Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)
1977 / 59. szám
1568 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 59. szám ben folytatott tervszerű, hatékony, gazdaságos és jövedelmező tevékenységével elősegítse a népgazdasági tervekben meghatározott feladatok teljesítését és ezáltal hozzájáruljon a társadalmi szükségletek kielégítéséhez. (3) A vállalat feladata az is, hogy előmozdítsa a dolgozók tulajdonosi tudatának, szocialista életformájának, gondolkodásmódjának, és általános műveltségének fejlesztését, szakmai-politikai ismereteik gyarapítását, jóléti, szociális és kulturális igényeik kielégítését. (4) A vállalat a központi irányítás és a vállalati önállóság összekapcsolása alapján működik. (5) A vállalat jogi személy. 3. § (1) Az állam e törvényben és más jogszabályokban meghatározott módon irányítja és ellenőrzi a vállalat gazdálkodását és más tevékenységét. (2) Az állam a vállalatok működésében a társadalmi érdek, valamint a népgazdasági tervekben meghatározott célok érvényesülését elsősorban a gazdasági szabályozó rendszer és hatósági előírások útján biztosítja. (3) A vállalat az igazgató felelős vezetésével működik. (4) A vállalat vezetésében és ellenőrzésében a vállalati dolgozók közössége közvetlenül és képviselete útján vesz részt. 4. § (1) A vállalat a társadalom szükségleteinek kielégítése érdekében összehangolja tevékenységét más állami vállalatokkal és szövetkezetekkel. (2) A miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője által alapított vállalatok, illetőleg e vállalatok szervezeti egységei és a tanácsok külön törvényben és más jogszabályokban meghatározott módon együttműködnek a település összehangolt, tervszerű fejlesztésében, továbbá a helyi lakosság szükségleteinek kielégítésében. 5. § A vállalat működésében és gazdasági kapcsolataiban elősegíti a társadalmi és vállalati érdekek összhangját, gondoskodik a jogok és kötelezettségek egységéről, érvényesíti a szocialista gazdálkodás elveit. 6. § (1) A vállalat feladatainak eredményes ellátása érdekében — a jogszabályok keretei között — olyan belső irányítási, elszámolási és érdekeltségi rendszert köteles kialakítani, amely biztosítja a gazdálkodás hatékonyságának folyamatos növelését, továbbá a vállalati dolgozók anyagi és erkölcsi érdekeltségét. (2) A vállalat dolgozói a vállalat gazdálkodásának eredményéből külön jogszabályok rendelkezései és a kollektív szerződésben foglaltak szerint részesednek. II. FEJEZET A VÁLLALAT ALAPÍTÁSA 7. § (1) Vállalatot miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője és a tanács (a továbbiakban együtt: alapító szerv) alapíthat. (2) Ha vállalat alapítását törvény, törvényerejű rendelet, minisztertanácsi rendelet, illetőleg határozat rendeli el, az alapítói jogok és kötelezettségek e jogszabályokban kijelölt szervet illetik. 8. § (1) Vállalat alapításához a pénzügyminiszter előzetes egyetértése szükséges. (2) Ha az alapító szerv nem az ágazati miniszter, köteles a vállalat alapításához a vállalat főtevékenysége szerint illetékes ágazati miniszter egyetértését előzetesen beszerezni. 9. § Ha a vállalatot miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője alapítja, az alapításhoz ki kell kérnie a területileg illetékes tanács véleményét is. 10. § A vállalat az alapító szerv határozata alapján, a vállalati törzskönyvbe való bejegyzéssel jön létre. A vállalatot — kérelemre, vagy ha ezt jogszabály előírja — a cégjegyzékbe is be kell jegyezni. 11. § (1) Az alapító határozatban meg kell jelölni a) a vállalat nevét és székhelyét, b) a vállalat tevékenységi körét, c) az alapító szervet, d) jogszabály által előírt egyéb tényeket és körülményeket. (2) Ha a vállalat más állami vállalatból vagy szervből alakult, az alapító határozatban ennek nevét is fel kell tüntetni. III. FEJEZET A VÁLLALAT SZERVEZETE A vállalat vezetése 12. § (1) A vállalat vezetője az igazgató, aki jogait és kötelességeit az állam megbízásából gyakorolja, illetőleg teljesíti. (2) Az igazgató a vállalat ügyeiben a jogszabályokban és a vállalati szabályzatokban meghatározott keretek között önállóan és egyéni felelősséggel dönt; felelőssége kiterjed a vállalat egész működésére és a vállalat gazdasági kapcsolatainak alakítására. (3) Az igazgató feladata különösen a) a vállalat gazdálkodási feladatainak és az alapító határozatban foglaltaknak végrehajtása és ennek megvalósítása érdekében