Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)
1977 / 40. szám
1088 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 40. szám 4—4 példányát az adatgyűjtés végrehajtásának megkezdése előtt legalább 5 nappal — nyilvántartás céljából — a minisztériumnak megküldik. (2) A művelődésügyi szakigazgatási szervek és a felügyeletük, irányításuk alatt álló intézmények számára az önkéntes adatszolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtés céljára véglegesített kérdőívek és kitöltési útmutatók nyilvántartásba vételével kapcsolatos szabályokat a fővárosi, megyei tanács elnöke határozza meg. Záró rendelkezések 13. § (1) A statisztikai adatokat gyűjtő szerveknek gondoskodniuk kell arról, hogy az adatszolgáltatók, valamint az adatok feldolgozását, összesítését végző szervek a statisztikai jelentési kötelezettségüket kellő időben megismerjék, és a jelentések, összesítések elkészítéséhez szükséges nyomtatványok megfelelő példányszámban és időben rendelkezésükre álljanak. (2) Az adatszolgáltatók és az adatok begyűjtését, feldolgozását végző szervek statisztikai munkájukat kötelesek úgy megszervezni, hogy a statisztikai jelentést az illetékes szervek tartalmi és formai szempontból kifogástalanul, az előírt határidőre, megfelelő példányszámban megkapják. A statisztikai adatokat szolgáltató szerv vezetője felelős a közölt (jelentett) statisztikai adatok megbízhatóságáért és azok bizonylati alátámasztásáért, valamint a határidők megtartásáért. 14. § (1) Az e rendeletben alkalmazott statisztikai fogalmak értelmezését a 3. számú melléklet tartalmazza.* (2) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Dr. Gosztonyi János s. k., oktatási minisztériumi államtitkár j * A rendelet mellékleteit a Művelődésügyi Közlöny közli. Rendelkezés Az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének 2 1977. (VIII. 28.) ÁH számú rendelkezése az őszi érésű étkezési burgonya fogyasztói áráról szóló 6/1976. (VIII. 12.) AH számú rendelkezés* módosításáról Az 56/1976. (XII. 19.) Korm. számú rendeletben kapott felhatalmazás alapján — a belkereskedelmi, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel egyetértésben — az alábbiak szerint rendelkezem: , 1- § Az őszi érésű étkezési burgonya fogyasztói áráról szóló 6/1976. (VIII. 12.) ÁH. számú rendelkezés 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: ,,(1) A lédig (eladáskor kimért) őszi érésű étkezési burgonya (MSz 11852) maximált fogyasztói ára a következő: Szeptember 1— Január 1— Minőségi december 31-ig június 30-ig osztály Ft/kg I. I. 4,70 5,— II. I. 4,20 4,50 III. I. 3,80 4,10 2. § Ez a rendelkezés a kihirdetése napján lép hatályba. Dr. Csikós-Nagy Béla s. k., államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke * Megjelent a Tanácsok Közlönye 1976. évi 36. számában. Szerkeszti a Minisztertanács Titkársága. A szerkesztésért felelős dr. Kormos Géza. Kiadja a Lapkiadó Vállalat, Budapest VII., Lenin körút 9—11., levélcím: 1906, postafiók 223. Telefon: 221-285. Felelős kiadó: Siklósi Norbert. Szerkesztőség: 1055 Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. IV. em. Telefon: 121-592. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely postahivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (1900 Budapest V., József nádor tér. 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással K Hl 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Havi előfizetési díj 12,— Ft. Éves előfizetési díj 144,— Ft Index: 25 801 77.2223/2-40 — Zrínyi Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bolgár Imre