum hungaricum) találjuk. Zonális erdőtársulások a cserestölgyes és gyertyános-tölgyes pannon változatai. A homokkövön a mészkerülő tölgyes már kevéssé típusos. A nyílt dolomit sziklagyep (Festueetum pallentis) a budai dolomithegyek karsztos, mesziről teljesen kopasznak tetsző, meredeken délnek tekintő, meleg lejtőknek szélsúrolta gerincéleit és tetőit lazán benövő, színpompás és több jellemző, ritka fajt rejtegető növénytársulása. A névadó faj mellett — a felsorolt endemizmusokon kívül — fontos faja ennek a társulásnak még a magyarföldi gurgolya (Seseli leucospermum). Az erősen porlódó dolomiton alakul ki az árvalányhajas sziklagyep (Stipa eriocaulis-pulcherrima subasszociárió). A délvidéki és csinos árvalányhaj (Stipa eriocaulis, Stipa pulcherrima) mellett megtalálhatók ebben a sztyeprétek jellemző fajai is, így az élesmosófű (Chrysopogon gryllus), a homoki nőszirom (Iris humilis ssp, arenaria), a pusztai meténg (Vinca herbacea). Kizárólag ebben a társulásban él az igen ritka homoki kocsord (Peucedanum arenarium). Az alföldi homokpusztákkal közeli rokonság kifejezője a fölcserjés heverő naprózsa (Fumana procumbens), a szubmediterrán jelleget tükröző ezüstvirág (Paronychia cephalotes), az alföldi homoki pionírként nevezetes pusztai kutyatej törpe alfaja (Euphorbia sequieriana ssp. minor). A zárt dolomit sziklagyepek a hűvösebb északi kitettségű meredek lejtőkön alakulnak ki (Festuco-Brometum erecti). A társulás harmadkori reliktum faja a kékes borkóró (Thalictrum pseudominus) és az örökzöld henye boroszlán (Daphne cneorum), jellemző fajai a keserű pacsirtafű (Polygala amara), a gombos varjúköröm (Phyteuma orbiculare és a fő gyepképző sudár rozsnok (Bromus erectus). A Budai-hegység K-i EK-i szegélyének hűvös dolomit lejtőin a Brometumot ma is egy dealpin jellegű szubendemikus nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana) asszociációja helyettesíti. Jellemző faja a gyepképző Sesleria, de az előző zárt dolomit sziklagyepnél említett dealpin fajok már hiányoznak. A eserssomöreés kút a^tbokoYerdd (Cotino-Quercetum pubescentis) a dolomiton kialakuló első fás vegetációtfpus, letörpült molyhos-tölgyekkel (Querces pubescens), virágos kőrissel (Fraxmua